Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Szerintetek készül valamire?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Chii39764 kérdése:

Szerintetek készül valamire?

Figyelt kérdés
Van egy elég friss kapcsolatom, jövő hét szombaton leszünk mindössze egy hónaposak. Az egész kapcsolat gyorsan alakult, mert annyira megvan a kezdetektől fogva a közös hang, mintha már vagy 15 éve ismernénk egymást. Így konkrétan a "lakva ismerkszik" az ember elv alapján mi össze is költöztünk. (Illetve ő hozzám, mert mozgáskorlátozottként ápolásra szorulok) Az éjszaka folyamán felkeltem elvégezni egyedül a kisdolgomat és gondoltam rápillantok a telefonomra, hogy mennyi az idő meg megnézem, hogy miután elaludtam írt-e még nekem valaki. A megnyitott alkalmazások között azonban ott volt megnyitva a böngésző ablak különböző eljegyzési gyűrűkkel. Úgy érzem, hogy Ő a lelkem másik fele, ő is ugyanolyan álmodozó típus, mint én, úgyhogy lehet, hogy csak a jövőn gondolkodott. Mikor még csak üzenetben csevegtünk, azt mondta nekem, hogy ő olyan fajta hősszerelmes ember, hogy nagyon vissza kell fognia magát, hogy ne essen túlzásba. Lehet én gondolom túl, de mi van, ha máris a fejébe vette, hogy meg akar kérni?F(34) N(21)

dec. 9. 07:13
1 2 3 4
 21/35 A kérdező kommentje:
Mivel a baleset óta főként az édesanyámra vagyok szorulva, ezért ebben az esetben főként az ő szava volt a döntő és az ő párjáé, mert ugye velük élek. Már az első alkalommal amikor jött át csak úgy látogatóba a lányos házhoz és nem volt itthon a Zsolti csak az édesanyám, már akkor nagyon szimpatikus volt neki, egyedül abba volt belekötni valója, hogy dohányzik, de azóta csak egy döntést kellett hoznia és már lassan 20 év dohányzás után majdnem teljesen átállt glora és szép fokozatosan le akarja tenni a cigit.(Azt mondta, hogy értem bármit képes megtenni és én meg azt kértem, hogy akkor szokjon le. 😂) Utána anya látta, hogy még a sz*rt is hajlandó kivinni alólam, úgyhogy természetesen egy héttel későbbre vártuk is ő újból vendégségbe, immár Zsoltinak is bemutatva őt. Lekéste az utolsó vonatját hazafelé, ezért itt aludt.😅 Csabi már mikor otthon volt is nézegette az álláslehetőségeket és albérleteket itt a környéken, hogy minél közelebb lehessen hozzám és a távolság se lehessen minimális akadály. Utána meg már a Zsolti és anya mondta neki, hogy ajánlgatta neki, hogy jöjjön ide lakni, mert látják milyen jól megvagyunk együtt. Úgyhogy végülis közös döntés volt. Ő eddig munkásszállón lakott E.gomban.🤷‍♀️
dec. 9. 10:40
 22/35 anonim ***** válasza:
100%

En mas veszelyt latok. Volna hol laknia?

Felre ne erts, a mozgaskorlatozottsagod miatt nem kisebb erteku nonek szamitasz, de kiszolgaltatottabbnak. Nehogy az legyen, hogy lovagias hosszerelmesbol kontrollalo istenne valjon, aki a kezeben akarja tartani az eleted nemcsak jo ertelemben. Aki azt erezteti eskuvo utan, hogy te semmire sem tudnal menni nelkule. Nagyon szepen indulnak azok a kapcsolatok, sot, tul szepen.

Nem kell, hogy ilyen sztori legyen, csak legyen benned egy objektiv jozan esz, ha kesobb valtozna. Ne legyen ugy persze.

dec. 9. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/35 anonim ***** válasza:
14%
Es akkor ez miatt mert mozgaskorlatozott ne legyen soha párja/ferje?
dec. 9. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/35 anonim ***** válasza:
100%
Há én nemtudom kérdező.. Nekem is lennének kétségeim,de ha egyenlőre úgy érzed hogy boldog vagy,akkor próbálj meg erre koncentrálni. Most telibe kaptad a negatívnál negatívabb válaszokat,persze nyilván a válaszadók csak tapasztalatból írnak,vagy mert számukra is fura ez a helyzet,mert nem láttunk még olyan hogy ennyire önzetlen lenne akárki,és mivel az ember gyarló és önző(tisztelet a kivételnek) ,ezért nehezen hisszük el az ilyen égből jött kedvességet. :/ Persze nyilván minden a te döntésed és a te szíved.Ha úgy érzed hogy neked ez megfelel,ne hallgass másokra ,majd elfog dőlni hogy valóban jó emberrel sikerült találkoznod. Én remélem hogy ez nem csak egy állapot lesz neked,hanem valóban boldog leszel később is.
dec. 10. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/35 anonim ***** válasza:
100%
Maris becuccolt hozzad, es meg a telefonodat is hasznalja. Naiv vagy.
dec. 14. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/35 anonim ***** válasza:
100%
Nálam azonnali szakítóok, ha valaki pár HÓNAP után kéri meg a kezem. Nem is ismer, bsszus :D
dec. 14. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/35 anonim ***** válasza:
82%

Hát nem tudom...

Amikor én is megismertem a páromat a hormonok a nagy szerelem miatt én is alig vártam a pillanatot. Sőt amikor csak megkérdezte, hogy leszek-e majd a felesége annak már úgy be pörögtem, pedig olyan kérdés volt, mint ettél már kenyeret?

Szóval szerintem csak túl gondoljátok. Nem is lenne felelős. Hiányozna az ismerkedési időszak. Az összeköltözésbe nem köthetek bele, mert mi 5 év után sem tudtunk összeköltözni az anyagiak és a lehetőségek miatt. Viszont a szomszédjában lakunk a szüleimmel.

Szülőknél nem akartunk élni, majd nyáron költözünk és a mi eljegyzésünk most lesz a télen. (tudok róla, mert nem vagyok meglepetés párti és általában elfoglalt is vagyok)

Szóval, nyugi ez csak egy fellángolás. Vigyázz magadra, véletlenül se csapjanak be. 🤍

dec. 23. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/35 A kérdező kommentje:
Köszönöm a jó- és rosszindulatú kommenteket egyaránt. Nyilvánvalóan azért én sem vagyok hülye, avagy egyes kommentelők szerint naív csak szimplán még nem volt ilyenben részem és mint minden fiatalnak, nekem is vannak álmaim, hogy majd egyszer nekem is lesz férjem és saját családom, ha mozgáskorlátozott maradok életem végéig, ha nem. Én továbbra is küzdök, hogy visszakapjam a történtek előtti egészséges önmagam. Kellemes ünnepeket!
dec. 24. 07:38
 29/35 anonim ***** válasza:
100%
Nekem is hatalmas redflag ez...Nem vagytok együtt egy hónapja és már a te telefonodon " véletlen" eljegyzési gyűrűket nézeget miközben már nálatok is lakik.
dec. 28. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/35 anonim ***** válasza:

"mi össze is költöztünk. Illetve ő hozzám"

Hozzád? Miért, mid van?

Anyukád és a párja?


Akkor hozzátok költözött, nem hozzád.

Biztos örültök neki, és ő is nektek, így már minden jó lesz ezentúl.

jan. 16. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!