Hogyan segítsek neki?

Az a helyzet hogy a barátnőm árt magának és nem tudom hogy segítsek neki. Leírom részletesebben.

A családjával van baj, nem foglalkoznak vele sokat,ha igen, akkor is csak ordibálást kap. És elég extrovertált lány, szeret a beszélgetések középpontja lenni, viszont nem meri felvállalni magát a suliban, kevés elismerést is kap ami csökkenti az önbizalmát pedig szerintem pont arra lenne szüksége hogy sok pozitívumot kapjon. Pár hónapja (fél éve kb.) elkezdte vagdosni magát,de csak nekem árulta el. Múlt héten megint rosszabb napja volt, és újra megcsinálta. De az a legdurvább hogy nem "divatból" csinálja, hiszen már nem gyerek, amikor (elég undorító viselkedés volt) de sokan csak azért vagdosták magukat 12-14 évesen mert "annyira menő" vagy mert "szakítottunk és megszakad a szívem, soha nem leszek már boldog,...stb".

A barátnőm szemében látom a kétségbeesést, ő sem tudja miért csinálja pontosan és ez aggaszt a legjobban, mert mi van ha egyszer nagyobb kárt tesz magában? Belegondolni sem merek... most még kicsit a hegek de ki tudja.

Ő az a tipikus folyton vidám és folyton pörgős mosolygós lány, én vagyok az egyetlen még a baráti körünkben is aki ismeri az igazi arcát, amit próbál rejtegetni. Csupa szív, és segítőkész, ráadásul folyton hideg fejjel gondolkodik soha nem gondolná az ember hogy pont ő lesz az aki ekkora irdatlan nagy hülyeséget csinál magának.

Az a baj hogy elég sokszor bolhát csinál az elefántból. Pl.nekem sokkal rosszabb a családi hátterem de megtanultam alkalmazkodni, leperegnek rólam a rossz dolgok és a magányos meg szomorú időszakokban csak építkezek, erősebb leszek és a jövőre fókuszálok, eszembe sem jut ilyesmi hogy magamnak ártsak.

Ő pedig ahelyett hogy ignorálná a családját,mindent a szívére vesz, és nem is csak az övékét, de bárki más szavait is. Annyira kis naiv és törékeny lelkű, és az a baj hogy saját magán vezeti le azt ha negatív visszajelzést kap az élettől, akkor is ha nem nagy a baj, ezerszeresére nagyítja és el is hiszi.

Hogyan segítsek neki? Szülőknek nyilván nem tudunk szólni, osztályfőnökkel nem tudunk beszélni mert nem is vagyunk jóban vele és nem is érdekli az ilyen.

Ráadásul egy pár hónapja már mindketten nagykorúak vagyunk, így a "szólunk egy felnőttnek" kicsit furcsán veszi ki magát. Pszichológus nem nagyon akar menni, mit csinálnak? Eléggé féltem őt:(

És hiába tudja hogy én (meg a többiek) végig mellette állunk, úgy látszik nem segít. Ráadásul csak én tudok erről a dologról és nem akarom elmondani a többieknek sem mert nem akarom kijátszani a bizalmát. De én elég introvertált vagyok és hiába próbálom nehezen mutatom ki az érzelmeimet, nem vagyok jó a vigasztalásban sem. Hogy éreztessem vele ennél is jobban hogy nincs egyedül? És ami még fontosabb, hogy segítsek neki? Hónapok óta ezen töröm a fejem de nem tudom mit csináljak..

18/l