Mit tennél ha megjelenne 28 év után az ember aki megcsinált? Apának sem nevezhető alak?

Hasonló a történetünk, engem tavaly, 22 évesen talált meg az igazi apám. Most kezd rendbejönni a kapcsolatunk. Voltak gondok, de ugy érzem a nehezén már túl vagyunk. Bár ő nem volt drogfüggö stb, csak egész egyszerüen anyám és a mamám követett el mindent, hogy ne tudjuk tartani a kapcsolatot. Hirtelen jött az egész, van tőle 3 hugom is és nagyon szeretem aput is, a hugaimat is és a mostani feleségét is.

Én azt mondom, egy próbát megér :)

Ő eldobott magától, ha annyira vissza akar kapni, és meg akarja ismerni a családodat akkor tegyen ő érte!

Én apámmal is hasonló volt a helyzet, még anyám terhes volt amikor apám otthagyta őt, igen ám, de akkor is csak 3 hónapos terhes volt anyukám 17 évesen és még akkor ő sem tudta hogy várandós amikor apám dobta őt, mert ugye elment katonának és ő nem csak sorkatonaságra ment a kötelezőre, hanem ő hivatásosnak is, neki nagy álma volt, ez és ízért is dobta el anyámat mert ő nem akarta a távkapcsolatot sem. Akkoriban még telefon sem igazán volt, de nem írt anyámnak soha.

Persze pár évvel később előkerült amikor én már rég megszülettem anyum tudta hogy ő az apám, mert csak vele feküdt le, senki mással, de neki nem mondta el, mert akkor anyám már mással volt akiről sokáig azt hittem hogy ő az én apám.

Persze amikor 10 éves voltam apám megtudta hogy van egy fia, és hogy én vagyok az, de anyám mondta neki hogy bármikor megismerhet, és ha jó lesz köztünk a viszony akkor többször elvihet magával, ide-oda, de apám nem akart ebbe belemenni.

2 évvel ezelőtt apám engem is megkeresett, és meg is talált 23 éves voltam akkor és ugye én akkor ismertem őt meg.

Persze sokáig nem hittem el, de csináltattunk apasági tesztet és ugye az igazolta hogy valóban ő az apám.

Nagyon is hasonlítunk egymásra, már ez is furcsa volt nekem az elején, persze én nehezen engedtem közel magamhoz, de apám mindent megtett azért hogy megismerhessem őt.

Én apám jó ember a maga módján bár anyumat nagyon megbántotta amikor katonának állt, és amikor 10 éves voltam azért nem kellettem neki mert félt a dologtól és neki is volt már akkor egy másik családja.

Persze ma már tartjuk a kapcsolatot, bár én nagyon nehezen engedtem magamhoz közel, persze a barátnőm meg anyukám is biztatott azzal hogy ismerjem már meg, meg ugye a (nevelő)apám is mondta hogy ismerjem meg mindenképp, mert még is ő az apám, független attól hogy nem az ő nevét viselem hanem anyum nevét, ez kicsit bonyolult elmesélnem de én anyum családnevét kaptam születésemkor.

Csak néhány évvel vagyok fiatalabb nálad, de elmesélem a mi történetünket. Édesanyám apja, vagyis a nagypapám alkoholista volt. Anyu nem volt még 1 éves, amikor egy éjszaka odáig fajultak a dolgok a nagyszüleim között, hogy a nagymamám megfogta anyut és úgy, egy szál pizsamában elmenekültek otthonról. Új életet kezdtek ketten, a nagypapámnak pedig nem hiányzott anyu, nem kereste sosem.

Tudod mi a durva? Hogy én kisebb sokkot kaptam, amikor ezt elmesélték nekem közel 20 évesen.

Anyu a tesómmal volt otthonülő kismama, amikor megismerkedett az unokatestvérével, akinek a fia egyidős a tesómmal, így megvolt a közös téma, közös babázás, minden közös. Ő tartotta a kapcsolatot a nagypapámmal és egyszer rábeszélte anyut, hogy látogassák meg együtt. Anyu megtette ezt a lépést, majd következőt és az azutánit is. Amikor közelebb érezte magát hozzá, akkor bemutatta neki családot is, aztán megérkeztem én is.

Én kívánni sem kívánhattam volna jobb papát! Nyúzhattuk, mászott velünk a homokban, kergette velünk a csirkéket, együtt szedtük le az uborkát, fejtettük a borsót, ott volt minden ballagáson, szülinapon, névnapon, családi eseményen! Soha, egy pillanatig sem gondoltam, hogy mi van emögött!

Lassan 2,5 éve hagyott itt bennünket, hatalmas űrt hagyva a szívemben. Rengeteg közös, ölelkezős, összebújós, nagy vigyoros képünk van, egyszerűen el sem tudtam róla képzelni, hogy a saját gyerekét így eldobta. Nagyon szerettem őt.

Anyunak van két féltestvére is, mindkettő papámtól, más-más anyáktól. Ők sosem keresték meg a nagypapámat, a nagypapám sem kereste őket. A temetésen úgy álltak ott, mint valami idegenek, ha anyu nem mutat rájuk messziről kik ők, akkor soha nem ismerem meg őket sem. Talán ha anyu nem teszi meg az első lépést, akkor nekem sem lett volna sosem egy igazi nagypapám és én roppant hálás vagyok neki azért, hogy végül megtette!

Nem mondom azt, hogy az ilyen történetek mindig happy end-del végződnek, mert nyilván nem. Két fél kell ehhez és nyilván nagyon le leszek pontozva, de a saját tapasztalatamból kiindulva, én úgyérzem tennék felé egy lépést, nem firtatva a múltat.

És ha nem sül jól el akkor mivan? Elvett néhány órát az életedből, de végleg kiűzheted a fejedből a rá vonatkozó gondolatokat, hogy "mi lenne ha..."

Nekem nagyon jó volt így felnőni, soha, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi előfordulhat a mi összetartó, jól működő családunkban. Mindig, mindenben számíthattam a nagypapámra, és sosem láttam anyu és az ő viszonyukon, hogy valami nincs rendben. Én elhiszem, hogy ez lelkileg brutálisan megterhelő lépés, de érdemes végig gondolni, hogy van-e mit veszíteni!? Szerintem nincs.

Azt nem tudom, hogy te mit tegyél, én a következőt tettem amikor az apám 31 év után megjelent az ajtóm előtt.

Bemutatkozott mondván, hogy ő az apám. Erre én, hogy

- bocsánat, de nagyon összetéveszt valakivel. Engem a biológiai apám 5 hónaposan faképnél hagyott, azóta sem láttam. Számomra az az ember már rég halott.

Utána szépen becsuktam az ajtót.

Vette a lapot, mert többé nem keresett.

"- bocsánat, de nagyon összetéveszt valakivel. Engem a biológiai apám 5 hónaposan faképnél hagyott, azóta sem láttam. Számomra az az ember már rég halott. "

Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy valoban igy tortent?

Nekem pl elvaltak a szuleim, anyammal eltem es apam mindig azt mondogatta, hogy azert nem jon latogatni, mert anyam feljelentette, menjunk mi, ha latni akarjuk. Termeszetesen eszembe se jutott anyamat megkerdezni, ugy voltam vele, hogy biztos apam csak kifogast keres, anyam kizart, hogy feljelentette volna. Aztan -mar felnott voltam- amikor kerestem egy hivatalos papirt es mindent atneztem az iratos fiokban. Ott volt a feljelentes: lathatasi idon kivul is talalkozni akart velunk az apam, csak anyam nem akarta, igy feljelentette....

Mindig ket oldala vana dolgoknak es sosem art, ha az ember meghallgatja a masik felet. Ennyit meg lehet tenni, utana meg eldonti, hogyan tovabb. Rovid az elet....

Most mit tennél? Nincs semmi dolgod. Neked semmi szükséged egy új apára. Ha ő nagyon akar kapcsolatot kialakítani akkor majd tesz érte, de te ne keresd.

Amúgy van egy sejtésem, hogy csak a pénzed kell neki.

Annak legyél hálás, aki felnevelt, szeretett!

Ennek az embernek meg mondd meg, hogy úgy tűnjön az életedből, ahogy felbukkant. Jobban jársz, ha nem keseríted az életeteket, és elfelejted te is közel 30 évre.