Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Elkeserítő a helyzet?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elkeserítő a helyzet?

Figyelt kérdés

A hely nem biztos, hogy a legjobb, de végül is eljegyzésre is vonatkozik.

2,5 éve vagyunk együtt, másfél éve együtt lakunk, kettesben. Én 28L, ő 29F. Nem tagadom, én már el tudnám képzelni, hogy legyen gyerekünk, összeházasodjunk, ő teljesen ki van ettől. Nem él nagy lábon, nem bulizik, nincs is rá igénye, haverokkal heti egy találka, teljesen érett, gondoskodó. Voltak problémái velem, ezeken változtattam, meg is jegyezte. Első indoka mindig az, hogy engedhetünk meg magunknak egy gyereket, egy eljegyzést, amikor vázolom neki, hogy az, hogy próbálkozunk, nem azt jelenti, hogy pukk, ott a baba, akkor felhozza azt, hogy ő még nem érett erre. Eljegyzés ugyanez, mondtam neki, nem érdekel a gyűrű ára, az se, ha nincs, csak maga a gesztus. Pedig mindezek ellenére elmondása szerint velem akar élni élete végéig. Nem akarom azt kérdezni, hogy vehetném rá mindezekre, mert szeretném, ha magától szeretné, de ha van tapasztalatotok, szívesen olvasnám.


2012. szept. 12. 12:06
1 2 3 4
 1/31 A kérdező kommentje:

* nem engedhetünk meg, volt egy elírás


az anyagiakhoz egyébként: heteken belül mérséklődik a hitele, van tartalékunk, még ha mostanában szűkösen is jövünk ki, ha eltervezzük, simán megoldhatjuk a babát.

2012. szept. 12. 12:07
 2/31 anonim ***** válasza:
72%
Magyarázd el neki, hogy neked ez miért fontos. Ha nem érti, akkor hagyjad.
2012. szept. 12. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 anonim ***** válasza:
100%

"az, hogy próbálkozunk, nem azt jelenti, hogy pukk, ott a baba"


Ó, dehogynem... A párok egy része valóban 3-6 hónapig próbálkozik, de a most babázó ismerőseim közül 3-bőlkettőnek az első próbálkozós hónapban összejött, és mire kettőt fordultak, már meg is született...



Vagy kivárod, míg megérik rá, vagy más pasi után nézel. Persze, rá is erőltetheted, de ne lepődj meg, ha az eredmény nem az a kiegyensúlyozott boldog család, amire vágysz.

A helyzeted azonban a legkevésbé sem elkeserítő. Van egy pasid, akivel együtt éltek, szeretitek egymást és együtt akarjátok leélni az életet.

Akkor mi is a baj? Hogy ő még várna kicsit agyűrűvel meg a gyerekkel? Tudja magáról, hogy nem érett rá, nem felkészült. Tudod, ez mekkora kincs? Hányan hiszik magukat húdeérettnek, aztán megy a szívás, mert a koszos pelenkánál azért már megrezeg a léc...? Az kéne?

2012. szept. 12. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 A kérdező kommentje:

már elmagyaráztam sokszor, természetesen:)


második, igazad van, a pukk-ot:D úgy értettem, hogy nem hiába van az a 9 hónap...

attól félek, hogy sosem fogja érezni, amit kell, kisbabás férfi ismerőseim szerint ők sem érezték, most meg mintaapukák:)

a gyerekkel meg is értem, hogy várna, oké, de egy gyűrűt mindenképpen el tudok képzelni

2012. szept. 12. 12:16
 5/31 anonim ***** válasza:
100%

Az a 9 hónap tűzoltásra elég, nem arra, hogy egy pasi, aki önmagát éretlennek érzi a gyerekvállaláshoz, megérjen.

Aztán vagy sikerül neki, vagy nem. Ez olyan, mint amikor elindul az ananász Venezuelából tök zölden, és akkor vagy ehető, mire megveszed a Tescoban vagy nem. :D

2012. szept. 12. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/31 A kérdező kommentje:
az anyagiakra gondoltam a 9 hónap alatt, anélkül, hogy ne érezné magát kicsit érettebbnek, én se vállalnám, csak egyébként minden megvan, nem tudom, mitől lesz valaki érett?:(
2012. szept. 12. 12:21
 7/31 anonim ***** válasza:
100%
Most elvicceltem, bocsi, csak tényleg iszonyú veszélyes a dolog. Elsülhet jól, de nem éri meg inkább várni, és akkor babát vállalni, amikor tudod, hogy a párod pontosan úgy várja, mint Te? Hogy esne a tudat, hogy a gyereket, a közös gyereketeket csak Te akartad igazán, ő meg belement, mert csak, meg hogy ne legyen "hiszti".
2012. szept. 12. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
38%
úgy csinálsz, mintha már olyan nagyon-nagyon aktuális lenne a baba téma, pedig szerintem 2,5 év egyáltalán nem olyan nagy idő. Teljesen megértem a párod és szerintem türelmesebbnek kéne lenned, ha ő két év múlva érik meg rá, akkor addig.
2012. szept. 12. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 A kérdező kommentje:
persze, mert nálam nagyon aktuális:) a 30-33 éves ismerőseim mindig azt mondják, 30 előtt szüljek, mert sokkal jobb...parázok, hogy megérik-e valaha? vagy ha nem, megint mennyi idő, mire megtalálom azt, aki nekem való, ha nem ő az:(
2012. szept. 12. 12:23
 10/31 anonim ***** válasza:
86%
30 előtt szülj, mert az sokkal jobb...hát igen, mintha ez így működne :D testvérem is annyi idős mint te, egy éves kapcsolata van, de eszébe sem jut még a gyerek:) 30évesen is tudsz szülni:)
2012. szept. 12. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!