Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit reagáljak? Találkozzak vele?

Mit reagáljak? Találkozzak vele?

Figyelt kérdés
Ma reggel írt tesóm hogy 20 év után apukám megkeresett minket egy közösségi oldalon, a lányán keresztül, állítólag régóta keresett minket, csak anyukám miatt nem tudta velünk tartani a kapcsolatot. Nem tudom mit gondoljak, anyukám azt mondta nekünk egész életünkben hogy apukám hagyott el minket, apukám mást állít, találkozni akar, bár én még nem beszéltem vele, csak tesómon keresztül üzenget, rajtunk kívül van három lánya, fogalmam sincs mit gondoljak, egyszerre több dolog jár a fejemben, szomorú dühös mérges, de ugyanakkor kíváncsi vagyok! Egyébként anyukámmal sem jó a kapcsolatom, most vagyok 20 éves, és már vagy 4 éve nem beszéltünk normálisan, ugyanis ő lemondott rólam 16 éves koromban, pár hónapja próbáltam vele kibékülni, 1-2 hónapig jó volt minden, majd megint megharagudott rám(hozzáteszem, soha nem csináltam neki semmi rosszat, ilyenekért haragszik meg, hogy pl: csak 3 órát tudok vigyázni a kistesomra, mivel holnap doga van). Szóval a lényeg hogy lehet hogy anyukám nem úgy mondta el a dolgokat ahogy azok valójában történtek még akkor. Most a barátommal élek, már több mint egy éve, és most nem tudom mitévő legyek, ti mit tennétek a helyemben?
2013. febr. 27. 13:02
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
79%

Találkoznék vele. Egyrészt mégiscsak az apád, másrészt anyukád verzióját ismered csak.

Barátnőm 20 év szünet után találkozott az apjával (34 évesen), és azt mondta, eléggé árnyalódott a kép.

2013. febr. 27. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%

szerintem adj neki egy esélyt :) beültök egy kávézóba, beszélgettek, ha nem tetszik a helyzet, felállsz, elmész. esetleg elviheted a barátodat is magaddal :)

sok sikert!

2013. febr. 27. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%

Hallgasd meg szerintem.

Sajnos sok olyan eset van, amikor a volt feleség sértettségből azt hazudja a gyereknek hogy az apja nem szereti, gátolja a kapcsolattartást és addig elmérgesíti a helyzetet amíg a férfi szépen lelép szó nélkül.


Az, hogy miért váltak el, abban hibás volt-e az apukád (pl. megcsalás) az teljesen lényegtelen, ettől függetlenül tőletek nem lett volna szabad eltiltani az apukád.

Én is elváltam, a volt férjem meg tudnám fojtani egy kanál vízben, ettől függetlenül a láthatás rugalmas és akkor hívja a gyerekeit amikor akarja, mert csak velem volt genyó, a gyerekeivel nem, attól ő még az édesapjuk hogy én két percig nem tudnám elviselni ha megint vele kéne élnem.

2013. febr. 27. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
100%

Lehet, hogy anyukád hallgatta el a teljes igazságot. Mindkét fél magyarázatát ismerni kell.

Szerintem mindenképp találkozz vele :)

Ha nem szimpi, akkor többet nem kell :)

2013. febr. 27. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
100%

A helyedben mindenképpen meghallgatnám.

Ugyanis az elvileg lehetséges, hogy ö hagyta el anyádat, de annak is lehet olyan oka, ami miatt érthetö a dolog. (pl. a közeli rokonságban volt eset, hogy az anya füvel-fával csalta a férjet, és ö - az apa - emiatt hagyta ott. "Természetesen" a nö azóta mindenkinek meséli, hogy milyen szemét volt a férje, mert otthagyta 3 gyerekkel!!!)


De ettöl függetlenül nem kizárt, hogy anyád akadályozta meg, hogy tartsa veletek a kapcsolatot - ha itt olvasgatsz az elváltakkal kapcsolatos kérdésekben, rengetegszer van olyan, hogy az anya minden alkalommal cirkuszt rendez a gyereknek, és az apa amiatt nem jön, hogy a gyereket ne terhelje az anya viselkedésével.


SZóval egy esélyt mindenképpen adnék neki, föként, hogy láthatólag nem volt igazán anyád, és nem bizhatsz abba, hogy igazat mondott bármiben is neked.

2013. febr. 27. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
63%
Szerintem találkozz vele. Sokat amúgy sem veszthetsz csak pár órát az életedből. Annyit meg ki lehet bírni. Anyukád valószínűleg nem mondott el mindent, ez szerintem abból is látszik, ahogy nevelt illetve nem nevelt. Egy esélyt mindenképp adnék az apának. Legalább csak hallgasd meg, hogy szerinte hogy történt minden. Aztán ha nem akarsz, akkor többet nem kell vele találkoznod.
2013. febr. 27. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:

Mindenképpen hallgasd meg az ő verzióját is.

Anyám is ilyen fajta, akire megharagszik, annak annyi.

Kitalált hülyeségeket terjeszt mindenfelé róla csak azért, hogy mindenkivel megutáltassa.

Apukám első házasságában volt olyan eset amit felettem írtak, a felesége fűvel-fával, apu megunta, elvált, azóta nem beszélt a lányával, mert anyuci előadta a vértanút: "ő jó feleség volt, mindent megtett, szemét apád elhagyott minket egy másik nőért"

2013. febr. 27. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:

Én nem biztos, hogy találkoznék vele, maximum, ha nagyon unatkoznék. Rengeteg kínos, unalmas vontatott beszélgetés...Esetleges konfliktusok az új családjával stb.

Minek ezek a problémák egy önálló életkezdésnél, családalapítás előtt?

Helyette inkább a meglévő kapcsolataimra koncentrálnék.

2013. febr. 27. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
Kezd azzal hogy a barátodnak elmondod az egészet ha még nem tetted meg. Lehet hogy az egész miatt érzelmileg labilisabb leszel mostanában, nem árt ha tudja miért...
2013. febr. 27. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:

Én biztos hogy találkoznék, mert kíváncsi lennék a gyökereimre...kíváncsi lennék apámra, még akkor is ha valóban elhagyott.


Mindenki megérdemel egy második esélyt. Lehet hogy azóta megváltozott, nagyon bánja az egészet, és szeretne megismerni, igazi apa lenni, bepótolni azt sok mindent amit kihagyott.

2013. febr. 27. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!