Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Mit gondolt, hogy fog ez működni?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondolt, hogy fog ez működni?

Figyelt kérdés

Szakítottam a barátommal, mert kiderült, hogy megcsalt. A sztori a következő: 3 évig volt együtt egy lánnyal, de az utolsó fél évben a lánynak szeretője volt, aki ráadásul az exem haverja. Lebukott, az exem még helyre akarta hozni, de a lány inkább a szeretőjével akart lenni. Na de úgy, hogy közben még összejárogat az exemmel. Eközben exem felment Tinderre, ott ismerkedtünk meg. Ekkor már 4 hónapja nem voltak egy pár. Mindennap beszélgettek, amit el is mondott nekem. 5 hónapig voltunk együtt amikor lebukott előttem. Eddig is voltak gyanús jelek, megmondom őszintén nem tetszett, hogy beszélnek, mert én nem vagyok jóban egyik exemmel sem, nem tudtam megérteni, de próbáltam a kapcsolatunk miatt elfogadni. Két alkalommal veszekedtünk emiatt. Most, hogy lebukott megkérdeztem, miért csalt vele. Nem vallotta be, hogy még mindig szereti, de szerintem igen. Na és amit nem értek, hogy mit gondolt, hogy fog ez működni: azt mondta, hogy ha én nem veszekszem vele az exe miatt, akkor ez egy jó kapcsolat lehetett volna, úgy tervezte, hogy ha majd belém szeret, akkor abbahagyja a szexet a lánnyal. Eleve azért Tinderezett, hogy tovább lépjen, de úgy akarta kivitelezni, hogy miközben túllép, szexel is vele.


Ezt mégis hogy gondolta? Eszem megáll...


nov. 14. 15:26
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Eleg proli erzelmi vilaga van. Miert mondtal igent a masodik randira?
nov. 14. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Jól titkolta hogy ilyen. Szar emberismerő vagyok :D
nov. 14. 15:32
 3/4 anonim ***** válasza:
#2 Akkor most szabad vagy? :D
nov. 15. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Ha szar emberismero vagy, akkor hogyan akarsz valasztani? Sokkal tobb a kreten, mint a normalis. Ez egy eleg furcsa szeresncsejatek az eleted szempontjabol. Mi lenne, ha elnapolnad az ismerkedest es emberismeretre forditanad az idod, akar valami terapia, tanfolyam keretein belul?
nov. 15. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!