Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Csúfolnak anyukám miatt. Hogy...

Csúfolnak anyukám miatt. Hogy mondjam el neki finoman?

Figyelt kérdés

Már tavaly is, de főleg idén elkezdtek az osztálytársaim csúfolni, mert anyukám duci. 110kg körül van, ami tényleg sok :( de egyébként Ő próbál tenni ellene, mióta csak az eszemet tudom küzd ezzel. Főleg azzal csúfolnak, hogy apukám aránylag vékony, és hát hogy anya meg nagy, és ocsmány dolgokat találnak ki. Tegnap sírva jöttem haza, mert volt egy lyukas óránk és a többiek azzal szórakoztak, hogy ilyen képszerkesztővel egy tehén fejére szerkesztették anyukám facebookos profilképét :( Annyira rosszul esett, még azok is nevettek, akikkel amúgy elvileg jóban vagyok. Látta tegnap anya, hogy sírtam, de azt mondtam neki, hogy az egyik lánnyal vesztem össze, nem tudom hogyan mesélhetném el neki mi volt igazából. Nem akarom megbántani, de az osztályfőnökkel hiába beszéltem már erről, és napról napra nagyobb hülyeségekkel csúfolnak, már gyűlölök suliba menni. Ma nem kellett mennem, mert rosszul aludtam és reggel is sírtam, de ezt holnap már nem fogja engedni anya, és jó lenne vele beszélgetni erről. Arra gondoltam, hogy először apának említeném meg, de tök mindegy, mert mindenképp rosszul fog esni anyának. Engem nem bánt, hogy duci, még így is szebb és igényesebb, mint sok osztálytársam vékony anyukája, de az nagyon rossz, hogy ezzel bántanak, és mindenki kinevet meg beszólogatnak pl.tesiórán, hogy tegyem oda magam, mert olyan koca leszek, mint anyukám.

Az osztálytársaimmal tudom, hogy nem tudnak mit kezdeni meg nem is azt akarom, hogy bemenjenek balhézni, csak jó lenne velük erről beszélgetni, mert más dologban is mindig ők adják a legjobb tanácsokat, csak hát félek, hogy nagyon a szivére veszi anya :(


ápr. 9. 12:35
1 2 3 4 5 6
 1/57 anonim ***** válasza:
96%
Szomorú, hogy mennyire gonoszak az emberek....
ápr. 9. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/57 anonim ***** válasza:
92%

Ez nagyon szomorú. Én el sem tudnék ilyet képzelni, nem lett volna képünk mások szüleit így kifigurázni, ráadásul időt meg energiát szánni arra, hogy képet szerkesztenek.

Sajnos azért is bántatnak ezzel, mert látják, hogy ez betalált.

Ne vedd fel ennyire. Tudom, hogy nehéz, de próbáld meg. Nyugodtan megmondhatod nekik, amit itt is leírtál, ha megint beszólnak, hogy a te anyukád így is sokkal szebb és igényesebb, mint sokuké. Vagy hogy ő legalább nem ilyen bunkó, mint ők.

Egyébként hány évesek vagytok? Ez olyan dedós dolog. Nagyobb tinik ilyen szinten vannak? Vagy kicsit vagytok még?

ápr. 9. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/57 anonim ***** válasza:
96%

Szia! En szulokent szeretnek tudni errol, de nem magam miatt, hanem miattad. En is kuzdok a sulyommal, tudom milyen ez, de eltem eleget mar ahhoz, hogy ne vegyem magamra a kolykok baromsagait.

Viszont ebben az esetben mindenkeppen tenni kell valamit, ez igy nem maradhat.

ápr. 9. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/57 A kérdező kommentje:

Eleinte próbáltam nem felvenni, tavaly még egy idő után abba is hagytak, de most sokkal jobban, napi szinten csinálják. Az esik a legrosszabbul, hogy azok is benne vannak, akiket kedvelek meg egyébként jóban vagyunk, de mikor ezek a nagyszájúak rákezdenek Ők is nevetnek velük együtt :( Ettől meg egyedül is érzem magam meg amúgy is érzékeny vagyok, könnyen elsírom magam.

10.osztályba járok, 15-16 évesek vagyunk.

ápr. 9. 12:48
 5/57 anonim ***** válasza:
89%
Mondd meg nekik, hogy a te anyukád igazi értékek szerint neveli a gyerekét, nem úgy, mint az övék, akikből ilyen felszínes, buta véglényt nevelt a tévé, mert velük meg nincs, aki foglalkozzon.
ápr. 9. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/57 anonim ***** válasza:
93%

4: Ez nagyon durva. Kb. 8 évesektől tudnám elképzelni, de ők is megunnák hamar.

Nekem egyszer tettek megjegyzés anyukámra, nem a súlyára, hanem más miatt. Azon is röhögtek azok is, akikkel a legjobb volt a viszonyom. Én akkor rögtön kikértem magamnak és közöltem, hogy ez nem vicces egyáltalán, és ilyennel nem illik viccelni.

Szerencsére, aki elindította az annyira elszégyellte magát, hogy nem lett folytatása.

Én tuti nem szeretném, ha ilyen miatt bemennének a szüleim vagy a tanároknak kéne intézkedni. Próbáld meg ebben erősíteni magad. Meg beszélj a barátaiddal, hogy legalább ők melléd állhatnának.

ápr. 9. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/57 anonim ***** válasza:
91%
Teljesen jól írja az 5-ös bár ez sajnos őket nem fogja meghatni..... Az ilyen emberekbe olyat beleküldenék jobb lábbal.
ápr. 9. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/57 anonim ***** válasza:
5%
hogy lehet valaki tizedikben 15 éves?
ápr. 9. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/57 anonim ***** válasza:
65%
Egy idő után abbahagyják, ha nem foglalkozol a dologgal. Ha agresszíven reagálsz, meg olyanokat mondasz, hogy így is szebb, az csak olaj a tűzre. Ha azt látják, hogy téged nem érdekelnek a beszólásaik, akkor talán egy-két hét alatt abbahagyják. Nálunk is voltak időszakos piszkálások, de mindig abbamaradtak, amikor már mindenki unta.
ápr. 9. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/57 anonim ***** válasza:
35%

5-ös!

Az ilyen duma gyerekeknél, de igazából normális és értelemes embereknél is csak olaj a tűzre.

ápr. 9. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!