Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Rosszul tettem, hogy nem...

Rosszul tettem, hogy nem mondtam neki?

Figyelt kérdés
8 osztályos gimnáziumba járok, idén voltam nyolcadikos. Sokat beszélgettem a legjobb barátnőmmel arról, hogy el kéne menni ebből a suliból és azt mondta, hogy próbáljuk meg. Belementem, megbeszéltem anyukámmal és együtt készültünk a felvételire. januárban megírtuk és akkor már éreztem, hogy nagyon elrontottam. Később ki is jöttek az eredmények, a pontokkal együtt. Gyatra 62 pontom lett, barátnőmnek 87. Ez még nem is viselt meg annyira, mindig is tudtam, hogy ő nagyon okos. :) De aztán megérkeztek a felvételieredmények és felhívott, hogy felvették, de már nem szeretne elmenni és ugye nem haragszom rá. Azt mondtam, hogy nem, mert én sem szeretnék átmenni. De azt már nem mondtam el, hogy azért mert felvettek és az osztálytársaim meg ő is azt gondolja, hogy engem felvettek, de nem így van. És olyan rosszul érzem magam miatta, de félek elmondani. Most már késő lenne?

2014. júl. 14. 18:10
 1/2 csillámcsajszii00 válasza:
soha nem keso semmi :) meg megmondhatod neki, meg fogja erteni es nem fog rad haragudni :) sok szerencset, es majd irdmeg hogy hogy reagalt! :)
2014. júl. 15. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Szerintem fölösleges ügyet csinálni belőle, de ha szóba jönne, legközelebb ne hazudj. Ha ettől jobban érzed magad, mondd el neki, mégiscsak a barátnőd, fő az őszinteség. Ha mindenképp menteni akarod a bőröd, mondd azt hogy már akkor is kételyeid voltak mikor megírtad a tesztet, ezért nem lett olyan jó. És örülsz hogy nem vettek fel, mert így legalább nem kell dilemmáznod hogy menj vagy maradj.
2014. júl. 17. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!