Házasság és/vagy gyerek után rájönni, hogy nem így képzeltük el?

Igen, jártam így. Félidős terhes voltam kb - tervezett gyerek volt, 4 éves kapcsolatban - amikor az apja 180 fokos fordulattal gyakorlatilag elkezdett menekülni tőlem. Ha nem tartott volna anyámtól, szerintem le is lép, otthagy gyerekkel, hitellel, félkész házzal. Így csak provokált, hátha kirúgom, de hát a hormonok...

1,5 éves volt a gyerek, amikor elköltöztem vele. Utána meg harcolt, fenyegetett.

Fogalmam sincs, mi fordult át benne.

Én sem

Azt hiszem meggondolta és mégse volt kedve a kotottseghez, illetve testileg hozzám se, mikor már kezdtem kerekedni

Én anyamnal hordtam ki a gyereket, ő élte a legény életét, esténként felugrott, bekajalt anyu foztjebol bealudt a tvn majd hazament

Nálunk 2 éves volt a gyerek, 13 éves kapcsolatban,mikor az exem beközölte, hogy neki ez nem megy, fárasztó, és idegőrlő, és ő nem boldog. Aztán szépen elszambázott a naplememtébe.

Azóta is éli világát, 2hetente 2 napot eltölt a gyerekkel, aztán ennyi...

Szerencsére időközben megismertem a mostani páromat, aki szereti a gyerekemet is, és boldog ha velünk lehet.

Azóta apuka is aktívabb, gondolom fáj neki hogy a fiánaj egy másik férfi az apaképe..

Nálunk így volt. 8 éve voltunk együtt,amikor terhes lettem, tervezett gyerek volt. 1-es cukros is vagyok, terhességem alatt olyan figyelmességgel vett körül, annyira jó volt minden. Aztán 2 éves lett a fiunk, amikor egyre hülyébb lett (férjem), majd elhagyott. Akkor úgy voltam, hogy már mindegy, de azért beszéljünk legalább róla, hogyan jutottunk idáig. Akkor azt mondta, hogy "nem kellett volna olyan hamar a gyerek".

Végül más férfival neveltem fel, már egyetemista. (Exemnek meg már a sokadik nője van).

2-es vagyok.

Nálunk abszolút, igen. Most már tini a fiam, ő jár az apjához vonattal, busszal. Apja hívja őt minden este.

Számomra ezek túl nagy, felelős, visszafordíthatatlan döntèsek ahhoz hogy csak úgy meggondolatlanul beleugorjak és utána bánkódjak amiért elcsesztem az életem. Gyereket pl soha nem akarok, és senki sem tud meggyőzni arról, hogy mégis vállaljak, pedig tizenève hallgatom egyes emberektől.

A házasságomban boldog vagyok.

Az exemnek viszont annak idején hatalmas hiba volt igent mondani a lánykérésre, csak mert nem akartam megbàntani. +Kezdetektől tudtam, hogy nem lesz belőle semmi komoly, de annyira magányos voltam akkoriban, hogy úgymond megelègedtem azzal is, hogy van valakim. Nem kellett volna. De szerencsére semmi maradandó dologba ( házasság/gyerek) nem mentem bele.