Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Jogosan szakítottam meg vele...

Jogosan szakítottam meg vele a barátságunkat? Voltatok hasonló helyzetben?

Figyelt kérdés

A volt legjobb barátnőmről van szó, majdnem 10 évig voltunk barátnők. Még a barátságunk első pár évében szakítottak egy sráccal, akivel kevesebb, mint 1 évig jártak (ekkor voltunk kb 19-20 évesek). Nagyon kiborult rajta, de be kell valljam, hogy a fiú nem véletlenül szakított vele, mert a barátnőm többször eljátszotta a sráccal, hogy szakít vele, ezt meg már megunta szegény fiú. Szóval ezen a rövid kapcsolatán 6 évbe telt mire túltette magát, közben ő is rájött, hogy nem is akarta ezt a fiút elengedni. Végig mellette álltam ebben az időszakában, szó szerint a vállamon sírta ki a bánatát és ekkor még azért érdekelte az is, hogy mi van velem. Szóval végigcsináltuk ezt a 6 évet, utána idén télen összejött egy fiúval aki jóval fiatalabb nála és csupán 1 hónapot voltak együtt. Igazából nem is egy igazi együtt járás volt, mert a srác nem úgy viselkedett vele. Ez a szkítás már 8 hónapja történt, de még mindig ezen rágódik, vagyis valószínű. Én már több, mint 1 hónapja nem beszéltem vele, de tudatosan nem kerestem. Már volt, hogy eltűntem 1 hónapra, hogy belefáradtam, hogy csak azért keres meg, hogy a vállamon sírja ki a bánatát, de én mint barátnőre már nem számíthattam úgy. Ezt meg is beszéltük és mondtam neki, hogy én úgy éreztem csak a srác miatt keres. Sajnos ezután a beszélgetés után sem változott semmi. Akkor találkoztunk is és a találkozó is rossz hangulatban telt, mert folyton azt mondta, hogy nincs jól, nincs túl a fiún és újra csak azt kellett hallgatnom. Már az utóbbi pár évben is többször éreztem azt, hogy nincs kedvem találkozni vele, mert tudtam, ha találkozunk akkor csak ez lesz. Szerettem volna vele úgy találkozni, hogy a találkák jó hangulatban telnek és nem úgy jövök haza megint mint egy lelki szemetesláda. Próbálta,m többször elterelni a témát semleges dolgok felé pl. ételekről, könyvekről, munkáról, de egyszerűen pár perc után megint a fiúhoz kanyarodott. Úgy érzem besokalltam és csak ki voltam használva ez a 7 év alatt amíg csak a fiúiról panaszkodott. Ezért úgy döntöttem megszakítom vele a kapcsolatot, mert nekem is jobb ha olyan emberekkel barátkozom akik felfelé húznak és nem lefelé.


27/N


2016. nov. 16. 11:03
 1/1 anonim ***** válasza:
100%
Voltam de én is ugy bànok vele csak akkor keresem ha bajom van !Volt hogy elmentem hozzà és a pasijaval foglalkozott és én csak àltam ott mint vmi gyertyatartó aztàn meg kezdett kihülni a kapcsolatuk akkor hirtelen ragaszkodni kezdett!Ên is panaszkodtam de egy idő utàn én is kb akkor kerestem ha baj volt!
2016. nov. 16. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!