Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Én így érzem jól magam. A...

Én így érzem jól magam. A társadalom mércéje alapján ez abnormális lenne?

Figyelt kérdés

Kezdjük ott, hogy nem szeretem az embereket (a családtagjaim kivételével). Nem szeretek idegen emberekkel találkozni, szociális szorongási zavarom van. Életem során egyetlen egyszer sem tudtam megtalálni a közös hangot az emberekkel, mert én túlságosan más vagyok. Nos, megitélésem szerint inkább ők túl egyformák, primitívek. A közösségeket is mindig kerültem, a csürhe effektus nem az én asztalom. Ki nem állhattam az óvodát, iskolát, főleg, mikor csoportokban kellett dolgozni.

Sok ember előtt nem szeretek megnyilvánulni, glosszofóbiás vagyok.

Fiatalabb koromban - de még most is - jóval fiatalabbnak néztem ki, mint a korosztályom. A kamaszkor is kimaradt nálam annakidején, már kissebb koromban is "felnőttesen" viselkedtem. Komoly érdelkődési köreimre és kinézetemre való tekintettel kilógtam a tizenévesek sorából.

Párkapcsolatok: nos, ez is egy hiányzó fejezet. Az én szótáramban ugyanos nem létezik olyan, hogy szerelem, férj, gyerek. Szerelmet még soha nem éreztem, és nem is vágyakozom rá. Számomra a szerelem egy értelmetlen ámítás, amolyan "mese habbal" kategória. Gyereket sem akarok, nincs bennem anyai ösztön.

Az állatokért viszont élek-halok mióta az eszemet tudom. Úgy érzem ők tudnak igazán megérteni, értük érdemes élni. Tiszta, őszinte lények, nem úgy mint mi, képmutató emberek.

Először is minden elismerésem és köszönetem annak, aki ezt most végigolvasta. Másodszor jönnének a kérdések: Velem van a baj, hogy ennyire más vagyok? Úgy érzem, mintha nem idevaló volnék... Más is érez/érzett már hasonlót vagy csak én lennék ilyen különc?

Az értelmes válaszokat megköszönöm, nagyon sokat segítenének!

Aki úgy gondolja üzenetet is küldhet.



#magány #különc #állatvédő #emberkerülő #szocális szorongásos zavar #glosszofóbia
2013. okt. 3. 02:11
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
59%

igen,veled van a baj.

és nem kell feltétlen besorolnod magad,rögtön két kategóriába.

ha nem kapnál meg minden ezüstálcán és ha nem fizeted a rezsit és a hajléktalanság fenyegetne,érdekes módon rögtön elmúlna az összes szorongásos zavarod,mert lenne motivációd,célod,amit bármi áron teljesítened kellene.

amit meg csinálsz az gyávaság minden szinten egy megfutamodó,gyáva élet.


én a helyedben írnék egy listát,hogy mitől félek és végigteljesíteném az összes felsorolt dolgot egészen addig,amíg már nem töltene el félelemmel.

a te esetedbe pl-fél évig kibírni egy munkahelyen lehetne az első.

vagy te leszel majd a ház morgó öregasszonya azzal a sok macskával,akit mindenki utál és mikor megtalálják majd 1 hónapos holtan a macskáid félig már megettek,mert nem volt senki aki rád nézzen öregként,hogy élsz-e.

2013. okt. 3. 02:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
84%

Juj,de ismerős néhány része!


Szerintem csak azzal van a baj,hogy minden embert egyformának tekintesz.

Nem mindenki ugyanolyan.

Ha ezt most nem hiszed el,akkor mondok egy nagyon jó példát:

Te :)

Ha egy már van,akkor miért ne lehetne több is?

2013. okt. 3. 02:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim válasza:
80%
Én is hasonló cipőben járok kedves kérdező.. Bár én szerelmet éreztem már, csak az sajnos viszonzatlan volt. A te eseted durvább sokkal mint az enyém. Nekem sima szociális fóbia van. Gyereket én se nagyon szeretnék, de egy társat (embert) igen. 22/F
2013. okt. 3. 04:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim válasza:
55%
Én is így gondolom (szerelmet kivéve, mert családot azt szretenék). Az emberek nyomorékok, mindig csak saját magukra gondolnak. Nos, példának ez rossz dolog, de ha valamire nem úgy válaszolsz mint ahogy kéne egyből negatív. Sok helyen ez van, hogy mindig TE igazodj a másikhoz, sose fordítva. Én úgy gondolom, hogy igazodjon csak a többi hozzám ne én, én is kilógok a sorból. Öregkor? Nem hinném hogy megélem.
2013. okt. 3. 05:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
80%

Négy dolgot tudok hozzászólni, és lesz benne bántás is:


1) Nagyon el vagy szállva magadtól. Ami igen, baj, ugyanis pont az tesz téged primitívvé. Az, hogy te felsőbbrendűnek tekinted magad (és a szövegből az jön le) az nem tesz téged azzá, sőt. Pont az rángat le a sok hülye szintjére, mert te se vagy különb.


2) Ha ennyi fóbiád van, akkor nagy eséllyel el kéne látogatni egy orvoshoz, aki tud segíteni. Önmagában az a tény is, hogy fiatalként nem fejlődtél jól jelez hormonális problémákat - lehet, hogy az egész személyiséged problémája, világundorod itt gyökerezik.


3) Az, hogy nem akarsz szerelmet, szerintem sokkalta inkább a kudarcok, a szociális szorongásod elől való menekülés, amit már olyan jól elhittél, hogy tényleg így érzed. Ez szintén orvos tudná megállapítani, rendes beszélgetéssel.


4) Az állatokért élsz-halsz, mert mert tiszta lények? Akkor te nem éltél semennyit az állatokkal. Nem láttál még aljas kutyát, szabályosan gonosz lovat, folyton rosszalkodó macskát, vagy éppen hízelgő, sőt, képmutató papagájt? Közöttük is vannak ám ilyenek, mert az állatok is személyiségek. Az, hogy te mit magyarázol a világba, az csak egy dolog. De ahogy nem minden ember primitív bunkó, ugyanúgy nem mindegyik állat egy kis tündibündi dögönyözni való valami, aki csak arra vár, hogy neked szeretet-pótlékot nyújtson.


Magam részéről akkor is azt mondom, hogy elsőnek is irány egy általános kivizsgálás, egy pszichiáterrel megtámogatva. Lévén valahol téged is zavar, különben ez a kérdés most nem lenne itt, és én sem fejtegetném ezt a választ. Ha nem akarsz változtatni, akkor persze hanyagold, de akkor mi értelme a kérdésnek?

2013. okt. 3. 07:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
34%

Volt a múltkor egy ugyanilyen kérdés.

Már ott is kifejtettem, hogy nem normális dolog ez az "állatok mindenekfelett, az embereket utálom"-hozzáállás, viszont valószínűleg egyenes következménye annak, ahogy a fiatalok manapság élnek.

(Bezárkózás, virtuális valóság, stb.)


Az, hogy nem akarsz gyereket, nem baj, speciel én sem akarok. Ha nem akarsz párt, vagy legalábbis nem keresel, oké.

De, hogy barátokat se akarjál, se haverokat, se semmilyen társaságot, csak állatokat... Azért ez már elég meredek. Szerintem.

De amúgy a te dolgod, felesleges itt, vagy bárhol hirdetned.


28/N

2013. okt. 3. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim válasza:
47%

Teljes mértékben egyetértek az előttem szólóval.


"Nos, megitélésem szerint inkább ők túl egyformák, primitívek. A közösségeket is mindig kerültem, a csürhe effektus nem az én asztalom."


Ez mi? Mégis hogyan tudnád megítélni őket, ha egész életedben elzárkóztál a külvilágtól? Te nem nyílsz meg: visszahúzódó, magának való embernek tartanak. A világ nem nyílik meg: mert NEKED kell először közeledned!

"Így érzem jól magam." Tényleg? Őszintén?

Van egy ismerősöm, aki annnnnnnnnnnnnnyira nagyon más, hogy még a saját anyját is utálja. Aki egyedül neveli, főz, mos, takarít, nem mellesleg el is tartja az adott személy 20 éves s*ggét. Szerintem mindketten iszonyatosan be vagytok sz*rva, de ezt igazán nehéz beismerni, szóval megmaradtok azon a szinten, hogy ti túl különlegesek, egyediek vagytok.


Ha konzultáltál szakemberrel, és elérkezett az idő az ismerkedéshez, meg fogod látni, hogy az emberek nagyon különbözőek. Távolról nézve a legtöbb ember normálisnak tűnik, de ha veszed a fáradságot, hogy felfedezd őket: mind zizi, érdekes, individuum.


Ne haragudj, ha bántónak érzed a szavaim, de a te érdekedben mondom ezeket. Sok rossz dolgot kaptam az élettől, a saját családomtól is, de ez nem ad okot arra, hogy az egész emberiségből kiábránduljak.

Az anyai ösztön miatt meg ne aggódj, majd kialakul, ha aktuális lesz.


Sok sikert a fejlődéshez! (20/L)

2013. okt. 3. 07:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim válasza:
0%
7:35-ös vagyok, az első mondatom Sir Butcher válaszára vonatkozik.
2013. okt. 3. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
44%

Szerintem valami nagy trauma ért Téged, ami miatt nem MERSZ érezni.

Ha szenvedsz ettől az állapottól, rengeteg megoldást tudok.

Ez tűnt fel még:

"Tiszta, őszinte lények, nem úgy mint mi, képmutató emberek."

Szóval képmutató vagy?

Miben?

Esetleg abban, hogy azt mutatod, nem érzel és nem akarod az embereket?:)

Esetleg abban, hogy különbnek mutatod Magad?

2013. okt. 3. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
34%

Ha nem vágysz emberi kapcsolatokra, akkor minek írtad ki ezt a kérdést?

Szerintem te sem gondolod komolyan, hogy nem akarsz párkapcsolatot vagy barátokat. A társadalmi elvárásokat ki lehet kerülni, de az ösztöneidet nem tudod meghazudtolni.

2013. okt. 3. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!