Miért telik ennyi időbe anyámnak elfogadni, hogy meleg vagyok, és egy azonos neművel vagyok párkapcsolatban?

Mert az ösztönei, ahogy minden embernél, fölülírják a racionális gondolkodást. Valahol mélyen megreccsent a lelke: jó eséllyel nem lesz vér szerinti unokája.

Könnyű másokkal kapcsolatban nagylelkűsködni, akkor kapjuk a pofont, amikor velünk történnek meg a dolgok.

Az ember halandó. Egyetlen lehetősége az örök életre nem a feltámadás meg a túlvilág, hanem a vérszerinti leszármazás. Csakhogy ez az érzés, ami valahol mélyen az ösztöneink közt rejtőzik, nem jön elő fiatalon, amikor még egzotikus hülyeségként gondolunk arra, hogy mi is meghalunk egyszer. Ó, hát persze, majd 100 év múlva, de előbb elmegyünk erre a fesztiválra a gázai határ mellé...

Viszont eljön a kor, amikor ez az érzés megerősödik. Nem, az örökbefogadás szép dolog, de nem erről szól. Az ember igazából nem babázni akar, hanem vérszerinti utódja révén örökké élni. A gyermektelenség mindenképp tragédia, legfeljebb nagyon sokáig nem tudatosul, ráadásul mi emberek a legnagyobbakat magunknak hazudjuk, mert valahogy túl kell élni ezt az életet.

Attól, hogy melegnek gondolod magad, még lehet gyermeked, ilyen vagy olyan úton, ha nem is a pároddal közös gyermek.

Ha nem zárkózol el majd vakamikor a gyermekvállalástól, akkor beszélj anyáddal, hogy miképp gondolkodsz erről, és ha tényleg ilyen jellegű a problémája, hátha megenyhül.

Ha nem ez a gond, akkor meg fogadd el, hogy az emberek többsége nem arrol álmodozik, hogy lesz majd egy meleg gyermeke. Eszébe sem jut, miért pont neki lenne? Csak akkor fogadná teljes természetességgel, ha normálisan a gyerekek 50%-a homoszexuálisnak születne. Az meg ugye természeti képtelenség.

Egy ilyen eset minden szülő számára megrázkódtatás, sokaknak tragédia, attól függetlenül, hogy te nem tehetsz róla és nem is nagyon érted, hogy ők miért csinálnak ilyen nagy ügyet belőle. Minden szülőnek megrázkódtatás! Csak van aki jobban kezeli, könnyebben túlteszi magát rajta, az élethazugságok kinél kisebbek, kinél nagyobbak.

De nincs jogod elvárni, hogy meg se rendüljenek. Fogalmad sincs, hogy egész létezésük értelmét kell új alapokra helyezniük

5, szerintem is. De meg lehet értrni. Nehogymár örömtáncot járjon.

Egyebkent erdekes megint az anyák vannak ekézve..mint mindenért.az nem baj ha apukanak még el sem lehet mondani.

Apád miatt nem vállalod fel a kapcsolatodat? Te sem akarod elfogadni, úgy látom.

Könnyebb lenne, ha bemutatnád a párodat, megszeretik, ha megismerik. Apád persze sosem fogja elfogadni, de hát ez van. Más az értékrendje. Anyád lehet, téged véd, de rosszul teszi.

Nem ismerjük anyádat.

De furcsa, hogy neked lenne lehetőséged rákérdezni a háttérre, de ehelyett inkább ismeretlenek tippeljenek.

#3

Pontosan azok a gyerekek lelkisérültek és szakítják meg a kontaktot a szüleikkel akiket ilyen okokból vállaltak.

Isten őrizzen hogy valaki azért szülessen meg mert tovább akarod adni a vérvonaladat (egyébként is, mi különleges van a genetikádban hogy át kell adni? vagy ez is csak egy önző érdek, de persze a gyerektelenek önzők...), vagy esetleg azért mert majd a szüleinek kell csinálni kölyköt, hogy öreg napjaikon unokázhassanak.

Nem is beszélve arról az apró biológiai tényről hogy senki nem mondta hogy nem lehet, nem akar a kérdező vérszerinti szülő lenni, de ez más téma.

Ezerszer több értéket ad a világnak egy szeretetteljes, meleg férfi/pár akik nevelnek egy boldog és kiegyensúlyozott örökbefogadott gyereket, mint te az übermensch genetikáddal.

Kérdező, neked pedig azt tudnám javasolni hogy menj pszichologushoz. Nagyon nehéz kezelni ezt a helyzetet és nagyon könnyű tönkremenni benne lelkileg. Anyukád felé legyél türelmes ha nem bánt, gyűlölködik, neki is nehéz elfogadni, van azért egy generációs szakadék, na meg (ez csak vad fantáziálás, nem biztos hogy így érez) csak frusztráló lehet hogy a saját gyerekeden nem vettél észre évekig egy fontos dolgot, és most ""más ember"", mint amit tizenix évig hittél róla. Ha szeret téged, akkor előbb-utóbb boldog lesz attól, hogy boldognak láthat. Lehet látencia is a dologban, hiszen genetikailag öröklődik a hajlam, és ha ő sikeresen elnyomta az érzéseit, azt egy ilyen vallomással sikeresen felkavartad.

Ha pedig az ellenkezője van, kifejezetten bánt, remélem nem, akkor abban is segít a pszichológus hogy szükség esetén megszakítsd vele a kapcsolatot.

Egyébként pedig ha nem ilyen rossz a helyzet szakemberrel át tudjátok beszélni, feldolgozni és helyretenni az érzéseidet. Pl semmivel nem tartozol neki. Ő azért vállalt téged hogy feltétel nélkül szeressen és mindent megadjon amit csak tud. Nincs olyan hogy "ha nem olyan mint amit akartam, meleg, fogyatékos, csúnya, kislány pedig fiút vártam, akkor nem szeretem".

Örülök hogy volt benned erő felvállalni, és nem élsz le egy eletet rejtőzködve, esetleg egy nővel házasságban, boldogtalanul. Amilyen szeretettel beszélsz anyukádról biztosan nem rajtad múlik hogy megoldódjon a konfliktus.

Apukádnak pedig akkor mondod el ha készenállsz rá, ezt nem anyud dönti el, csak es kizárólag te.