Mért vagyok állandóan szerelmes?

Szerezz egy barátnőt

... vagy vegyél egy kutyát

Esetleg kecskét

A birka büdös...

Pffft, egyáltalán tudjátok biztosra, hogy reménytelen?

Pár hónapja én is pont így voltam, és emiatt majdnem nem esett le amikor a srác elhívott randira. Jó, kérdező te tudom srác vagy, de hallod pasinak kéne kezdeményezni, nem a csajnak...

Amíg meg nem próbáljátok elhívni randira, ne nyafogjatok. Ha utána meg kiderül, hogy lehetett volna vmi de elcsesztétek, majd foghatjátok a fejetek.

Hát pedig a szerelem vhogy mindig pozitív érzés, ugyan szenvedés is, ha viszonzatlan, de mégse teljesen, bár tudom, hogy nem lehetek vele, azért jó érzés amikor vele álmodok, vagy csak ébren álmodozok róla, de közben meg szabad is vagyok, mert nem kötelez ez az egész semmire.

De mindenképp próbálkozz annál a lánynál, ha tényleg szereted, és közben próbáld meg elfogadni magadat, mert elsősorban tényleg az a legfontosabb, hogy magadat tudjad szeretni, és akkor pozitívabban fogsz hozzá állni magához ehhez az érzéshez is.

19:34 vagyok

kérdező:

Hallod, teljes mértékben meg tudlak érteni, mint már említettem pontosan így voltam én is egy pár hónapja meg, és hozzá tenném, hogy én 20 éves vagyok, és SOHA nem volt azelőtt barátom. Még csak addig se jutottam el pasival, hogy kézenfogva menjek.

Végül én teljesen őszintén lemondtam róla, hogy bármi is legyen valaha, és ha tetszett is vki, teljesen 100%osan úgy álltam hozzá, hogy úgyse lehet belőle semmi, de attól még jó a közelében lenni, beszélgetni vele, bármilyen szánalmas is vagyok, csak nem szabad kimutatnom, hogy érzek többet barátságnál. És szerintem én végül eljutottam arra a szintre, hogy megbékéltem és elfogadtam, hogy nem lehet semmi, nem kellhetek senkinek, de ezen nincs miért bánkodnóm, attól még élvezhetem az életet, mert vannak barátaim és családom, akik mindig szeretni fognak, és jól tudom érezni magam a velük töltött időben.

És miután erre a szintre eljutottam, éppen sikerült kikecmeregnem az egyik jelentősebb egyoldalú szerelmemből, mire foghattam a fejemet, mert megismertem már megint valakit, aki tetszett, és tudtam, hogy rövid úton úgyis beléesek, de felkészültem rá, hogy semmi se lehet, és nehogy eláruljam magam. Persze attól imádtam vele beszélgetni ellenni, de nem reméltem semmit.

Aztán egy ilyen társasági vacsorán szemben ült velem, és ott is olyan jót elbeszélgettem vele, hogy alig ettem, mert totál rákoncentráltam. Aztán így megkérdezte, hogy voltam-e már ebben és ebben a múzeumban, és mondtam teljesen őszintén, hogy persze, mivel érdekel, ami ott van. Mire kérdezte, hogy van-e a városban vmi látványosság amit még nem láttam (nem odavalósi vagyok), mire mondtam, hogy hát asszem láttam a legtöbb hírességet, voltam ott párszor. Nah és ekkor vettem észre a visszautasítottságot az arcán... Hát ne tudd meg mekkorát koppant az ott... Majdnem szó szerint fejbevertem magam, és gyorsan közöltem, hogy lehet, hogy voltam már abban a múzeumban, de szívesen mennék újra ha körbe akar vezetni. (ne tessék itt arra gondolni, hogy unalmas alak, nagyon jól tudta, hogy az a múzeum ténylegesen érdekelne, csak azt nem tudta, hogy annyira érdekelt, hogy már voltam is ott, nekem meg nem esett le, hogy tulajdonképpen randira próbált volna hívni XD

Nah de lényeg a lényeg, hogy lassacskán, de szépen összejövögettünk, és most így 20 éves koromra lett végre egy pasim, amikor már teljesen feladtam a reményt. De amúgy megmondom, hogy megérte várni, mert a legjobb, legrendesebb, legaranyosabb pasi a világon akire csak vágyhatok.

Úgyhogy bármennyire reménytelennek tűnik, egyszer neked is lesz alkalmad, és nehogy elszaljtsd ám csak azért mert most meg vagy keseredve. Ha megbékélnél magaddal meg azzal, hogy nincs barátnőd, az biztos segítene, nekem is csak utána lett.

És tudom "könnyű mondani", de én végigmentem rajta, és tudom miről beszélek. Szal remélem majd neked is sikerül valami a közeljövőben, de ezért neked is tenned kell, főleg, hogy úgy lenne a szép ha te kezdeményeznél, mégiscsak te vagy a fiú! Nah ez most hosszúra sikeredett, de fel a fejjel, a legreménytelenebbeknek is van esély! (Amúgy ne tudd meg én milyen önutálatban éltem, erősen kétlem, hogy túl tudsz rajta tenni... aztán azon is túltettem magam, megtanultam elfogadni, hogy evvan, rossz ember vagyok, senkinek sem kellek, na és? ez vagyok én és kész, ezzel kell élnem... most már persze azért más kicsit, de főleg mert barátom mindig tud dicsérni meg szépeket, kedveseket mondani, és úgy szeretni ahogy vagyok, amit sose hittem volna, hogy lehetséges, de úgy tűnik valahogy mégis így hozta a sors)