SOS, akik legyőzték a szorongást/pánikot, hogy tették?

Hosszú lesz, de kérlek segítsetek, rosszul érzem magam és kell a segítség.

18 éves lány vagyok. Régen egy eléggé pozitív lány voltam, de sokminden történt. Anyukám volt a támaszom, viszont ő alkoholt ivott, plusz depressziós is. Ez annyira kikészített, hogy eleinte nem mertem egyedül kimenni az utcára, utána már egyedül haza jönni sem az iskolából.

Eközben lett egy barátom. Eleinte minden rendben volt, de annyit hisztiztem, hogy majdnem elveszítettem-itt kezdődött a komolyabb félelem. Amint rájöttem, hogy a hisztijeimmel elveszthetem, elkezdtem rettegni, és nem mertem vele önmagam lenni. Lefogytam öt kilót, állandó rettegést éreztem. NYáron minden rendbe jött, bár úgy éreztem, hogy a barátom leszorít lelkileg....utána elkezdődött az iskola. Azt hittem nem tudom megcsinálni. Elkezdtem egy hatalmas félelmet érezni, és minden délután rettegtem. Járok pszichológushoz, őt hívogattam délután, mert nem tudtam mit tenni ezzel az érzéssel. Utána, kb. 3 hét elteltével elmúlt a félelem, és a barátommal is rendeződött minden....amíg komolyabban nem kezdett el megtetszeni egy másik fiú. Annyira azt éreztem, hogy ez az egész sok nekem, mert szeretem a barátomat, de közben rosszul érzem magam vele és megtetszett más....ráadásul a mindennapos iskola...

Pszichiáternél egyszer voltam, ő írt fel gyógyszert, de nem szedem, mert önerőből akartam ezt megoldani.

Megint minden rendben lett, mikor kiderült, hogy Szalagavatóra csináljuk az osztálytáncot. Sajnos olyan szinten elfajult a félelmem az osztálytánc miatt(mert szexis tánc, amit nem tudok megcsinálni, plusz a fiú is látja aki a barátom mellett tetszik), hogy minden nap gyomorgörccsel csinálom végig. Megcsinálom, de olyan szinten leterhelt lelkileg, hogy nagyon megváltoztam...a barátom közölte, hogy ez így nagyon nem jó. Olyan rézésem van, mintha nem én lennék. Akárhányszor iskolába megyek, nem tudom befolyásolni a tetteimet, romlott a tanulmányi teljesítményem, és nem tudok "gondolkodni". Olyan szinten kivagyok fáradva, hogy mindenen sírnom kell, és mindenen hisztizem. A barátomat is megviseli, ezért segíteni akar. Viszont az se segít ha alszom, az se ha pihenek.

Szerencsére hullámzik, de van, amikor egészen jól vagyok.

Múltkor átkellett mennem a barátomhoz, és azt éreztem vége a világnak...Nem tudom mi van velem. Én azt érzem, hogy a barátom NAGYON leköt lelkileg, mintha egy leszorító kötelék lenne, és nem lenne életerőm, motivációm, ugyanakkor szakítani nem tudok, mert szükségem van rá.

Mióta van nekem, nincsen annyi barátom, más lett a szerepem az osztályban.

Ugyanakkor számos akadályt leküzdöttem-tegnap már egyedül lementem a boltba. Én nagyon félek attól, hogy megbolondulok, de a pszichológusom azt mondja, hogy az nem lehet szerencsére.

Imádkozom Istenhez, hogy segítsen-én ezt gyógyszer nélkül akarom leküzdeni.

Ugye nem bolondulok meg? Ki lehet ebből mászni, ugye?

Ki mit csinált ilyen helyzetekben? Ha a barátommal maradok, úgyis lehet teljes életem, nem? Annyi fájdalmat érzek, kivagyok fáradva.

Ki volt így?????