Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Nagy baj, ha néha "különlegesn...

Nagy baj, ha néha "különlegesnek" tartom magam?

Figyelt kérdés
Semmi extra igazából. Két lábbal a földön állok, inkább kételkedek először, mint elhiszem, amin mások csak ámuldoznak, hogy hűű ilyen létezik. Viszont van, hogy velem történnek olyan dolgok, amiken elgondolkozok, hogy hátha "különleges" vagyok. Persze lehet tök természetesek a dolgok, amik történnek velem. Amikor fogadni szoktunk valamiben a barátaimmal (igazából bármiről), az esetek 90%-ában én nyerek. Van úgy, hogy kérdezni akar tőlem valaki valamit, és kimondom helyette, h na erre vagy kíváncsi? Annyit mondott múltkor az egyik ismerősöm: egy együttesen gondolkozok, amit múlt héten hallottam a rádióban. Rákérdeztem: ez az? És az volt, pedig neki aztán elég sokszínű a zenei ízlése. Többször volt, hogy valami fontosat akartak velem megbeszélni, és amikor rámnézett, tudtam, hogy most komoly dolog következik. Tehát ilyen apróságok, amikre általában ráhibázok. Volt egy időben olyan, hogy a pia mellé adtak ajándékot, ha a sorsjegyed nyert. Addig tökölt vele a fiú, amíg ki nem nyögtem: számold ki a 17.-et. Kiszámolta és nyert. Ja ilyen többször történt. Persze én amikor tombolázok, sose nyerek valamiért. Nagyon jól ki tudom ismerni az embereket, és meglepődnek, amikor olyanokra kérdezek rá, amit nem teregetnek ki, valahogy mégis megérzem. Emlékszem, az egyik haverom kihívta a barátnőmet (akivel járt) beszélgetni egy padra. Mondtam egy másik haveromnak, h szerintem most szakítani fog vele. Hát ja. Na mindegy, furcsa dolgok ezek, csak túl sokszor történnek velem. Amikor gimnáziumba jártam, volt olyan, akit nem szerettem, és amikor elment mellettem, elbotlott. Na mindegy, nem akarok semmit bizonyítani, csak ilyenkor elgondolkozok rajta, hogy de mi van akkor, ha fogékony vagyok az emberek érzéseire, meg gondolataira? Vagy ez lehetetlen? Amikor rákérdeznek, vagy viccelődnek azzal, hogy "boszorkány" vagyok, vagy gondolatolvasó, mindig megvonom a vállam, hogy nincs ebben semmi különös, ráhibáztam. Amúgy ez a különleges-dolog... úgy képzelem, hogy mindenkiben van valami különleges, ami egyedi és amit csak ő tud. Szóval árthat nekem, hogy néha úgy tekintek magamra, hogy kicsit több vagyok, mint mások?

2012. márc. 17. 19:25
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
Ez elég érdekes..
2012. márc. 17. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim válasza:
100%
Na ez roppant érdekes. Énis elgondolkodnák ha velem történnének ilyenek. Lehet, hogy tényleg csak véletlen, lehet hogy nem. Mindenesetre örülj neki. :)
2012. márc. 17. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
100%
Ugyanilyen vagyok. Társul hozzá egy jellegzetes érzés, amikor tudom, hogy amit gondolok, igaz. Viszont tudatosan nem megy. Néha van az, hogy jön maga az érzés és amit abban a pillanatban akarok, az megtörténik, ez viszont nagyon ritka. Nekem ez annyira normális, hogy nem foglalkozom vele, de ha mégis, akkor elkezdek kételkedni önmagamban, pedig tapasztalom, hogy nem képzelem az egészet.
2012. márc. 17. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:

igen, ez a tudatosság dolog, ez nálam is jelen van, hogy amint valamit úgy akarok, hogy na most kitalálom a lottó számokat, rágörcsölök, h de sikerüljön, általában nem jön be... ezek valahogy ösztönből jönnek, amikor csak úgy poénkodok, semmi célom nincs vele, csak úgy jön az infó, kimondom, azok bejönnek.


de nem akarom magam többnek tartani magam másoknál, nagyon rossz tulajdonságban tartom az arroganciát, el is kerülném, ha lehet. de akkor is elgondolkoztató, hogy ezek a furcsa dolgok nem csak nekem tűnnek fel.

2012. márc. 17. 19:58
 5/16 anonim ***** válasza:
Persze, értem. Egyébként én emiatt nem érzem magam különlegesnek, inkább csak tudom, hogy az vagyok. Nekem ez az egész egyszerűen nem számít, viszont ha gondolkodom rajta, akkor tudom, hogy ez valami plusz. Engem is boszorkányoznak, főleg amikor játszom valamit és sorozatban megmondom, milyen lap jön kártyánál vagy milyen számot dobunk kockával, az egyszeri alkalmak mellett inkább elmennek. Nem tudom mire jó, mert szándékosan nem megy, de pl. tét nélküli szerencsejátékban mindent elnyertem, de van egy olyan sejtésem, hogy ha azzal állnék neki, hogy akkor most ebből legyen pénz, akkor nem történne semmi.
2012. márc. 17. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
Nem baj. Szerintem te tényleg különleges vagy.
2012. márc. 18. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
100%

Ezt intuíciónak hívják... Régebben ennek létezése nem volt túlságosan elfogadott, viszont azóta doktori könyvekbe is bekerült és teljesen bizonyított. Mostanában egyre több ember intuíciós készsége erősödik, ne haragudj hogy ezt mondom, de nem vagy "különleges" inkább úgy mondanám hogy jól haladsz a dologban, illetve fiatal(?) korodnál fogva, már úgy születtél hogy fogékony vagy dolgokra. Lottózni nem fogsz tudni ezzel, mesterséges dolgokat, főleg olyanokat amik rávisznek a "rosszra", nem fogsz tudni intuícióval kitalálni, mert ezek gátolhatnak, mivel nem természetesek, az emberi, lelki dolgok annál inkább. Remélem segítettem valamit, ha adhatok egy tanácsot, akkor kezdj hinni, és kezd el fejleszteni magad.:)


Üdv 21/F

2012. márc. 19. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
Nem baj, csak az a lényeg, hogy ügyelj a belső egyensúlyodra. Arra gondolok, hogy nehohgy beképzelt legyél, és felvágós, meg olyan aki lenézi a többiket. Hanem aki ilyen adottságot és lehetőséget kapott, az mindenekelőtt adjon hálát érte. Nap mint nap. A következő az, hogy fejleszed magadban a képességet, és azután, hogy használd a környezetedben élők javára. Őrizd meg a szerénységedet, és jó szívvel legyél az emberekhez, legyél bőkezű, segíts, ahol csak tudsz.
2012. jún. 29. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:

Az nembaj ha magad különlegesnek tartod.


Végülis a különlegesség a másságon alapul és mindenki más és másmilyen.

Szóval mindenki különleges,valamilyen szinten.

De azért a te eseted szerintem külön arról szól,hogy meglátod a másik információs mezejében(aura),a gondolatokat.Így láthatod az érzéseit is,csak ez nem tudatos és így fejleszteni sem tudod,pedig lehet könnyen menne azaz tehetséged lenne rá.

2012. jún. 30. 03:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:

06-29 21:50 - igen, ettől parázok, mert elég sokszor "el tudok szállni", és azt gondolom, mindenkinél jobb, több vagyok és mindenki más csak utánam jön. Elég gáz. De igyekszem javulni.

A másik: hogyan tudnám ezt fejleszteni? Hogyan tudnék ezzel másokon segíteni, profitálni ebből? Egyébként igyekszem jó lenni másokhoz, de ezek csak olyan hétköznapi dolgok, elbeszélgetek a bácsival a padon, segítek felhúzni az útról a néni táskáját, ebben semmi extra nincsen, jó lenne valami nagyobbat tenni. Egy csomószor álmodok is olyat, h megmentek valakit, vagy valakiket, de úgy igazán és olyan jó érzés, h erre képes vagyok.


Ragnarok - ezt én is pontosan így látom, h mindenkiben van valami extra, ami senki másban nincs meg, és amitől különb lehet a többitől, csak meg kell találni. Ez az érzés-látás ez nem olyan nagy dolog szerintem, egyszerűen csak ha a másik arcára nézek, látom, hogy mi járhat a fejében, főleg olyanoknál, akiket ismerek. De ilyet sok mindenki tud.

2012. júl. 2. 17:37
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!