Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ha nem tudom elviselni a...

Ha nem tudom elviselni a szüleimet mert ok nélkül lelkileg bántanak, korlátoznak, akkor lehet valahol jelezni, és kérni, hogy avatkozzanak közbe?

Figyelt kérdés

Már volt kérdésem, de leírom még egyszer.

Szóval, van egy félig fekete osztálytársam gimiben, amin a szüleim kiakadtak teljesen alapból is, hát még akkor, amikor később én beleszerettem ebbe a fiúba.

Egyáltalán nem nyitottak arra, hogy a fiú amúgy milyen, csak tiltanak tőle, sértő megjegyzéseket tesznek rá is és az anyukájára is, és ha érveket, indokokat kérek, akkor ezer ponton támadható, még nem teljesen felnőtt fejjel is láthatóan hülyeségeket beszélnek.

Egyre jobban ellenőriznek, nem bíznak meg bennem, és őszinte elkeseredést látok rajtuk, hogy "ilyen lettem", anyukám még sírni is szokott és könyörögni, hogy felejtsem el a srácot, hírbe ne hozzanak vele, még időben vagyok, nem késő, stb.

Teljesen megbolondulok, mert kettős életet kell élnem, és úgy érzem, lelkileg terrorban vagyok tartva. Hiába ők a szüleim, sehogy nem tudom elfogadni, hogy tökéletesen ok nélkül csinálják ezt velem, és hiába próbálok higgadtan érvelni, hiába tudom cáfolni, amit mondanak, egyszerűen süketek rá, mint az ágyú. Gyakorlatilag ők kényszerítenek arram hogy hazudjak nekik, trükközgessek.

Lehet valahonnan segítséget kérni? Hátráltatnak a tanulásban, akaratom ellenére rebesgetik, hogy ha másképp nem tudunk megoldást találni, akkor iskolát fogok váltani, pofonnal is fenyegetnek.

Könyörgöm, segítsetek!



2023. febr. 19. 15:00
1 2 3 4 5
 1/41 anonim ***** válasza:
26%

"és úgy érzem, lelkileg terrorban vagyok tartva."


jaj istenem... mikor már annyira elvagyunk kényelmesedve hogy túldramatizáljuk a dolgokat.... légy boldog hogy annyi bajod van hogy a szüleid nem fogadják el az éppen aktuális szerelmed! ez nem "lelki terror" az meg hogy "pofonnal is fenyegetnek." hát jót nevettem rajtad... szerintem ha a gyámhivatalt felhívnád akkor ők is röhögnének 1 jót, ezt tanácsolom! te elkényesztetett pitsa

2023. febr. 19. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/41 anonim ***** válasza:
71%
Én szólnék az iskolában első körben az osztályfőnöknek, és az ő segítségét kérném.
2023. febr. 19. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/41 anonim ***** válasza:
60%
Ne haragudj de százszor is felteheted a kérdést honnan tudnánk neked segíteni vagy a szüleidet megvàltoztatni???ezt neked kell megbeszélni velük,vagy meg szoksz vagy meg szöksz,fogd a táskádat és költözz a sráchoz,ennyi
2023. febr. 19. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/41 A kérdező kommentje:

Azért írom ki megint, mert egyre rosszabb a helyzet, megoldás pedig még mindig nincs. Kétségbe vagyok esve.

A sráchoz nem költözhetek, a rendőrséggel hozatnának haza, mivel nem vagyok még 18.

2023. febr. 19. 15:17
 5/41 anonim ***** válasza:
81%

Senki nem fog közbeavatkozni, mert semmi olyan nem történt, ami ezt igényelné.

Hány éves vagy?

2023. febr. 19. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/41 anonim ***** válasza:
76%

Ha ennél rosszabb lesz, akkor sem tudsz mit csinálni. Még ha mondjuk szólsz az iskola pszichológusnak, aztán ő beszélne velük, vagy veletek hárman, egy beszélgetés nem változtat meg bennük semmit, ha ennyire elfogultak a saját véleményüket pártolva. Sőt ezzel csak még inkább rosszabbítod. Elkerülni nem fogsz tőlük, ezt borítékolom neked, ennél sokkal rosszabb helyzetben lévő fiatalokat hagynak a szülőknél. Otthonba szintúgy nem kerülnél, és nem mellesleg ott aztán jobb biztos nem lenne, maximum te csak azt hiszed.


Betöltöd a tizennyolcat, aztán ahogy lesz pénzed, kivehetsz egy szobát, vagy lakást. Addig diákmunka, ha engedik. Annyival kevesebbet kell gyűjtened a szabaduláshoz. De addig is te semmit nem tudsz kezdeni ezzel, mert a szüleidet senki és semmi nem változtatja meg. Mondd az, hogy szakítottatok. Rövidesen mondhatod azt, hogy az egyik fehér fiú barátod elhívott randizni. Szerintem erre még bátorítanának is, hogy menj el. Természetesen eközben is jelenlegi pároddal maradhatsz. Ha azt hiszik, hogy mással vagy, nekik megvan a lelki béke, azután meg, hogy elköltöztél, nem hozzájuk kell hazamenned és a világból is kirohanni a hegyi beszédért, hanem csak rájuk csapod a telefont.

2023. febr. 19. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/41 A kérdező kommentje:

Semmit sem engednek már.

Alapvetően nem is szeretnék elkerülni tőlük, pláne nem otthonba. Elsősorban az lenne a legjobb, ha valaki segítene jobb belátásra téríteni és megbékíteni őket.

2023. febr. 19. 15:31
 8/41 anonim ***** válasza:
88%

Szerintem nincs itt olyan, akit a szülei kamaszkorában ne tiltottak volna valami fiútól, vagy barátnőtől ha lánygyerekről beszélünk.

Mégsem állt meg a világ, vagy így, vagy úgy született megoldás.

Őket nem lehet meggyőzni, téged nem lehet lebeszélni, ...akkor most mi van?

Vagy az orbitális szerelmed kitart nagykorúságodig, vagy gyámhatósági engedéllyel hozzámész, vagy szakítasz vele.

Én más opciókat jelenleg nem látok!

2023. febr. 19. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/41 anonim ***** válasza:
97%
Hát nem hiszem hogy egy idegen jobb belátásra birná öket,ezt neked kell megoldanod,más nem segíthet ha be töltöd a 18at költözhetsz a fiúhoz,azt hogy hazudsz nekik,ahogy az előzö írta az hülyeség mivel bármikor le bukhatsz és akkor rosszabb lessz
2023. febr. 19. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/41 anonim ***** válasza:
64%
Mert kinek akarod jelezni hogy nem hagynak a félvér fiúval járni? Bármit is higgy: ez nem bántalmazás kategória. Az hogy a szüleid fejben sötétek mint az éjszaka, sajna nem bűncselekmény, nem bántalmazás. Az megvan hogy az alkesz, ténylegesen bántalmazó szülőktől SEM veszik el a gyereket? Senki nem fogja parancsba adnia szüleidnek hogy ne legyé' rasszista, vazze...
2023. febr. 19. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!