Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Ti mit gondoltok erről?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit gondoltok erről?

Figyelt kérdés

A férjemmel úgy indult az egész hogy előszőr a neten ismerkedtünk de nem volt elsőre szimpatikus mert erőszakosnak és önzőnek tűnt és le akartam rázni.

Nem sikerült mert ő folyton küldözgetett leveleket.

Utána összejöttem egy pasival aki személyiségben megegyezett velem csak egy volt az ellentéte nem tudott ki állni önmagáért és mindenben a szüleire hallgatott végül szakítottunk. Csak hogy én azért a pasiért feladtam az albérletemet hogy együtt élhessek vele még időt se kaptam hogy kereshessek ujat. Így fel adva a büszkeségemet segítséget kértem adtól akit az elején a természete miatt leráztam. Ő befogadott magához csak hogy az anyjával élt aki eléggé sárkányul viselkedet velem szemben és külön mentem egy albérletbe. Ő pedig hogy nehogy az anyja miatt engem elveszítsen külön költözött az örökölt garzon lakásába és feszt tepert utánam szédítgetett mível szakítás után voltam ez nekem inponált és eléggé megszerettem. Majd elvesztettem a munkámat mint pályakezdőt csak 6hónapig alkalmaztak felvették a támogatást utánam majd az lejárt és elküldtek. Hozzá költöztem. Az együtt élésnél az ember kiismeri a másikat a legjobban. Nos én kiismertem és abban nem volt köszönet. Ő sok mindenben az anyjára hasonlít rá adásul manipulatív személyiség tárgyiasított engem és mindig turkált a cucaim közt és a régi naplomat is elolvasta majd számonkért azokból a részekből amik neki nem tetszettek úgy bánt velem mintha én egy rossz ember lennék de közben azért sexuálisan használt engem majd elvárta hogy én vezessem a háztartást. Ami tetszett neki eleinte és az anyja rá mondta hogy nem jó akkor utána már neki se tetszett pl.nyak kiszivás neki ez tetszett de miután az anyja meglátta rajta azt mondta hogy ez a leg undorítobb dolog és hogy ez olyan mintha bántották volna nehogy már hadja. De ő az én nyakamat mindig kiszivta és ha panaszkodtam akor én szégyelem. Sok mindenben egyoldalú volt és mindig éreztette velem hogy azaz ő lakása és én kussoljak ha valami nekem nem tetszik mert az ő helyén vagyok huzzam meg magam. De valahányszor több napig nem sexeltem vele utána meg jött dörgölödni és elérte amit akart. Féltékenységből többszőr is bántott és egyszer se bánta meg mondván én kerestem a bajt. Ezért feljelentettem bántalmazásért és utána neki állt feljebb nem akartam hogy azt higyje bármit megtehet csak mert én lakom nála. Az anyja mindig ellenem uszította ő meg ideges volt és piával vezette le. Ő haza hozhatta a munkahelyi gondokat de én nem tehetem meg mondván nem kiváncsi rá őt ne stresszeljem.

Amikor el akartam hagyni mert elegem lett a zsarnok és kiskirálykodó viselkedéséből szerelmes voltam mert érzelmileg játszott velem hol szeretetre mélto volt hol pedig átment zsarnokba (amikor nem az volt amit ő akart) neki szabadott büszkén viselkednie és kedve szerint lehordania mindenek de én nem tehetem meg vele folyton meg félemlített és úgy beszélt velem mint egy senkivel. Amikor elhagytam utánam jött majd direkt felcsinált csak hogy magához kössön és hogy a gyerekért majd én változzak meg mondván csak velem van a baj csak miattam veszekszünk. ( Persze mert amikor nem az van amit ő akar akkor bánt és kiabál és követeli hogy az legyen amit ő akar úgy tesz mintha ő olyan okos lenne és tökéletes és csak én lennék a szemét és a rossz folyton mindenkinek csak a saját szempontját meséli és sajnáltatja magát) a lényeg hogy hozzá mentem mert sajnos biztam benne ha el akar venni akor csak szeret és nem csak rajtam fitoktatja magát de amint össze házasodtunk egyből azt nézte a neten hogyan lehet elválni és a válással fenyegetett valahányszor számára nem kedvező dolgok voltak. Amiért engem bántott pártfogohoz kell járnia és neki áll feljebb mondván hogy jogosan tette és bárki más is igy viszonyult volna. A gyereket elvesztettem idegi alapon. Mamár nem bánom mert ilyen élet mellett nem is lett volna jó. Többszőr is meg kaptam azt hogy számára a ház és a pénz a legfontosabb és nem én. Meg azzal poénkodott hogy a házasági pappír tulajdoni lap hogy ő birtokol és valahányszor haragudott rám én sosem érhettem hozzá de amikor én rá akkor is erőszakkal nyult hozzám. olyan mintha egy bábként kezelne vagy mintha én lennék a próba babája más nőkkel is így bánna vagy csak velem mert nem folyamodok jobb fegyverekhez hogy én kerüljek fölé? mert ő folyton hatalmi harcot vív ellenem.



2014. szept. 30. 05:16
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:

én 23éves vagyok a férjem 26éves lesz most decemberben.

El fogunk válni de arra lennék kiváncsi hogy egy ilyennek aki most miattam mert sokszor bántott portfogú felügyelőhöz jár vajon lesze normális nője vagy azok is elhagyják majd vagy összejön egy teljesen ugyan olyannal csak nőben. Mert szívből remélem hogy neki csak kihasználós és lehuzossakkal jön majd össze mert nem érdemli meg hogy szeressék mert csak átvágja az embert és bábként kezeli a másikat.

2014. szept. 30. 07:35
 12/15 anonim ***** válasza:
Én valószínűbbnek tartom, hogy egy nálad is jobban alkalmazkodó lánnyal fog összejönni. Teherbe ejti, és a lány nem válik el a gyerek miatt.
2014. szept. 30. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
Ja és pont 23 éves barátnőt szeretnék :) Írj ha elváltál!
2014. szept. 30. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
11-es irasod arra utal, hogy meg szereted, ha valakit nem szeretunk akkor tok kozombos kivel jon ossze. De hidd el neki van esze, o nem fog osszejonni nalanal dominansabb novel. Hanem tudja o nagyon is jol kiket tud manipulalni, en mar a 2. alkalommal megmondtam volna neki, hogy szorakozzon massal, nem kezdek vele osztozkodni kinek van igaza, meg nem bizonyitgatom az igazamat, hanem ket labbal rugok bele.. Te meg azert irtad ezt ki, mert azt akarod magadnak es neki is bebizonyitani, hogy te rendes vagy o a szemet agressziv, holott te is ugyanolyan hibas vagy, mert vele vagy es szinte direkt talcan kinalod magadat, hogy beledkothessen. Ha en meg akarok szabadulni egy hapsitol, nem az jar a fejemben hogy ki lesz az utodom, meg majd nekik kettojuknek milyen kapcsolatuk lesz, hanem szepen otthagyom. De en ilyen egeszsegtelen kapcsolatban hogy en vagyok az aldozat, o meg dominans bele se megyek.. tehat ezt a viszonyt ketten tartjatok fent es foleg te taplalod, mert maradsz, koltozzel mar el a fenebe, meddig illegedet meg neki magad, meg jobban meg nem ver..vagy mit nevelgetsz mar egy 26 eves ferfit, o ilyen agresszivebb tipus, te meg hulye vagy..En 22 eves vagyok, de en ugy elkuldom az ilyen fazonokat a fenebe, hogy nem ternek magukhoz, legyen eszed egy 23 eves no eljen mar a lehetosegeivel es tudjon mar valasztani, mint egy igazi no, amikor rengeteg ferfi kozul valaszthatsz.
2014. szept. 30. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
Istenem, hova keveredtem...
2014. okt. 1. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!