Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Mit tennétek, ha a családotok,...

Mit tennétek, ha a családotok, ismerőseitek folyton cikiznének egy dolog miatt, amiről nem tehettek?

Figyelt kérdés

24 éves vagyok és egész életemben furának bélyegeztek, az iskolában is kiközösítettek, csúfoltak, stb. Visszagondolva a gyerekkoromra tényleg elég fura dolgaim voltak, úgy éreztem, nem értenek meg az emberek és én sem őket. Végül pár éve elkezdtem kicsit jobban utánajárni az autizmusnak és rájöttem, valószínűleg én is autista lehetek, de nem diagnosztizált (legalábbis még) szakember, mert szimplán úgy érzem, már úgysincs jelentősége ennyi idősen.

Szerintem mára eléggé belejöttem ebbe az ún. maszkolásba, ami kb. annyit tesz, megtanultam, bizonyos szituációkban hogy kell viselkednem, reagálnom, hogy ez elfogadható legyen a környezetem számára, de még mindig van pár furább dolgom. Pl. sokszor szó szerint értelmezek dolgokat és ennek fényében reagálok rá.

Csak hogy konkrét példával éljek, volt, hogy a családdal mentünk valahova és amikor beszálltunk az autóba, kérdezte az egyikük, hogy "Na, milyen az idő?", én pedig egyből rávágtam, hogy meleg van. Erre mind kérdően néztek rám, a nővérem pedig mondta, hogy ő még fázik, mire megkérdeztem, akkor miért vett ujjatlan felsőt. Végül pár szóváltás után kiderült, ők arra céloztak, hogy be volt kapcsolva a légkondi és igazából azt kérdezték, az autóban milyen az idő, én meg ugye azt hittem, úgy értik, odakint milyen és elkezdtek röhögni rajtam, meg az egyik nővérem nevetve kérdezte, hogy tudok ennyi ésszel életben maradni..

Van egy része a családnak, akik imádnak mások életébe beleszólni, kéretlen tanácsokat osztogatni, stb., és kb. minden alkalommal, amikor találkozunk velük, legalább egy tucatszor elmondják, hogy furcsa vagyok, furcsán reagálok erre-arra, nem a koromnak megfelelően viselkedek, stb.

Sokszor ezek miatt az életkedvem is elmegy a családi összejövetelek után. A szüleimnek már mondtam régebben, hogy szerintem lehet, autizmusom van, de ők idősebbek és alapból számukra a mentális betegségek ilyen szégyellni való dolgok, az autizmusról pedig azt hiszik, csak a nagyon szélsőséges eseteket foglalja magába, pl. amikor valaki szelektív mutizmusban szenved, vagy értelmileg visszamaradott, stb. Szóval amikor ezt említettem nekik, jóformán kinevettek, hogy hogy beszélhetek ilyen hülyeségeket.

Egyébként mielőtt azzal jönne a válaszolók fele, hogy ha nem tetszik, költözzek el, már nem otthon lakok, de jó lenne, ha legalább néha, amikor haza tudok látogatni, nem kéne azt hallgatnom, milyen hülye, csökött agyú vagyok, meg ha az anyám nem kérdezgetné csalódottan, miért nem lettem normális, miért nem olyan vagyok, mint a szomszédok gyerekei, stb.

Mit tennétek a helyemben? Mint írtam, hiába próbáltam nekik beszélni az autizmussal kapcsolatban, meg sem hallgattak.

Néha gondolkodom rajta, hogy már csak azért is elmegyek egy szakemberhez, hogy legyen legalább egy hivatalos papírom arról, hogy ez a bajom, de egyrészt félek, arra is azt mondanák, hogy hülyeség (volt már ilyenre példa, pl. az egyik nővérem gyerekének mindenféle ételallergiája van és arra is azt mondják a szüleim, nincs is semmi baja, csak nővérem unalmában hordozta orvostól orvosig a gyerekét, amikor ott van náluk a gyerek, direkt olyan ételeket adnak neki, amit elvileg nem ehet, hogy bebizonyítsák, nincs is baja, stb.), másrészt olvastam már neten negatív tapasztalatokat ezzel kapcsolatban és úgy vettem észre, nálunk általánosságban ez a mentális egészség-dolog még nagyon gyerekcipőben jár és lehet, ha végre el is jutnék egy orvoshoz, aki ezzel foglalkozik, nem lenne hajlandó diagnosztizálni, csak mert tudok beszélni meg nem vagyok ön-és közveszélyes.


2022. aug. 8. 09:12
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
86%

Szerintem valamennyit segítene, ha diagnosztizálnának hivatalosan is.

Akkor eljutna teljesen a tudatodig, hogy 'oh, hát ezért volt ez, meg az'.


Egyébként meg szerintem ne hallgass a negatív dolgaikra. Ilyen vagy, és kész.

2022. aug. 8. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonymousreview60 ***** válasza:
70%

Hülyeséget beszélsz. Ha elmész egy orvoshoz, hogy az a gyanúd, hogy spektrumzavaros vagy, akkor ki fognak vizsgálni.

Én azt tenném, hogy utána a papírt már a csökött szüleim orra alá dörgölném, nem érdekelne, hogy mit gondolnak róla, de elmondanám a rokonoknak is, hogy lám oka van annak, hogy nem pont úgy reagálok, mint egy átlag valaki, de egészen jól belejöttem a dolgokba. És utána, bármikor ha valamire furán reagálnak vagy lassan, akkor rákérdeznék, hogy "Mi vagy te, egy autista?".

De te inkább ne ezt tedd, hanem tényleg diagnosztizáltasd magadat és vedd fel a kapcsolatot néhány autistákkal foglalkozó szervezettel, mert ott bizonyosan rengeteg tanácsot és iránymutatást kapsz majd arról, hogyan kell a f@szkalap rokonokat kezelni.

Egyébként a "Mi vagy te, egy autista?" kérdéssel visszavágni nem biztos, hogy hülyeség, mert akkor egyrészt tükör van tartva, és ha a rokon kellemetlenül érzi magát, akkor azért hagyja abba a csesztetésedet. Ha meg ennyi esze sincs, akkor azért, hogy ne vágj vissza. Itt nyugodtan tedd hozzá, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. De, ha ez sem jön be, akkor kerülni fogják, hogy veled együtt legyenek, és akkor megintcsak abbamarad a csesztettetésed.

2022. aug. 8. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonymousreview60 ***** válasza:
100%
"Egyébként meg szerintem ne hallgass a negatív dolgaikra" Ez full baromság. Ha azt mondom neked, minden nap vagy mindig, amikor találkozunk, hogy "Te lotyó.", "Te szánalmas tehén.", akkor ezt a rendszeres verbális bátalmazást mennyire tudod figyelmen kívül hagyni? Semennyire. Hallgathatsz, mint a csuka, de ez vagy megbetegít vagy máson veri le az ember. Igaz ez akkor is, ha te is és én is tudom, hogy annak van baja, aki ezeket a másikra mondja.
2022. aug. 8. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
90%
Esetleg gondolj ki néhány visszaszurkálást, hátha elszégyellik magukat, és visszavesznek. Pl. "Jobb furának lenni, mint taplónak.",
2022. aug. 8. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 Laylah ***** válasza:
100%

Tudatosítsd magadban, hogy bármennyire is szereted őket, de NEM az ő elvárásaik, meglátásaik, véleményük határoznak meg téged. Ne elvárásoknak akarj megfelelni (tudom, esetedben azért egy bizonyos szintig muszáj), mert akkor egész életedben csalódott leszel. Ha nem tetszik nekik, hogy milyen vagy, az az ő bajuk, nem a tiéd, hiába bunkóznak veled ezek miatt. Ugyanúgy neked is meg lehet (és ahogy látszik, meg is van) a véleményed róluk.

Én azért szólnék nővérednek is, hogy a gyerekét a háta mögött tiltott kajákkal etetik. Addig fognak ezzel játszadozni, amíg egyszer belehal a gyerek az allergia kiváltotta reakciókba.

2022. aug. 8. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
87%
Egyik munkatársamtól hallottam egy nagyon jó mondatot, azóta is mosolygok rajta, ha eszembe jut, pedig pont nekem mondta, hogy észrevegyem, mennyire bunkón viselkedem: "ha problémád van velem, akkor az a te problémád, nyugodtan tartsd meg".
2022. aug. 8. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
8%
Már megint valaki, aki saját magát diagnosztizálta pusztán mindennapos félreértések miatt.
2022. aug. 8. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
8%

Senkit nem érdekel, miért vagy furcsa. Senki nem fog a homlokára csapni, hogy jaj, ez azért van , mert autista vagy, akkor persze nem számít hogy hülyén viselkedsz. Ha megértést akarsz, próbálj besimulni. Annyit mindenképpen kerhetsz a rokonoktol, hogy ne piszkaljanak, de nem kell hozzá semmilyen diagnózis. Bár szerintem eléggé felnagyitod a megjegyzeseiket.

Én már ezért nem tartom a csaladommal a kapcsolatot, de ezt nem ajánlom. Sokan vagyunk ám így, nem kell hozzá semmilyen címke.


Amúgy a legnagyobb hülyeség volt, hogy az aspergert is elkezdték autizmusnak hívni. Érted, ezelőtt 10-20 evvel az autizmus az a sarokban ringató, sikitozo fogyatekost jelentette. A legtöbb ember nem olvas DSM-et vagy pszichológiai korkepekrol szóló cikkeket a szabadidejében, ezert nem fogja tudni, minek hivod magad autistanak. Vagy meg rosszabb , teljesen leírnak.

2022. aug. 8. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonymousreview60 ***** válasza:
75%
#6: "ha problémád van velem, akkor az a te problémád, nyugodtan tartsd meg". Tehát, ha van egy kollégám, akinek a testi higiénája/bunkósága zavar engem a komfortérzetemben, akkor az az én bajom. És ha még 2-5 kollégát, akkor az kinek a problémája?
2022. aug. 8. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%
9: Nem én vagyok a 6-os válaszoló, de bizony a büdös kolléga a te problémád, meg mindazoké, akiket zavar. Majd akkor nem lesz büdös, ha őt is zavarni kezdi.
2022. aug. 8. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!