Kezdőoldal » Ezotéria » Reinkarnáció és karma » Lehetséges az, hogy én megérze...

Lehetséges az, hogy én megérzem azt, hogy valakivel már közünk volt egymáshoz egy előző életünkben, ő pedig nem? Vagy mindenképp érez ő is valamit, akkor is, ha mondjuk nem hisz az ilyesmiben, és nem tudja, mi az pontosan, amit érez?

Figyelt kérdés
A kérdés azokhoz szól elsősorban, aki hisz a reinkarnációban, nyilván...
2015. aug. 26. 22:50
1 2 3 4
 21/34 anonim ***** válasza:

#25 Semmi olyasmit nem írtál, ami meggyőzött volna az igazadról.

A másik ezós szokás, hogy azzal érvelsz, amit magad sem ismersz. Én abban vagyok biztos, hogy érzékszervek nélkül nincs észlelés. Az agy azon részéről, amit a klinikai halál állapotában észlelnek, mint mondjuk felülről láttad magad semmiképpen sem tudható be a léleknek, mert ennek is valós fizikai biológiai és biokémiai okai lehetnek. De az ezós ember úgy van ezzel, hogy betudja a léleknek. Egyébként pedig ennek semmi köze a reinkarnációhoz. Ha pedig az doktor kollégád be tudja bizonyítani a reinkarnáció létezését, akkor külön gratulálok neki. Legalább én is tudnék hozzád hasonlóan valamiben kapaszkodni, hogy a halál után újjá fogok születni. Én drukkolok neki. :D

2015. aug. 27. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/34 anonim ***** válasza:

"Az agy azon részéről, amit a klinikai halál állapotában észlelnek, mint mondjuk felülről láttad magad semmiképpen sem tudható be a léleknek, mert ennek is valós fizikai biológiai és biokémiai okai lehetnek."


Erre nagyon kíváncsi vagyok. Látás szem nélkül. Hallás fül nélkül. Memória rögzítése agyműködés nélkül. Felrúg mindent, amit a biológiáról ismerünk, de biztos biológiai oka van.


"Legalább én is tudnék hozzád hasonlóan valamiben kapaszkodni, hogy a halál után újjá fogok születni."


Nekem egyáltalán nem vonzó "alternatíva" a reinkarnáció, ha erre célozgatsz.

2015. aug. 27. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/34 A kérdező kommentje:

Diablo, ha szereted a fejed a falhoz csapkodni, akkor csináld, engem ugyan nem mozgat meg. Mégis kiktől kérdeztem volna, akik nem hisznek benne? Azok úgyis idejönnek, ahogy látszik.


Mellesleg nem azt mondtam, hogy nem hiszek ebben, hanem azt, hogy nem szilárd a világképem, tehát képes vagyok gondolkozni és változtatni a véleményemen, hitemen, ha okom van rá. Arrogánsnak tartom az olyan embereket, mint amilyen például te is vagy, fikarcnyit se engednél a világnézetedből a világ minden kincséért se és közben éppen olyan erőszakosan nyomod ezt másokra, mint akármelyik erősen térítő vallási csoport.


ÉN sosem akartalak meggyőzni a reinkarnáció létezéséről téged, mivel egyrészt én sem tudhatom biztosan, létezik-e (de te sem!), másrészt nem is érzem feladatomnak, mindenki döntse el, hisz-e és ha igen, akkor miben. A hit a legbelsőbb magánügyünk, akkor beszélünk róla és pont annyit, amennyit szeretnénk, csak a magunk nevében. Én ezt vallom. Felőlem vitatkozhattok itt még oldalakon át, "majd megunjátok és hazamentek", elférnek az ilyen emberek is, mint te, csak nem értem, mi késztetésed erre. Nekem nem lenne.

2015. aug. 27. 21:37
 24/34 anonim ***** válasza:

Igen lehetséges.

A helyzet az hogy bárki akivel találkozol ebben az életedben, avval már találkoztál korábban is.

Egy több tízezer éves reinkarnációs ciklust zárunk, pont azért vagyunk már több mint 7 milliárdan mert nagyon sok lélek ki akarja használni ezt a tisztulási időszakot.

Egy összegző, lezáró korszakban élünk.


Akkor is érezheted hogy volt közötök egymáshoz ha mondjuk erős ellenszenvet érzel iránta.

Ha vonzódsz valakihez akkor nem feltétlenül kell gondolkodni azon hogy milyen életben találkozhattatok, elég ha csak megéled az érzéseid és minél jobban fejlődik az intuíciód annál jobban előjöhetnek emlékek is pl álmok előző életről (vagy meditatív állapotban).


Ha ebben az életben is dolgotok van egymással, akkor biztos hogy ő is érez valamit vagy pedig a körülmények alakulnak úgy hogy mindig az utadba sodródik egy egyén, de ezt kierőszakolni nem lehet, bár ezt biztosan tudod te is hogy a görcsös akarás csak hátráltatja a dolgokat.


Ha te intuitívabb vagy, vagy érzékenyebb az ilyen dolgokra akkor simán lehet hogy te érzed, a másik pedig nem, de! Ha csak arról van szó hogy tetszik neked valaki, vagy akár oda vagy valakiért az lehet amiatt is mert lélekcsaládod tagja, meg persze ha sok kedves előző élet fűz hozzá, de nem feltétlenül lesz attól még dolgotok egymással.


De tényleg mindenkivel találkoztál már, szokták is mondani hogy pl repülőre, hajóra vagy a metróra sem véletlenül szállsz fel, bizonyos emberek közé.

Nem kell őket ismerni a jelen életben, az energetikai tér (vagy mátrix) akkor is működik. (Az agy ugye elektromos hullámokat bocsát ki, tudattalanul is össze vagyunk kapcsolódva azokkal akikkel egy légtérben vagyunk)

2015. aug. 28. 03:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/34 anonim ***** válasza:
(meg azokkal is akikkel nem vagyunk egy helyiségben, ezért lehet hogy sok szerelmespár, összetartozó lélek érzi hogy hogy van a másik akár több ezer kilométerről, mert a távolság csak egy fizikai 3 dimenziós tényező)
2015. aug. 28. 03:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/34 anonim ***** válasza:

"Erre nagyon kíváncsi vagyok. Látás szem nélkül. Hallás fül nélkül. Memória rögzítése agyműködés nélkül. Felrúg mindent, amit a biológiáról ismerünk, de biztos biológiai oka van."

Hát biztos is lehetsz benne, mert biológiai lények vagyunk és az észlelés is, csak fizikai lehet. Egyébként ezeket a testen kívüli élményeket még senki nem hitelesítette.

#28

"Diablo, ha szereted a fejed a falhoz csapkodni, akkor csináld, engem ugyan nem mozgat meg."

És miért tennék ilyet? Maximum a tiédet. :D

"Mégis kiktől kérdeztem volna, akik nem hisznek benne? Azok úgyis idejönnek, ahogy látszik.".

Nem az a lényeg, hanem az, hogy te mit tennél legszívesebben, és ha a te szabályaid szerint élnénk, akkor ebből pontosan az következne, amit előzőleg írtam.

"Arrogánsnak tartom az olyan embereket, mint amilyen például te is vagy, fikarcnyit se engednél a világnézetedből a világ minden kincséért se"

Mégis mért engednék, ha nem adsz rá egy okot se? A te világképed abból áll, hogy saját magadat nyugtatod ezzel a tudattal. Amit mondasz nem fedi a valóságot. Miért kéne olyasmiben hinni, aminek nincs valóságalapja?

" és közben éppen olyan erőszakosan nyomod ezt másokra, mint akármelyik erősen térítő vallási csoport."

És ki akar téged téríteni? A logikus gondolkodás nem térítés.

"ÉN sosem akartalak meggyőzni a reinkarnáció létezéséről téged, mivel egyrészt én sem tudhatom biztosan, létezik-e (de te sem!), másrészt nem is érzem feladatomnak, mindenki döntse el, hisz-e és ha igen, akkor miben."

Egy témánál mindig felmerül ez a kérdés. Nincs mit tenni, így viszont van mihez viszonyítani. Egy kérdést általában ez a két tényező szokta meghatározni és megítélni.

"A hit a legbelsőbb magánügyünk, akkor beszélünk róla és pont annyit, amennyit szeretnénk, csak a magunk nevében."

Ha egy ilyen weboldalon teszed közhírré számíthatsz arra, hogy onnantól fogva nem lesz a legbelső magánügyed.

2015. aug. 28. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 anonim ***** válasza:
100%

"Hát biztos is lehetsz benne, mert biológiai lények vagyunk és az észlelés is, csak fizikai lehet."


Na látod, ez 100% hit. Miért volnék benne biztos? Biológiai lények vagyunk, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy nem CSAK biológiai lények. Mivel a jelek szerint nem CSAK biológiai észlelésünk van, legalábbis létezhet olyan tudatállapot, amelyben más érzékelésünk is "bekapcsol".


"Egyébként ezeket a testen kívüli élményeket még senki nem hitelesítette."


Ez meg nem igaz. Zajlik most egy kísérletsorozat, amelyet kifejezetten dokumentálnak, kamerával veszik a műtéteket, és ha klinikai halálból hoznak vissza valakit, aki utána magához tér és kikérdezhető, megkérdezik, volt-e ilyen élménye.

Tudtommal 1 nagyon hiteles, részletes és utólag a felvételek alapján igazolható esetet találtak eddig.

2015. aug. 28. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/34 anonim ***** válasza:

Diablo látom materialista vagy és bár ez egy fogyatékosság ha valaki csak az anyagban tud gondolkodni, te véget nem érő küzdelemmel próbálod bebizonyítani magadnak hogy nem vagy fogyatékos.


"Mégis mért engednék, ha nem adsz rá egy okot se? A te világképed abból áll, hogy saját magadat nyugtatod ezzel a tudattal. Amit mondasz nem fedi a valóságot. Miért kéne olyasmiben hinni, aminek nincs valóságalapja?"


Az nem lehet hogy te nyugtatod magad avval a tudattal hogy csak az van amit látunk, mert félsz a saját lelkeddel szembe nézni, biztos megijednél először attól amit ott találsz.


Az általad nagyra értékelt tudomány legnagyobbjai mind hívő emberek voltak.

Einstein, Leonardo Da Vinci, stb

Einsteinről gyerekkora óta voltak olyan történetek hogy milyen intelligens érvekkel kenyerezi le azokat az ateista, materialista embereket embereket akik a világnak csak pár %-át érzékelik.

Mivel az anyagi világ az max 5%-a az egésznek.


Persze hogy a legnagyobb elmék soha nem materialisták voltak, mert ők többet tudtak érzékelni a körülöttük lévő világból mint pl te.


A tudomány és a spiritualitás nem zárják ki egymást. Sőt kéz a kézben járnak, aki igazán nagyot tud alkotni az az egészet nézi. Akinek pedig eléggé beszűkült tudata van az csak pár %-ot érzékel, csak az anyagi világot. Eddig oké. De nehogy már még büszke is legyen valaki erre a fogyatékosságára. A hülyeségnek is lehet határa.

2015. aug. 28. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 A kérdező kommentje:

te: "Ha egy ilyen weboldalon teszed közhírré számíthatsz arra, hogy onnantól fogva nem lesz a legbelső magánügyed."


én korábban: "akkor beszélünk róla és pont annyit, amennyit szeretnénk, csak a magunk nevében"


mellesleg igen, térítesz, mert nincs nálad a kőbe vésett Egyetlen Igazság, olyasmiről győzködsz, aminek a létében TE SEM lehetsz biztos, ahogy írtam, én sem (csak bennem van annyi alázat a világ iránt, hogy beismerem ezt).


innentől látszik, hogy mennyire erőlködsz. vagy szándékosan értelmezed félre a neked írtakat, vagy azért, mert funkcionális analfabéta vagy (ami nem lenne meglepő, hiába isteníted a logikát, érted, isteníted, hahaha, az írásodból egyértelműen látszik, hogy nem állsz az értelem tetőfokán).



mindenesetre jelentettem a hozzászólásaidat, mert nem a kérdésre válaszolnak, provokálsz és floodolsz.

2015. aug. 28. 18:09
 30/34 A kérdező kommentje:
a 73%-osnak köszönöm a válaszokat!
2015. aug. 28. 18:14
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!