Miért veszek mindent a szívemre miközben nincs is bennem empátia? Hogyan vetkőzhetném le ezt teljesen és élhetnék én is biorobotként?

Akkor megpróbálom körülírni. Elméletben ábrándozom arról, hogy egyszer az emberiség mint egy egységes egész majd békében és harmóniában él egymással. Eddig meg is felelnék egy átlagos sztereotípiának, de itt jön a csavar az egészben. Az emberek mint egyének nem érdekelnek. Nem tudom őket sajnálni nem tudok irántuk semmilyen empátiát érezni egyénenként.

Nem azért, mert szadista vagy pszichopata lennék és élvezném a szenvedésüket, hanem mert tudom, hogy ez teljesen hiábavaló szélmalomharc mert a mindenkin átgázoló mindenkit kihasználó haszonelvű típus élvez mindig előnyöket teljesen mindegy hogy melyik társadalmi rangban. A jó, a normális meg mindig egy képzeletbeli céltáblával fog élni, amire az van írva, hogy "rúgj belém, használj ki, taposs el."

Mert ilyen világban élünk és ezen csak akkor lehetne változtatni ha én vagy más hozzám hasonló gondolkodású ember lenne a világ ura és cél szentesíti az eszközt elvén mindenféle törvénykezési procedúrát figyelmen kívül hagyva elpusztítaná a társadalom bomlasztó elemeit, akik folyton azon munkálkodnak, hogy embertársaiknak ártva személyes haszonra tegyenek szert.

Egyszerűbb lenne az életem, ha nem gondolkodnék folyamatosan ilyesmiken, hanem én is biorobot lennék akik csak a napi dolgokon gondolkodnak és nem érdekli őket más.