Van még valaki olyan helyzetben hogy sose tudott elég jó lenni az apjànak? Mesélsz róla miért?

Igazából fogalmam sincs.

Soha semmi sem volt jó neki, ez a mai napig nem változott.

De már nem görcsölök rá erre:)

Engem szimplán nem szeret, ezt így harminc x évesen érzem. Sose szeretett igazán, bezzeg az aranyf@szú fiacskáját.

Szerintem nálunk ott lehet a probléma forrása, hogy becsúsztam. Anno azért lett esküvő, mert jöttem. Nem volt még akkor szokás csak úgy megszülni egyedül, avagy abortuszra menni. Van bennem egy olyan érzés, hogy apám szépen besz*pta, mert máskülönben nem házasodott és játszott volna családosdit még olyan hamar. Aztán ugye a munka, pénzkeresés hogy ellássa a családot. Szóval süllyesztő.

Hm...

1. Mert lányettem, nem fiú

2. Mert ha már "elfogadta", hogy lány vagyok, nem olyan sportos mint az unokatesóm

3. Mert mióta nagyobb lettem, megvédem magam vele szemben és elmondom ha valami nem tetszik

Mert lány vagyok és lenézi a nőket.

Nekem semmi szavam nem volt, kb.meg se szólalhattam mert rögtön letorkolt. Bezzeg a bátyámmal napokat elsutyorogtak. Ha összevesztem a bátyámmal akkor csak én kaptam gyerekként, mindegyhogy a bátyám kezdte vagy pl.azért sírtam mert a bátyám megütött, én kaptam, mert a "kis szukával" megint nem bírni.

A bátyámmal együtt néztek pornót meg ilyenek, bezzeg ha én beszélgettem egy fiú osztálytársammal már otthon kaptam meg anyámat is leoltotta, hogy rįbanckodom, anyám meg hagyja.

Vagy egy falubéli fiú és beszélgetett bátyámmal meg vele, én a szobámban voltam, de kérdezett valamit rólam. Elment, én kaptam is, mert hogy járnak hozzám a kanok.

Bátyámnak csomó új ruhája volt, én alig kaptam ruhát, mert nem rįbanckodni kell járni az iskolába.