Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Nem gyerekes, hogy egy felnőtt...

Nem gyerekes, hogy egy felnőtt férfi ezen ennyire megsértődik?

Figyelt kérdés

Hogy az elején kezdjem: apukám vajdasági magyar, részben szerb, anyai részről.

Fiatalkora óta hivatásos katona volt Szerbiában, megjárta a délszláv háborút is. Ezt követően költözött Magyarországra, és ismerte meg anyukámat.

Azóta elváltak, ő a két ország között ingázik, alapvetően Szerbiában él most is, de sokat van Magyarországon is. Nekem jó a kapcsolatom vele, elképesztő módon önfejű, egosita, hatalmas igazságérzettel.

Ez tolerálható számomra, van hogy még vicces is amikor valami ártalmatlan hülyeséget a fejébe vesz, és azt hajtja mindenáron, hogy igaza van.


Még a nyár végén mikor itthon volt, megkérdeztem, hogy lenne e kedve eljönni paintballozni, néhány rokonunk is volt, de többségében a barátaimmal mentünk.

Még sosem játszott ilyet, teljesen fellelkesedett, megjelent valami katonai ruházatban, bakancsban, még az öve is olyan volt, hogy fegyvereket lehetett ráakasztani, sőt fejkendőt tett fel, meg hozott valami fekete arcfestéket, hogy bekenje magát.

Úgy nézett ki mint valami Rambo, és mikor megmosolyogtuk még ő volt felháborodva, hogy úgy nem lehet háborúzni ahogy mi megjelentünk. (Aztán persze mindenki az ott kapott ruhát vette fel)

Na mindegy, hamar lefagyott még személyzet arcáról is a mosoly amikor az "öreg" belevetette magát a játékba.

Ugrált, mászott, kúszott, "kommandózott", nagyon komolyan nyomta, szerintem 100%-ig azt gondolta, hogy háborúban van.

Másik csapatban voltam mint ő, 10-10 fős felállásban játszottunk, a második körben 10-ből 9 embert ő talált el a mi csapatunkból.

Sokszor azt se tudtuk honnét lő, úgy változtatta a pozíciót, úgy bújt el. Nagyon meglátszott az a katonamúlt, én sem gondoltam róla, hogy ennyire penge.

Viszont annyira egyhangúvá tette a játékot, hogy szinte csak ő élvezte.

Ezért én azt a taktikát szültem meg, hogy szedjük ki őt minél előbb, bármi módon.

Ahogy megláttuk ahányan ott voltunk mind rálőttünk, és amikor egyszerre 4-5-en mentünk rá, akkor bármilyen erőfeszítést tett, volt hogy 5-ből 4-ünket kilőtte fedezék nélkül is, de az ötödik ember mindig eltalálta őt.

Folyamatosan ezt csináltuk minden új körben, és ahogy ő kiesett mindenki jobban élvezte a játékot, mert nem az volt, hogy a dzsungelharcos hátba lő valahonnét, és már ott sincs.

Erre viszont egyszer csak úgy bedühödött, hogy engem védőfelszerelés nélkül nyakon lőtt miközben épp neki beszéltem. Ezután a fegyverét földhöz vágta, közölte, hogy csaló inkorrekt trógerek vagyunk, és szerencsénk, hogy nem igazi fegyvere volt mert akkor nem packáznánk már itt vele.

Ezen kedves szavak után el is ment.


A mai napig nem tudok vele normálisan beszélni, mert megvan sértődve, bármit mondok belém köt, folyamatosan felemlegeti, hogy én milyen szemét voltam vele.De nincs ám megsértődve ő, csak mondja nekem, hogy tudjak róla, de kikéri magának, hogy meglenne sértve.

Mondom, ez egy játék volt, elmagyaráztam neki, hogy ő is túltolta, hagyhatott volna minket is érvényesülni, senkinek semmi fegyveres múltja, jól érzeni mentünk magunkat, nem háborúzni ahogy ő fogalmazott a játék megnevezés helyett.

Azzal már nem is provokáltam, hogy a háborúban sincs olyan, hogy szólsz az ellenségnek, hogy ne menjenek rád egyszerre öten.

Ha akkora Rambo akkor legyen Rambo akkor is amikor öten megyünk rá.

Ja, és akkor azt még fel sem hoztam, hogy ő lőtt engem nyakon, és akár szemen is lőhetett volna ha úgy sül el.


Nem akarok tőle bocsánatot kérni, mert szerintem sehogy sincs igaza, de nem is várnám el tőle hogy ezt ő tegye meg, csak annyit szeretnék, hogy újra normálisan tudjunk beszélgetni anélkül, hogy belém kötne ezért vagy azért csakis ezen sérelme miatt.

Nem tudom ez hogy érhetném el, ha bárkinek bármi tippje van szívesen fogadom.

Bár meglepne, de ha esetleg valaki szerint neki van igaza, kérem azt is írja meg, szeretném kicsit az ő szemszögéből is látni a történteket, nem pontozok le senkit aki normálisan írja meg azt amit gondol.



2020. okt. 6. 21:52
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:

Természetesen próbáltam vele beszélni, hogy így nincs értelme a játéknak számunkra, de a válaszok alapján elismerem, hogy nem voltam se meggyőző, sem határozott vele szemben.

Máshogy is lehetett volna.

Nekem egyáltalán nem tűnik sérültnek a háború miatt (nyilván valamennyire az, de nem orvosi eset).

Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy semmit sem bánt meg, és újra háborúba szállna, akár Magyarország, akár Szerbia oldalán, ha azt a haza megköveteli.

Nekem sokkal inkább úgy tűnt, hogy bizonyítani akart, hogy ő itt a profi, ő mindenkit leszed, feltehetőleg 25 éve nem fogott fegyvert a kezébe, előtte viszont olyan kiképzést kapott amit "nem akar elfelejteni" és itt volt a lehetőség, hogy magának és nekünk is megmutassa.

Gondolom ez pedig ha felnőtt, ha gyerek, hatalmas örömet okozott neki.

Mit érzett volna ha a múltja alapján nem kiemelkedő a teljesítménye a minékhez képest?


Azt pedig természetesen elmagyaráztam neki, hogy miről szól a játék, és ő is hallott már róla, csak nem tudta mi ez pontosan.

És azért hívtam mert gondoltam, hogy tetszene neki, de azt nem hogy ennyire kiemelkedő a teljesítménye.

Tehát gondoltam, hogy ügyesebb lesz mint mi, de azt nem, hogy csak összefogással lehet kilőni.

2020. okt. 7. 12:06
 12/15 anonim ***** válasza:
100%
Csak szánalmas ez az emberkedés.
2020. okt. 7. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
93%

Kb. odáig, hogy arról írtál, kiközösítettétek és direkt mindenki őt lőtte, azt mondtam volna, nem gyerekes és jogosan érzi sértve magát. Viszont az nagyon nem normális, hogy játékon kívül nyakon lövi a védőfelszerelés nélküli gyerekét, aztán fenyegetőzik, hogy nem lenne akkora pofátok, ha igazi fegyverrel lőne rátok...Ez már nem gyerekesség, hanem szociopata viselkedés. Én a helyedben nem csak paintballozni nem vinném többet, de úgy alapból is kerülném, amennyire csak tudom.

Mellesleg akik itt az apát sajnálják, megnézném, mit csinálnának, ha nekik lenne egy hasonló rokonuk és csak úgy "poénból" valami testi sértést ejtene rajtuk, csak mert épp valami f4szságon idegösszeroppanást kapott. Remélem, akkor is magyaráznátok, hogy "hádde ő katona vót, neki szabaaaad"

2020. okt. 7. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
100%

Jó bő lére eresztették itt a hozzászólók.

Részemről csak annyi, ez egy úrhatnám, vén hülye. A korosztályom tele ilyen marhákkal, katonai múlt nélkül is. Szóba nem állnék vele többet. Nyakon lövi a gyerekét? Pszichopata állat!

50N

2020. okt. 9. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
100%
Na, szent a béke?
2023. márc. 20. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!