Valaki elárulná, hogy miért terjed ez a kötőjeles, névváltoztatós agymenés a házasságokkal? Pl. Fekete-Fehér Magdolna.

Először is kérlek benneteket, hagyjátok meg nekem a lehetőséget, hogy abba szóljak bele, amibe akarok. Ez egy ilyen oldal, és az élet is ilyen. Nézzük szép sorjában.

Legyen már meg az a privilégiumom, hogy én hadd ne tarthassam szép dolognak azt, hogy valakinek félig az a neve, mint a férjének és a leendő gyerekeinek. Ha mindenki maga döntené el, hogy mi tetszik neki, akkor az lenne, hogy bárki odakötőjelezhetné a férje vezetéknevét a sajátjához. Ez szembe megy a valósággal? Másrészről pedig nem felhúzom magam a jelenségen, hanem röhögök rajta. A nevetés pedig, mint azt tudjuk, egészséges. Állításod szerint - javíts ki ha félreértem - a kötőjelezés a családod egységességét kifejezi, hozzájárul a te és a férjed öröméhez. Ezzel együtt írod, hogy nem lett túl hosszú a neved. Ez miért fontos? Mi köze a karakterek számának az összetartozás ily magasfokú voltát érzékeltető szimbólumhoz? Remélem, hogy egy 38 karakteressé duzzadt név esetén sem inog meg a formaiság fontossága.

De hagyjuk a formaiságot. Én azért ítélem el a név felveszegetés minden formáját, mert szerintem egy totálisan felesleges, merev, buta konzervatív szokás, ami sérti a nők önrendelkezését leginkább azzal, hogy nem feledteti azoknak a letűnt koroknak az emlékét, amikor a nők igenis tulajdonszámba mentek.

Ellenvéleményt elfogadok, legfeljebb nem értek egyet vele, de racionális érvekkel bármiről meg lehet győzni. Hajrá! A bencézésről annyit, hogy keresztnevet is muszáj adnunk a gyerekeknek, ez egy teljesen értelmes és megalapozott szokás, ami eléggé „megkönnyíti” az életet. Hogy Bence vagy nem Bence az meg ízlés dolga. Egyébként nekem nem tetszik ez a név.

Én őszintén sajnálom, hogy van olyan férfi, aki elvárja/szeretné, ha a nője felvenné a nevét. Nekem nincs szükségem efféle mesterkélt visszaigazolásra a szerelemről, a hűségről. Bár igazából nem is tudom mit fejez ki ez a tulajdonláson kívül, a férjedet kéne erről megkérdezni.

Miért nem tetszik, ha valaki nem veszi fel a férje nevét? Mit sugall az? Mire lehet abból következtetni?

Van egy olyan szükséges és elkerülhetetlen eljárás, hogy a gyereket el kell nevezni. Engem különösebben nem érdekel, hogy milyen „logika” alapján. Eddig úgy működik, hogy a férfi neve öröklődik át a gyerekre. Ez egy íratlan megállapodás, bármiféle tulajdonlási vágy nélkül. Felőlem dobhatnánk fel egy érmét is.

Mit jelent az, hogy „ez valakinek ennyire fontos”? Azt jelenti, hogy az ember, mint társadalmi lény, a legtöbb szokástól, morális elvárásoktól aligha tudja magát függetleníteni, hiszen a társadalmi környezet meglévő értékrendjébe születik bele és viseli azt magán élete végéig (valamelyest módosulhat/módosíthatja). Ezért felül kell vizsgálni mindenféle szokást és racionális keretek között értékelni kell. Ha megtesszük ezt a névfelvevés esetében, akkor én azt látom, hogy ez a viselkedés szembemegy a józan ésszel. Nem fejez ki összetartozást, hiszen nem kölcsönös, csupán hozzátartozást fejez ki. Számomra rossz azt hallani, ha valakiről Tóth Józsefnéként beszélnek. Az is rossz lenne, ha ennek a férfi verzióját hallanám, de persze ilyenről soha szó nem esett. Hogy is hangzana Horvát Márta férje a szokásos becsicskítással? :D Horvát Mártá…? :D Hagyjuk is… Ennek enyhítésére jött ez a kötőjeles agyrém, ami mentőöv a magamhoz érzett identitásom megtartásához, de még mindig nem kölcsönös. Az nem megoldás, ha a férj is hasonlóan jár el, hiszen csak az egymás feletti dominanciát passzolgatjuk ide-oda (még ha ez nem is tudatos, hiszen én még egyetlen kötőjelestől sem hallottam észérveket a döntése mellett). A megoldás, ha mindenki megmarad annak, akinek született és valódi tettekkel, szavakkal bizonyítja a hozzátartozást, ami aztán válaszra is lel.

Újságíró vagy, teljesen megértem, logikus lépés, nem kommentálom, a tucat nevet meg megint nem...