Voltatok mar majdnem szerelmesek? Hogy ott vagy a kuszobbon de mégse estel szerelembe?

Nagyon szerettem a társaságában lenni, mindig örültem neki, jól éreztem magam vele, nagyon megkedveltem, majd sokszor gondoltam rá.

De szerelemnek még nem volt mondható, hisz annyira nem ismertem. Meg kapcsolatban voltam, így nem engedhettem utat az érzéseimnek.

De egyébként ha jobban megismertem volna, és a hiányzó részek is annyira szimpatikusak lettek volna, meg szárnyalhattak volna szabadon az érzések, simán szerelemmé fajult volna.

Igen volt. Azért nem, mert nem találkoztunk eleget hozzá.

Az érzés olyan, mint egy tinikori "kiszemelt" csak reálisabb, van igazi remény és így erősebb is. Olyan, hogy tudom, hogy bele fogok szeretni.

#3 vagyok.

Én a tinikorhoz inkább úgy hasonlítanám, hogy akkor ezt már szerelemnek mondtam volna. Ez az amit akkor szerelemnek éreztünk, csak utólag, felnőtt, komolyabb fejjel tudtuk, hogy dehogy volt az az.

Tiniként szerelemnek mondanánk, de így, felnőttként már tudjuk, hogy nem az. Mert tudjuk, hogy nem lehet az amíg vannak oldalai a másiknak amit nem is ismerünk, meg ilyenek... Mert felnőtt fejjel már reálisabban, higgadtabban érzünk/gondolkodunk.

Igen. Mert nagyon friss volt egy csalódás egy eszeveszett szerelem után, amibe kb.hajszál híján meghaltam. Ahhoz is 3 év kellett, hogy le akarjam zárni, de akkor volt a legrosszabb, mert újra megpróbáltuk és hiába. Akkor azt éreztem, bedilizek és hogy ne kelljen hallani a gondolataimat, zongora videókat kezdtem bámulni Youtube-on éjjel-nappal. És arra gondoltam, milyen kár, hogy gyerekkoromban nem tanultam meg zongorázni és most már biztos késő. Aztán beiratkoztam zeneiskolába vén fejjel és egy eszméletlen jóképű zongoratanárhoz osztottak be.

De fiatalabb volt, meg semmiképp nem akartam újra olyan érzelmi hullámvasutat, valószínű ő nem gondolt úgy rám soha, talán csak egy kicsit pár hónap múlva, legalábbis az antennáim jeleztek valami kis érdeklődést, de nem volt erőm újrakezdeni a kis játékot, hogy aztán kiderüljön, én csak egotuning vagyok, miközben másba szerelmes.

Volt bennem egy vágy, milyen jó lenne újra repülni a boldogságtól, de borzasztó fáradt voltam hozzá. Szerencsére hamar szétváltak útjaink. De azóta is ez van mindig mindenkivel, aki egy kicsit is megmozgat bennem valamit, egyszerűen fáradtságot érzek. Nincsenek igazi érzéseim.

Mert menji kelett.

Nem egyszer volt olyan hogy nyaraláson jöttem ossze vkivel 2 hétig miénk volt az egesz világ aztán mehetek haza.

Vagy céges kotelezo ottalvos sz.rságon összejottem egy pincérrel de megint menni kellett tovabb muzeumot nezni.

Számtalan ilyen van hogy nem a kornyezetmben evekig se tetszik senki, nehezen lesh barátom akikkel meg első perctol passzolunk de mindenben, minden tökéletes adreanildús és felejthetetlen, azoktol pár száz km választ el.

*jav

A környezetemben meg évekig nem tetszik senki nincs senki kompetens.

Bezzeg egy 2hetes nyaraláson meg ott 2 perc alatt a nagy ők is megvannak, csak épp "másik bolygón:("