Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

7,5 éve vagyok együtt a párommal, és beleszerettem valaki másba, azt hiszem. Mit tegyek? (részletek lent)

Figyelt kérdés

7,5 éve alkotunk egy párt, és 1 éve van egy másik férfi az életemben/szívemben, akit egy nyaraláson ismertem meg. Nagyon szeretem a mostani páromat, ő az első kapcsolatom, de úgy érzem, hogy már nem szerelemből szeretem. A másik sráccal többször véletlenül összefutottunk (közös barátok), és kétszer meg is csaltam vele a páromat, amit bevallottam neki. (Azóta is úgy emlékszem erre a két alkalomra, mint a legszebb két estémre, de egyben nagyon fáj, hogy megbántottam a páromat!) Megpróbáltunk továbblépni, dolgozni ezen, hogy újra működjön, de pár hónapja megint úgy érzem, hogy nem akarom, hogy tovább működjön, mert nem fog, hiszem beleszerettem másba, az hiszem. Folyton rá gondolok, az ő képeit nézegetem, látni szeretném, de nem lehet így. Ő is szeretne velem együtt lenni, hogyha már nem lennék kapcsolatban. A jelenlegi páromat képtelen vagyok elhagyni, annyi minden összeköt minket, hogy úgy érzem nem tudom megbántani. Egyszer el is költöztem, de visszakoztam, és hazamentem, aminek ő nagyon örült. Megmondtam neki, hogy már nem azt érzem iránta, mint régen, és hogy inkább a lelkitársam, és barátom, mint a párom, de aztán ezt is visszavontam, aminek ő nagyon örült. Mintha nem akarna szembenézni ő sem azzal, hogy közeledik a vége. Tudom, egy szemét alak vagyok, nem kell külön elmondani a kommentekben, annak is érzem magam, de egyszerűen nem bírok szakítani, annyi minden összeköt minket, együtt képzeltük el a jövőnket, nem tudom összetörni az álomképét még ennél is jobban. Mit tanácsoltok? Van, aki keresztülment hasonlón?

(25 éves nő vagyok)



2015. jún. 28. 08:51
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
56%

"Itt mindenki makulátlan rajtam kívül?"


Senki nem makulátlan, én pláne nem. De tudod, ha nekem más p*na kellett, akkor mindig volt bennem annyi gerinc, hogy megmondjam a csajnak, mi a helyzet. Az érzelmek változnak, 6 év után is el lehet hidegülni egymástól. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy beleölsz a másik f..szba, hanem az, hogy önmagadba nézel, és vagy masztizol egy jót és nem kúrsz félre, vagy meg szakítasz a pároddal, aztán dughatsz orrvérzésig, akivel csak akarsz.

Mondjuk a csávódat sem értem, hogy egy félrekúró nőt kitart, de ez legyen az ő baja.

2015. jún. 28. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim válasza:
51%
Szia.Szerintem a párod önbecsülése igen kicsi.Egy erős jellemű férfinél , ez nem is lenne kérdés. Nyugodtan repülhetnél az új embered karjaiba.Tudod szemét vagy..Akkor segíts a szerencsétlen párodnak , és mihamarabb lépj tovább(szerintem neki az lesz a legjobb)
2015. jún. 28. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 Nányi91 válasza:
60%

"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!". Ennyit az eddigi gyülölködő-fröcskölődő kommentekről.


Ember vagy. Hibáztál. Megbántad. Nincs ezzel semmi baj, ez az élet része.


Szerelmes senkibe sem leszel 7,5 év után, erre ugyanis biológiailag képtelen vagy kb. 2 évnél hosszabb ideig.


De ha valaki más megdobogtatja a szíved, menj vele. Egyszer élsz. Gondolj bele, hogy bánnád most ha kihagytad volna "életed két legjobb éjszakáját". Bánni fogod később ha most kihagyod a többit.

2015. aug. 15. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 anonim válasza:
100%

Figyelj! Én hasonlót éltem át mint te, viszont azzal a különbséggel, hogy én testileg nem érintkeztem azzal, akibe beleszerettem....

Próbálj meg leülni és megbeszélni az egészet a mostani pároddal hogy te már nem azt érzed mint ő, és hogy te ennek így már nem látod sok értelmét. (mármint szerintem annak nincs sok értelme, hogy az emlékek miatt vagy vele)...ne félj az érzelmeidtől és attól se, hogy lezárt ezt az ügyet a régi pároddal. Szerintem ha elmondod neki, hogy te ezt így már nem tudod tovább folytatni, meg fogja érteni. :)

Sok szerencsét a továbbiakhoz! ^^

2015. aug. 15. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:

Én is így voltam, beleszerettem másba, s meg is mondtam akkori páromnak, erre nem akart velem szakítani, s én sajnálatból maradtam vele még 4 hónapot, 4 hónapig voltam úgy vele, h mást szerettem, addig csak küszködtem az érzéseimmel, de mertem lépni, aztán én szakítottam vele, s most azóta is azzal a férfival vagyok, akibe akkor beleszerettem, s boldog vagyok! Merj lépni, változtatni!


30/N

2016. márc. 6. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim válasza:
Én is ebben a cipőben járok csak én két éve vagyok együtt a párommal. Nem csaltam meg mert nem tudtam megtenni de félek hogy elmúlik a bűntudat és megteszem. Így is nehéz a szemébe nézni. Szeretem őt viszont a másik férfi iránt is kezdenek kialakulni érzéseim
2016. júl. 1. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:
Kérdező, és 25: hogy alakult az élet azóta?
2022. júl. 31. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!