Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Tényleg kitehetnek az utcára,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tényleg kitehetnek az utcára, ha csak élettárs vagyok? Hiába vannak közös gyerekeink? A párom nem akart velem házasodni, de tulajdonrészt sem átruházni, szerinte feleslegesen aggódom?

Figyelt kérdés
7 éve élünk együtt, itt a bejelentett lakcímem, két közös kicsi gyerek van. De itt semmi nem járna nekem, a ház teljesen az övé, mióta együtt élünk átalakitottuk, felújítottuk közösen, én szüleimtől kaptam erre pénzt amit ugyanúgy a felujitásba új bútorokba forgattunk bele. Százezrekről van szó,de konkrétan ezt bizonyitani nem tudom. Nincs róla számla. Miota együtt élünk a gyes kivételével végig dolgoztam. Jol keresek, és minden forintot hazaadok. Az előző házasságábol született egyik gyerekét is közösen neveltük. Minden házimunkat, mosas, fözés, takaritás én végeztem és végzek. Mondhatni házasként élünk együtt. Mégis ha vita van azt mondja bármikor kirakhat mert itt minden az övé meg a gyerekeké. Valóban mehetnék az utcára bármi történne? Esküvőt ő nem akar, tulajdon részéből sem még egy százalékot sem. Viszont ha én nagyobb összeghez jutok, fektessem be vele a közösbe. Pl most is testvéremmel örököltünk egy kis házat, eladásra kerül. Ennek az ára is menne a parommal közös házunkba. De most elgondolkodtam hogy hiába lenne minden befektetett pénz és fáradtság kirakhat, vagy ha meghalna kirakhatna a családja?

2016. febr. 21. 08:14
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
100%

Mivan?? Te 7 éve odaadod neki a kereseted??

Normális vagy??

2016. febr. 21. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
a jogi részét nem tudom, de védd magad.
2016. febr. 21. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
100%

Külön kasszán legyetek.

Amugy ha élettársi viszonyban éltek akkor valami jogod van asszem de nem tudom,kérdezz egy szakembert erről,mert valószínű kereshetsz majd új lakhelyet az lesz a vége.

2016. febr. 21. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
Igen, tényleg kitehetnek. Még ha össze is lennétek házasodva és mondjuk válnátok, akkor is simán kitehetnek, ha nincs rajta a neved a tulajdoni lapon. Ha ott nem szerepelsz, akkor semmit se tehetsz ellene. A számlákkal se tudnád ezt megakadályozni, az arra lenne jó, hogy ha el akarná hagyni a házat (aminek a tulajdoni lapján mindketten szerepeltek), akkor a számlákkal igazolt (csak építéshez és átalakításhoz köthető számlák) dolgok alapján több vagy épp kevesebb pénzt kellene neked fizetned érte, mivel ő hagyja meg neked a házat. Tehát a kifizetésed lenne kevesebb.
2016. febr. 21. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
Ennek a kapcsolatnak már lőttek...
2016. febr. 21. 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
25%

Úgy tudom, 5 éve együttélés után már közös vagyonnak számít minden, mint a házasságnál is. Ez alól kivétel, ha a párod házának a haszonélvezeti joga nem a párodé, hanem annak szüleié vagy testvéreié v bárki másé.

Én amikor beköltöztem a páromhoz és lefektette, h ő nem akarja, h bizonyos idő elteltével közös tulajdon legyen a lakás, ezért a haszonélvezeti és a tulajdonjog is a szüleié volt. Aztán elkezdte az olyan dolgokat, h ő akár bérleti díjat is kérhetne, meg h a felújítási dolgokba szálljak be. Közöltem vele, h a felújításba akkor szállok bele, ha le van fektetve, h annyi százalékban enyém a ház, amennyiben a felújítást én fizettem. Albérletet meg nem fizetek neki, mert akkor meg nincs miről beszélni párkapcsolat ügyileg. Mégis mit képzel? Volt egy két ilyen húzása, aztán vége lett a kapcsolatnak. Lényeg, én nem mentem volna bele ilyenbe, amibe Te. Jó lenne tudni, kié a tulajdoni és a haszonélvezeti jog.

2016. febr. 21. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 A kérdező kommentje:

Köszi az eddigi válaszokat. Igen, ez már nálunk is elhangzott, hogy hiába jövök azzal, hogy beteszem a fizum a " közösbe" azt mondja, ezt tudjam be albérletnek meg rezsinek, meg hogy eszek stb...Ebből sok vita van mert csak az én fizumbol vagyunk egész hónapban, kb 230 ezer. Én a kettő közös gyerkőc, és az ő gyereke meg hétvégente a volt feleségénél elhelyezett gyereke is. A párom fizuja a számláján van, le se veszi csak gyűlik, ha " beruházunk"valamibe legyen mihez nyúlni. Magamra semmit se költök. Anyum titokban szokott támogatni, hogy ha szeretnék egy új cipőt vagy ilyesmi. Szégyen de ez van. A párom a gyerekeknek azonban mindent megad! Tőlük semmit se sajnál. Így mindenki csak azt látja hogy egy áldott jó ember.

Bővíteni akartuk a házat de mint kiderült, ha csak övé a ház nem kapnánk csok-ot sem. Így jött szóba hogy esetleg valamennyi hányadot írassunk rám. Amugy is jó lenne pont imiatt, ha bármi történne ne tudjanak kirakni. De ebbe nem megy bele. Aztán gondolkodtam, hogy végülis én így élek évek óta abban a tudatban, hogy biztos a helyzetem, de ezek szerint a 2 közös gyerek sem véd. Tényleg és ilyen esetben mi lenne a gyerekekkel? Anya mehet gyerekek maradnak? Ez megint milyen lenne?

2016. febr. 21. 09:35
 8/24 anonim ***** válasza:
100%

hatni házasként élünk együtt. Mégis ha vita van azt mondja bármikor kirakhat mert itt minden az övé meg a gyerekeké. Valóban meh


Ő nem a párod hanem a főbérlőd, és a lakhatásért pénzzel és szexuális szolgáltatásokkal fizetsz.

2016. febr. 21. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
100%
Én nem értem hogy mi a frászt akarsz ettől a pasitól. Én így lépnék ki ebből a "kapcsolatból". Megbeszélném a testvéremmel hogy azt hazudjuk hogy a házért kapott pénznek a rád eső részét kölcsönadod neki, amit részletekben fizetsz vissza. Van már fundamentád? Köss egyet, mondván hogy majd beforgatjátok a lakásba. Csak ugye a haszonélvező ne a kedves párod legyen. Ha ez játszik, jelentsd be hogy fizetéscsökkenést kaptál, vagy esetleg hogy kirúgtak. Elmész szabadságra, persze találsz egy másik állást, jóval kevesebb pénzért, miközben ugyanott dolgozol ahol eddig, a különbözetet meg félrerakod. Nyiss egy külön bankszámlát, ahonnan nem kapsz levelet, és próbáld meg elintézni hogy oda utalják a fizetés egy részét. Ez a legfontosabb.
2016. febr. 21. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
100%

Itt ezt írják, de nézz még utána: [link]


"Élettársi közösségben hogyan alakulnak a vagyoni viszonyok?


Az élettársak számára is első sorban a vagyonjogi szerződés megkötését teszi elsődlegessé a Ptk.


Élettársi vagyonjogi szerződés


Az élettársak egymás közötti vagyoni viszonyaikat az élettársi együttélés idejére szerződéssel rendezhetik. A szerződés akkor érvényes, ha közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták. A szerződésben az élettársak bármilyen olyan vagyonjogi rendelkezést kiköthetnek, amely – szerződés vagy e törvény alapján – a házastársak között érvényesülhet. A Ptk. az élettársi vagyonszerződések elterjedésére sarkallja az állampolgárokat. Ez egy modernizált vagyonjogi szerződési forma, a további felvilágosítás érdekében ügyvédi konzultáció szükséges.-> Ügyvédi kapcsolat


A szerződés harmadik személyekkel szemben akkor hatályos, ha a szerződést az élettársi vagyonjogi szerződések nyilvántartásába bevezették, vagy ha az élettársak bizonyítják, hogy a harmadik személy a szerződés fennállásáról és annak tartalmáról tudott vagy tudnia kellett.


Élettársi vagyonjogi viszonyok szerződés nélkül


Ha élettársi vagyonjogi szerződés hiányában az élettársak az együttélés alatt önálló vagyonszerzők. Az életközösség megszűnése esetén bármelyik élettárs követelheti a másiktól az együttélés alatt keletkezett vagyonszaporulat megosztását. Nem számítható a vagyonszaporulathoz az a vagyon, amely házastársak esetén különvagyonnak minősül.


Az élettársat a vagyonszaporulatból a szerzésben való közreműködése arányában, elsősorban természetben illeti meg részesedés. A háztartásban, a gyermeknevelésben valamint a másik élettárs vállalkozásában végzett munka a szerzésben való közreműködésnek minősül. Ha a szerzésben való közreműködés aránya nem állapítható meg, azt egyenlőnek kell tekinteni, kivéve, ha ez bármelyik élettársra nézve méltánytalan vagyoni hátrányt jelentene. Mindezek alapján a legtöbb alkalommal 50-50%-os vagyonmegosztás kerül megállapításra a bíróságokon. Tehát nem célravezető az a hozzáállás, amely szerint a férfi gyermekét otthon nevelő élettárs (anya) azért, mert a férfi szerint “semmit nem tesz, csak otthon neveli a gyermeket”, mindezért ne járna neki vagyon az életközösség alatti szerzeményből. Mi több, erre az időszakra bizonyosan a fele fog járni a számára is. Tekintettel arra, hogy ilyen helyzetbe napjainkban egyre többen kerülnek, az érintettek számára javasoljuk az ügyvédi konzultációt. -> Ügyvédi kapcsolat


Az élettársat a vagyonszaporulatból megillető részesedés védelmére és a vagyonszaporulat élettársak közötti megosztására – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a házastársak között szerződéssel kiköthető közszerzeményi rendszer rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni."



A magánvéleményem, pedig ja lehet, hogy valami szerződés kellene ezentúl mindenről, hogy ki mié. Nem tudom, lehet azt közjegyző előtt kellene csinálni, de nem vagyok ezekben biztos.

Szerintem még csinálhatod azt, hogy megmondod neki, hogy nem fekteted be a testvéreddel örökölt ház árát /és semmi egyéb összeget sem/ a lakásba, ha nem vesz feleségül. (Amúgy ez még házasságban is különvagyonnak minősül.) És a fizetésedet sem kellene hazaadni, hanem lehetnétek külön kasszán. A közös kiadásokat (számlák, közös gyerekek, kaja, stb.) feleznétek. Ha meg nem tetszik neki pápá, de előtte egy ügyvéddel beszélj, mert csak van valami mód rá, hogy ne veszítsd el az eddig befektetett pénzedet, energiádat teljesen. (Minthogy a fenti idézetben is volt.)

2016. febr. 21. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!