Kihallgattam a barátom beszélgetését a családjával, és teljesen összetörtem. Leírom lenn, mint hallottam. Miért jó az, ha valaki bunkó és harsány? Miért rossz az, ha valaki csendes és kedves?

Én egy csendes, visszahúzódó lány vagyok. És egyszer, mikor átmentük 2 éjszakára a barátom családjához, elmentem aludni, és mikor felébredtem, a barátom nem volt ágyban. Kimentem, hogy pisiljek, és hogy megnézzem, mit csinál. És akkor észleltem, hogy a konyhában van, és ott volt az anyja, az apja, és a 2 testvére is, és én voltam a téma. Összefoglalva arról beszéltek, hogy miért vagyok ilyen csendes és visszahúzódó, de olyan csúnyán fogalmaztak. Ilyeneket mondtak: meg se szólal, mindig csak kussol, mindenre bólogat, nincs véleménye, bólogatós kutya, szobanövény. Nagyon, nagyon fájt. Sírva hallgattam, összeszorult szívvel. De a legrosszabb még csak ez után jött. Felemlegették azt a női nevet, amit sose akarnék hallani, a barátom exét. Hogy ő ugyan néha túl nagy szájú volt, néha túl harsány volt, sőt, néha konfliktusba keveredett a barátom unokatesóival, de neki legalább volt véleménye, volt egyénisége, nem volt unalmas, színes volt, nem bólogatott mindenre, nem csak csöndben ült a sarokban. Nem bírtam tovább hallgatni, visszamentem a szobába, és csak sírtam. A barátom másfél óra múlva feküdt vissza mellém, azt hitte alszom. Másnap eljöttem, egy kitalált indokkal, hogy anyám hívott feltétlen haza kell mennem, azóta itthon vagyok. Úgy érzem, ez a kapcsolatunk vége. Hogy lehetne ezt folytatni? Pedig szeretem. Amúgy a barátom kicsit próbált megvédeni a családtagjai előtt, de nem igazán... Volt amire ő is mondta, hogy igaz. Meg hogy tényleg megszólalhatnék néha. De ez nem igaz, és ha kettesben vagyunk, akkor szoktam beszélgetni vele. Amúgy elmondtam pár bizalmas embernek, mi történt, és mind azt mondta, hogy miért nem rontottam be a konyhába, hogy kapják be? És belegondolva, lehet ezt kellett volna tennem, és az a legdurvább, hogy ezt tettem volna, nem is utálnának annyira, hisz végre én is nagyszájú lennék...