Miert van az, hogy szuleinket, nagyszuleinket csak addig erdekeljuk igazan, Amig kisgyerekek vagyunk, aztan Amint felnovunk, mar nem igen erdekeljuk Oket?

A mi családunkban is hasonló a történet, annyi különbséggel, hogy én kisgyerekként sem nagyon érdekeltem senkit... A nyarakat apai nagyszüleimnél töltöttem, majd' 300 km-re otthontól. Az ottlétem alatt korombeliekkel alig találkoztam, falun amúgy is az volt a szokás, hogy a gyerekek is segítenek a mindenféle munkálatokban, úgyhogy játszási lehetőség nem nagyon volt, meg ugye engem is befogtak dolgozni, szép kis nyaralások voltak. Egyedül a szomszéd kislánnyal volt huzamosabb ideig kapcsolatom, akivel idővel már csak a kerítésen keresztül beszélgethettem, mert valami nonszensz dolgon összevesztek nagyapámék a szomszédjaikkal, ezért bosszúból nem mehettünk át egymáshoz...

Ők soha nem kerestek, ajándékot sem nagyon kaptam tőlük (bezzeg a másik unokát szarrápénzelték, de ez az ő dolguk), viszont én mindig megkaptam, hogy soha nem keresem őket, meg ment a beszólogatás, amikor 300 km utazás után fel mertem anyámat hívni, hogy apámmal rendben megérkeztünk, hogy „Látom, innen oda megy a vonal, csak onnan ide nem jön”. A sors fintora, hogy amikor nagyapám egyedül maradt a mama és apám halála után, akkor sokszor eszébe jutott a telefonszámom. Csak nekem sem időm, sem kedvem nem volt a hülyeségeit végighallgatni napi 2 órában (szó szerint a semmiről, meg a szomszédok ócsárolásáról szólt a beszélgetés, mert ugye rajta kivűl mindenki hülye volt a világon).

Anyai nagyapámnál meg az volt a sztori, hogy újraházasodott még a születésem előtt, onnantól kezdve anyám kb. megszűnt létezni számára, így hát unokaként nem volt velem foglalkozva. Egyedül annyi volt, hogy pár évig együtt töltöttük a karácsonyt, akkor kaptam ajéndékokat, ennyire voltam unokaként kezelve, aztán abba is belekavart az új feleség, úgyhogy a karácsonyozások is elmaradtak idővel.

A képlet egyszerű: ahonnan nem kapsz szeretet, oda nem kell menni. A rokoni szál az csak akkor érdekes az ilyen embereknél, amikor nekik kell valami, és erre tudnak apellálni, hogy „de hát rokonok vagyunk, ezért neked MINDENT meg kell értük tenned”, fordítva ez nem számít. Egyszerűen csak mérsékelni kell a velük való kapcsolattartást.

"csak azt varjak, hogy mikor lesz unoka, dedunoka, gyerek a csaladban megint."

Nem tudom, olyasmikre gondolok, hogy:

- az utódaik által szeretnének tovább élni, "transzcendálni". Úgy gondolhatják, hogy ők már megcsinálták a melót a felneveléseddel, most már melóz te az unokák felnevelésén.

- Úgy tekintenek a gyerekre, mint a cuki hobbiállatokra (cicuskák, kutyuskák). Ugye őket könnyű szeretni. Adsz nekik kaját, megsimogatod őket és máris visszahízelegnek. Igazándiból talán nem is a hobbiállatokat vagy a gyerekeket szeretik, hanem azt, ahogy azok visszaszeretik őket. Meg gondolom szerethetik azt, hogy a gyerekre viszonylag könnyen tudnak hatni, ezért valahogy saját maguk kiterjesztéseként tekintenek rájuk.

- Mondják, hogy az idős kor sokszor második gyermekkor. Jól tartott gyermeknek sokszor ilyesmi a belső élménye: "Én tökéletes vagyok és ti is tökéletesek vagytok, mert tökéletesen szolgáltok engem". Lehet ezért nem érdekli őket, hogy mi van veled, mert ilyenkor tökéletes szolgálatot várnak, ami ilyenkor a dédunoka és a családi harmónia felmutatása is.

Mert a 60-70+ degeneráció abban szocializálódott, hogy a fiatalabb ugrálja körbe a rangidőst, leginkább a fiatalabb kontójára. Ugyanígy van most is a legtöbb olyan helyen, ahol több generáció él egymás seggében faluhelyen, megnyugtatlak. Ha meg régen merészelt 8-9-10 óra munka után pihenni, akkor meg kapta az ívet, hogy milyen szar alak, mert nem ugrott, ahogy az amúgy aránylag jó állapotban lévő '50-es szülő-pl. nem volt semmi, ami bármiben hátráltassa, mint végtag hiány, cukorbetegség, köszvény, stb.- elfingotta magát, hogy unatkozik, amit ez a generáció sokkal jobban a szívére vett, mint akik a '80-as évek végefelé vagy '90-es években, vagy később születtek.

A '90-es években, meg pár 1985 után születettek az elsők, akiknek megfordul a fejükben kollektíven, hogy jééé, lehet másképp is, mint ahogy az őseink nyomták. Ez az, amit az öregek gyomra nem vesz be, hogy bizony ma már következménye van a szar bánásmódnak és nem nyel le mindent a fiatalság a kor miatt.

Azokból, amit leírsz, nekem az jön le, hogy téged nem kedvelnek igazán sajnos, vagy valamiért neheztelnek rád. És mivel tudják, hogy nem akarsz gyereket, ezért ez a legtutibb kifogásuk, hogy majd akkor mennek, ha lesz gyerek (= sosem). Furcsa, hogy gyerekként magadra hagytak, meg ha most hazamész, elmennek otthonról. Ez nem egy jól működő család, valószínűleg kerülik azt, akivel konfliktus volt/van, ahelyett, hogy átbeszélnék.

Normál esetben az ember sosem szűnik meg a szüleinek a gyereke lenni, felnő ugyan, de a kötődés ugyanolyan erős, nincs olyan, hogy az összes szeretet már csak az unokának megy.

Lehet rosszul gondolkodom, de szerintem felnőtt embernek már nem a szüleitől, nagyszüleitől kell várnia szeretetet meg törődést, hanem a párjától, barátaitól illetve neki kell továbbadnia a gyerekeinek.

Nyilván itt valami nem működik, a kérdezőt elmondása szerint már kiskorától nem különösebben szeretik. Ez szomorú dolog, de kár olyan vonat után futni, ami már elment.