Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Körülbelül mennyi idő még...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Körülbelül mennyi idő még kialakul a szerelem? Meddig érdemes várni?

Figyelt kérdés

Én életemben egyszer voltam szerelmes azt hiszem, de az szinte ilyen első látásra volt, és végül nem teljesült be. Én így nem tudom igazán hogy lassabban mennyi idő alatt alakul ki általában. Kedvelem a fiút, kedves, aranyos, helyes is, mindig jót akar nekem, és ő már szeret is. Viszont tudja, mert mondtam neki többször, hiszen nem akarom hülyíteni, hogy én nem érzek szerelmet még iránta. Ő nem siettet, azt mondja kivárja, mert nem volt még soha ilyen jó egyetlen lánnyal sem mint velem az elmondása szerint.

Viszont nem akarom az ő idejét sem "pazarolni" ha igazából nem nagyon van remény. Nyáron ismertem amúgy meg, akkoriban néhányszor találkoztunk, de nem annyira rendszeresen. Ősz elején ugyan ez. Ősz végén, inkább már télen kezdtünk el rendszeresebben találkozni, és Karácsony után le is feküdtünk egymással. Igazából a szextől is azt remélem hogy közelebb hoz majd minket egymáshoz. Látja ő is hogy próbálkozom, hogy szeretném hogy kialakuljon iránta a szerelem, de mostanában "félek" attól hogy mi

lesz ha sosem alakul ki? Hogy igazából semmi ráhatásom az egészre, mert a szerelem vagy jön, vagy nem, és azt sajnos nem én döntöm el, hogy kibe szeretek bele.



jan. 13. 14:10
 1/7 anonim ***** válasza:
36%
Nincs időkorlát. Magától jön.
jan. 13. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Nyár óta ismered és már tél van. Ebből szerelem már nem lesz.
jan. 13. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
Az első szempillantásban lehet érezni, hogy bele tudnál szeretni. Tök fölösleges a szerelemre várni, ha az első pillanatban nem érezted lehetségesnek.
jan. 13. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Ha 1 hónapon belül nem jön akkor soha a kva életben nem fog.
jan. 15. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Esetedben már soha.
jan. 29. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Csak a szerelemre önmagában nem lehet alapozni. Az akkoris elmúlik egy idő után, ha a legjobb emberrel vagy és átalakul.
jan. 29. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Változó.
jan. 29. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!