Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Anyám toxikus személyiségű?...

Anyám toxikus személyiségű? Hogyan állnátok egy ilyen kapcsolathoz?

Figyelt kérdés

Gyerekként azt hittem, hogy az ilyen viselkedés a normális és minden szülő ilyen. Most ahogy felnőttem és egyre több pszichológiai könyvet olvasok, jövök rá, hogy miért nem tudtam soha kijönni anyámmal.

Gyerekkoromból nem sok mindenre emlékszem, de az megmaradt, hogy tele volt hullámvölgyekkel, néha éreztem a szeretet, másik percben már kiabálást kaptam és csak akkor voltam jó kislány ha mindent az elvárások szerint csináltam. Ha valamit nem akartam, vagy elhibáztam, jött a leszidás, ilyen olyan jelzők. Következő percben már jött ölelni. Az egész személyisége ilyen, sosem lehet tudni mikor lesz jó passzban vagy éppen idegállapotban. Emlékszem, mindig izgultam, hogy amikor haza jön vajon mibe fog bele kötni, egyszer ki takarítottam az egész házat, vártam büszkén, majd mikor megjött megszólta, hogy a függöny 10 centivel el van mozdulva a helyéről. Ami még megmaradt, hogy egyszer azt mondtak a barátnőim, többet nem jönnek hozzám, mert félnek anyámtól. Ez ütött legjobban. Ha jöttek is hozzám, gyakran előttük is kiabált velem és osztogatta a feladatokat amiket rögvest kellett megcsinálnom.Nem volt gyerekszobám, tini koromban költözhettem be az egyik szobába, de kb 2 polc lehetett az enyém, máshoz nem nyúlhattam. Ahogy egyre nagyobb lettem gyakoriak lettek a veszekedések is, mert szinte sosem dönthettem én, mindennek úgy kellett lennie, ahogy ő akarja. Csak az egyetemen jöttem rá, hogy nincs a kezemben az irányítás és változtatnom kell, lett párom, jelenleg külföldi munkákat vállalunk, de így is pár havonta haza jövünk 2-3 hétre amikor itt vagyunk nálunk és ilyenkor úgy érzem az egész energiám leszívódik. Próbáltam legalább felnőttként normális kapcsolatot kialakítani vele, de úgy érzem lehetetlen. Olyanokat mond, hogy nagyon hiányzok neki, alig várja, hogy hazajöjjünk, mindig vár kajával, aztán fél óra után kezdődik újra a kötekedés. Sokszor kelt bűntudatot, pl ebédeltünk anyósomnál és erre képes volt megsértődni, mert hogy ő készült, ezek szerint hiába(nem szólt előre) vagy ami kiborított, hogy a szomszédban lakó barátainknàl szilvesztereztünk, éjfélkor kimentünk anyumèkkal is a szokásos tűzijátékra, aztán sétáltunk nagyiékig ahol az összesen koccintottunk, majd vissza mentünk a barátokhoz. Újév reggelén leb**ott hogy annyira se voltam képes, hogy itthon újra koccintsak vele, annyira se tartom( együtt voltunk a tűzijátékon és nagyinál, de szerinte be kellett volna jöjjek külön koccintani itthon) ami szerintem abszurd, de sikerült jól elrontania a kedvem. Sokszor zsörtölődik ilyesmivel, pl hív magával vásárolni és épp nincs kedvem, újra megsértődik, aztán nem szól hozzám egy darabig. Ami még furcsa nekem, hogy nagyon gyakran bosszankodik, pl leesik valami a konyhában hallom, ahogy hangosan elkezd káromkodni, vagy a macska épp láb alatt van, azt is képes 10 percig szidni. Viszont mióta felnőtt vagyok és normális jövőképem van, a jó pillanataiban dicsérget, gyakran jön, hogy pusziljon, öleljen, már-már túl gyerekesen, pl orromat vagy nyakamat is puszilná amitől szó szerint kiráz a hideg. Sokszor leállítom ilyenkor, amit persze rossz néven vesz, “gyerekem vagy, akkor is megpuszillak ha nem akarod” , “megbánod te, majd jönnél ha nem lesz kihez” Persze ilyenkor bűntudatom lesz, arra gondolok, hogy ő szeret én meg negatívan érzek felè és èn rossz vagyok. Egyszerűen nem tudom hogy kezeljem vele a kapcsolatot, lehetetetlennek látom és a nyomasztó, lehúzó érzésekkel sem tudok mit kezdeni. 26 n


febr. 9. 14:39
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:

Illetve ami idővel tűnt fel, hogy igazából nincsenek kapcsolatai, csak a még èlő szüleivel van jóba ès egy kèt felszínes rokoni kapcsolat. Nincs egy jó barátja sem, általában mindenki rosszindulatú szerinte, pedig pont ő az aki ritkàn segítene másnak.

Már folyton hajtogatja, hogy alig várja legyen unokája, mennyit fog rá vigyázni stb én meg pont, hogy nem akarom, hogy ilyen viselkedéssel riogassa, ha lesz is gyerekünk .

febr. 9. 14:49
 2/11 anonymousreview60 ***** válasza:
75%

Igen, az.

Én őszintén - de udvariasan és visszafogott stílusban - beszélnék vele. 2-3-4-5 alkalommal is, hogy felfogja a dolgokat. Utána legfeljebb nem beszél veled 2 hónapig (anyám ezt tette 2 alkalommal is).

Az én anyám nem ilyen volt, de nálunk is voltak dolgok. Más dolgok miatt 35 évesen - egyébként az ő javaslatára - pszichológushoz mentem 9 éve, és nem 1 évig jártam oda. Ennek az lett az eredménye, hogy elmondtam (nem selyempapírba csomagolva) az érzéseimet, az emlékeimet. Egyrészt tagadta, hogy lettek volna olyasmik, amiket mondtam. Aztán részben engem hibáztatott. Aztán leesett neki a tantusz. Bocsánatot kért és én megbocsátottam. Az már nekem volt nehéz, hogy anyámnak 2023 tavaszán múltak el csak a szuicid gondolatai.

Azt tudom mondani, hogy a kapcsolatunk sokkal jobb, mint valaha, és ma már én is és ő is érti, hogy annó ő miért nem volt képes többre, és hogy miért volt ő olyan amilyen önmagában és velem.

Ha őszinte leszel, jó darabig (évek) vagy örökre megromlik a viszonyod anyáddal, de a kapcsolatotok javítására nincs más út. Jogod van anyádtól otthon nem szenvedni. Az ő számára meg lehetőséget kell adni a javulásra, amiben most még nem is látja, hogy mekkora a baj ővele. Továbbá jogod van arra, hogy ő ne érezze magát annyir jó anyának, amilyen egyébként nem volt.

43F

febr. 9. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
83%
Anyád teljesen egyértelmű elmebeteg! Durván elmebeteg! Nem, nem szeret! Nagyon nem szeret, képtelen rá. Az egyetlen, amit tenned szabad, hogy soha többet rá se nézel! Ha bármi ettől eltérőt teszel, és attól szenvedsz, azért már te leszel felelős, nem az anyád.
febr. 9. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
0%
Le vagy maradva, jelenleg a “nárcisztikus” a divatjelző, a toxikus 1-2 éve volt menő.
febr. 9. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%
Úgy látom, 4-es, te nem olvastad Susan Forward Mérgező szülők című alapirodalmát. Kellett volna. A szerzője pszichoterapeuta. Nem divattervező!
febr. 9. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%
És még az is megnehezíti a dolgot, hogy a normális, udvarias hangnemet nem értik az anyádfélék. Sokan tanácsolják ezt. Nem jó irány. Ugyanis mindenkivel olyan nyelven kell beszélni, amit megért.
febr. 9. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Ezek szerint tényleg nem normális ahogyan viselkedik.

Sajnos én csak ezt a mintát láttam és szinte elhittem azt, hogy a szülők már csak ilyenek. Aztán láttam barátoknál, párom anyjánál szinte soha nem reagálnak így mint az enyém, akkor esett le, hogy mi van ha nem én voltam rossz gyerek, hanem vele lehet a gond. Ki is alakult egyfajta megfelelési kényszerem amitől próbálok szabadulni, plusz önbizalom hiány, enyhe szociális fóbia..

igazából mai napig képes velem kiabálni a semmiért, esküvő előtti este miután haza értünk az esküvői teremtől valamelyik autóban maradt 2 süteményes tálcája, s amikor ezt megtudta teljesen kiakadt, “megmondtam, hogy hozd haza őket, tárcát csinálok belőled” s mindezt felnőtt lètemre mondja nekem… ilyenek után fél órával képes jönni ès ölelgetni, becézgetni. Annyira lehúz érzelmileg, ilyenkor dühös leszek, sírok is pár percig miatta.. sokáig azt hittem csak túlérzékeny vagyok és ezek le kellene peregjenek rólam .

Ha kicsiként sírtam, nem bírta elviselni, mindig azt mondta, hogy visz elmegyógy intézetbe ha nem fejezem be, mert csak azok sírnak. Most, ha ő kerül nehéz helyzetbe (munka, élettársa miatt) akkor jön hozzám tanácsért és segítségért. Van egy olyan érzésem, hogy egyre többször lesz ilyen, mert ő nincs túl jó anyagi helyzetben. Egyrészt ezek miatt nem szívesen segítenék, másrészt ott van bennem a ‘mégiscsak az anyád ‘ gondolat ami miatt nem tudom hogyan is álljak hozza.

febr. 9. 19:00
 8/11 anonim ***** válasza:
75%

Nem mondod, hogy el tudtad képzelni, hogy az a kínzás, amit művel veled, az normális! Nem mondod!

Anyád egészen durva borderline! Nárcizmussal keverve. A legrosszabb fajta! Könyörgök: akadj le róla, mert totálisan megbolondít! Nincs ilyen, hogy "mégiscsak az anyám", nincs ilyen! A legteljesebb mértékig tönkretesz. Amit adott életet, mert muszáj volt neki, ha már összefeküdt az apáddal, azt azonmód el is veszi! Felejtsd el azt is, hogy létezik, mert tőle soha nem fogsz jót kapni, de rosszat megállás nélkül amíg hagyod. És felnőtt korodban ez már nem az ő felelőssége, hanem a tied, mert te mész házhoz a pofonért! Pszichológus kéne neked erősen, hogyhogy még nem mentél el?

febr. 9. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim válasza:

8-as: Úgy néz ki,hogy te egyáltalán nem éltél meg hasonló szituációkat, mint amit a kérdező mondott.


Sajnos, igen, ezt úgy éled meg, hogy normális, mivel gyerekként te ezt kapod a szülőtől és amit tőle kapsz, addig neked ez a normális.


Sajnos, mire rájössz, hogy ez nem normális és megpróbálsz változtatni rajta, jelentősen belédivódnak a szülői minták és amiket addig kaptál tőlük. Ahogy a kérdező is mondja: önbizalomhiány alakul ki.


Ez egyáltalán nem egy remek érzés, hogy kötődnél valakihez, de ő nem akar/tud megérteni téged.


Nekem az anyám és a nővérem hasonló viselkedésű.


Próbáltam velük szépen kommunikálni, de egyáltalán nem használt.


Ez is attól függ, hogy ő mennyire nyitott rád. Nekem a távolságtartás segít.

febr. 10. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Sehogy nem álltam hozzá. Megszakítottam a kapcsolatot.
febr. 10. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!