Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Ha valaki a párkapcsolat első...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha valaki a párkapcsolat első szakaszában túlzóan ragaszkodónak ("needy"-nek) tűnik, akkor az összeköltözés segíthet abban, hogy lenyugodjon?

Figyelt kérdés

Adott egy pár, az egyik fél 0-24-ben együtt akar lenni a másikkal és olyanokat ír a másik félnek, hogy:

"ha nem akarod a talit, nyugodtan megmondhatod"

"mondd meg nyugodtan, ha túl sok voltam, szeretném tudni. és azt is, hogy ehhez te hogyan viszonyulsz"

"nem értem, miért kötöd feltételhez a hétvégi találkozást"

"egyébként csak azt szerettem volna, hogy többet lássalak. nem érdekelt volna, ha közben dolgozol, békén hagytalak volna. csak szeretnék a közeledben lenni"

"azt érzem, hogy fokozatosan egyre nehezebb elviselni, hogy nem vagy mellettem"


A másik fél is vágyna a találkozásra, de ez most egy olyan periódus az életében, hogy nagyon sokat kell dolgoznia és tanulnia, így muszáj lenne egy kicsit arra is fókuszálnia, nem csak az új kapcsolatára.


Tervek szerint január végén-február elején össze tudnak költözni. Ez végre megnyugtathatja a túlzóan ragaszkodónak tűnő felet? Vagy aki ilyen egy kapcsolat elején, abból az összeköltözés utáni nyugodt periódus (amikor a munkán kívül kvázi 0-24-ben együtt tudnak majd lenni) ugyanúgy kihozza ezeket a személyiségjegyeket?



nov. 21. 19:42
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
100%

Az ilyen kapcsolatban egyenesen meg fog folytani.

Màr most sem tiszteli a személyes szférád vagy a határaid.

Minél több teret adsz neki annál.több jogot is fog formálni arra hogy levegőt se vehetsz.


Hamvában holt az egész. Mert bántalmazó gyanús.

nov. 21. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
100%

Na, én egy "remek" tapasztalat után menekülnék a francba ilyen tapadós embertől.

Hülyét lehet kapni tőle, aki levegőt nem hagy venni, miután összeköltöztetek, állandóan a sggedben lenne.


Elég beszédes, hogy már a munkádat sem tartja tiszteletben, emellett passzív-agresszív, zsarolós beütéssel.


Össze ne költözz vele, mert aztán minden másodpercről elszámoltat, vagy hisztizik, ha nem vele vagy - merészelsz a SAJÁT hobbiddal foglalkozni.

nov. 21. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 A kérdező kommentje:
Közös az összes hobbink egyébként. :)
nov. 21. 19:57
 4/24 anonim ***** válasza:
100%

Ezek az elején könyörögnek csak és kedves törődésnek álcázzák csak az egészet.

A kérdésben a delikvens viszont már erősen zsaroló terrorizáló az elején is.

Nem fog sokáig tartani az ilyenek hamar átmennek majd ordítozósba falütlegelősbe ajtóbetörősbe ha nem engeded be meg miegyebek

nov. 21. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim válasza:
100%
Nem, hanem fokozódni fog. Rád csimpaszkodik, függeni akar tőled.
nov. 21. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
7%
Köszönjük az angol.lecket
nov. 21. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
100%
Én is ragaszkodó vagyok, de ilyen érzelmi zsarolásokat sosem csinálnék, rosszul is vagyok tőle. Engem megnyugtatott az összeköltözés, mert nekem az jó, hogy ha külön szobában vagyunk is át tudunk menni bármikor egy ölelésért vagy egy pusziért. Meg ugye nem kell egyeztetni a talikat, hazajövünk és egész nap együtt lehetünk. De a te párod nem ilyen kis cukin ragaszkodik, hanem bántalmaz téged. Szerintem hagyd ott, ha nem akarsz minden lépésedről beszámolni és minden programot lemondani, mert ő éppen kivan attól, hogy egyedül van.
nov. 21. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem pont hogy a fejedre fog nőni.
nov. 21. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
100%

Nem fog megváltozni összeköltözés után sem, sőt csak fokozódni fog. Az a típus aki belül szorong, erős önbizalom-deficittel küzd, egyszerűen "szüksége" van arra, hogy majomszeretettel 0-24-ben csimpaszkodjon valakibe. Ha egyszer is icipici nemet mondanak neki akkor máris világvégét, jaj mit rontottam el-t vízionál.

Aki ennyire függő annak nem közös lakásra, hanem első körben egy jó terapra lenne szüksége mert meg fogja fojtani az összes kapcsolatát.

nov. 21. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 A kérdező kommentje:
Egyébként ha együtt vagyunk, akkor teljesen más. Nagyon odaadó, kedves, megvan az összhang.
nov. 22. 07:08
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!