Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Van valami értelme ennek a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van valami értelme ennek a házasságnak így?

Figyelt kérdés
A férjemmel eléggé megromlott a kapcsolatom, régen sem volt nagyon romantikus típus, de figyelt rám, most viszont egy ideje a gyerekekkel kapcsolatos dolgokon kívül szinte nem is beszélgetünk, tíz éve vagyunk házasok. Már egy jó ideje távolt dolgozik tőlünk, és szörnyű ezt kimondani, de nem érzem, hogy hiányozna nekem. Tudom, hogy egy házasság megromlása mindkét félen múlik, és tudom,hogy ez az én hibám is, mert sokat próbálkoztam, közös programokat szerveztem, de hiába, és így feladtam, volt úgy ha választhatott, hogy velünk legyen, vagy horgásszon inkább az utóbbit választotta. Kb. öt éve nem is voltunk kettesben egy fél óránál tovább. Már elmondtam neki, is hogy mit érzek, gondolok, hogy nagyon szeretem ettől függetlenül, de ez így nem folytatódhat tovább. Sajnos úgy érzem, hogy már nem tudok mit tenni! Van értelme ennek a házasságnak így, vagy mit tegyek, hogy csak egy kicsit visszakapjak a "régi" férjemből?
2015. máj. 29. 14:38
 1/6 anonim ***** válasza:
0%
Tessék elcsábítani:D Csinálj egy görbe estét, gyerekeket meg passzold le, egy estére:)
2015. máj. 29. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Vitesd el magad pecázni? Vagy ez rossz ötlet?
2015. máj. 29. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
55%
Valószínűleg ő is elhidegült tőled, amit a távoli munkahely tovább erősített. Mindenképpen jót tenne egy közös hétvége kettesben, hogy újra közelebb kerüljetek egymáshoz.
2015. máj. 29. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

lehet érzi, azt amit le is irtál, hogy nem hiányzik. szerintem üljetek le és beszéljétek ki magatokból az egészet. lehet munkahelyi problémája van, vagy valami felzaklatta.

én a helyedben megbeszélném vele hogy ő hogy érez és te is mond el neki öszintén a poblémáid.

2015. máj. 29. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
62%
Szerintem ne kergess illúziókat, lehet egy görbe estére elcsábíthatod, de azt a helyzetet, amit 10 évbe telt kialakítani és megszilárdítani, nem fogod 1-2 nap alatt helyrehozni. Ha menteni akarod a házasságod, ahhoz mindkét félre szükség van, ismét el kellene kezdenetek randizni, vágyni egymás társaságára, felébreszteni a vonzalmat, szerelmet, és fenntartani az egészet, márpedig ezek az érzések biztos nem véletlenül hűltek ki. Először azt derítsd ki, hogy a férjed hajlandó-e erre időt áldozni, látja-e még értelmét egyáltalán, mert egyedül hiába próbálsz bármit, kettőn múlik a házasság. A régi férjedet nem fogod visszakapni, mert az a férfi csak 10 éve létezett, az azóta gyűjtött élettapasztalata tette olyanná, amilyen ma. Természetes, hogy az emberek változnak az idővel, te is változtál, biztos ő is sokat tudna mesélni, hogy miben. A kérdés az, hogy kettőtök 10 évvel idősebb énje még képes-e megtalálni a közös hangot úgy, mint régen.
2015. máj. 29. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Ez már csak nevében házasság, akárhogyan is nézzük.

ha jól értem ő meg nem is reagált semmit, arra amit elmondtál?

2015. máj. 30. 06:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!