Nektek is az első szerelem örökké az igaz szerelem marad?

Azzal egyetértek, hogy az első szerelem mindig különleges marad (főleg, ha fiatal korban történt), az viszont egy kicsit erős, hogy úgy viselkedsz, mint egy "szerelmes kislány".

Erre van egy jó mondás: Az első szerelem sosem múlik el, de mindig véget ér.

Egy szinten még az én szívem is megdobban, amikor meglátom az exem. Ő volt az első és neki én: minden értelembe. Mindent elsöprő, lángoló imádat volt közöttünk, viszont ugyanolyan hévvel tudtunk veszekedni is, mint szeretni. Nem mennék vissza hozzá és nem is vágyom rá, de attól még különleges marad a számomra, elvégre rengeteg jó dolgot köszönhetek neki.

nem szerencsére :)

Tegnap is láttam, köszöntünk egymásnak, és nem éreztem semmit :)

Én meg létezik, hogy nem tudom, ki az első szerelmem? Mert volt egy plátói, aki után két évig epekedtem, ismertem, ismert, beszéltünk, de sose lett semmi :/ Aztán lett egy kapcsolatom, szerettem, de nem éreztem igazi áttörést. Majd volt egy 2,5 éves kapcsolatom... na őt igazán nagyon szerettem. A plátói szerelmet nem lehet szerelemnek tekinteni? Bocsánat itt a kérdésért, csak most felmerült bennem :)

Egyébként én, amikor megláttam az exem, akivel 2,5 évig voltam, nem jó érzés töltött el, hiszen csúnyán váltunk el, rengeteget hazudott nekem.

A plátói szerelmemmel viszont, ha találkoznék, akkor lehet furcsán érezném magam :) Ő nem bántott meg igazából, csak fura, hogy tudja, hogy én odáig voltam érte :D

Ennyire unatkozol a férjed mellett, hogy ilyesmi megfordult a fejedben?

Ha mar o is megnősült sztem tartsd meg a par lépés távolságot es tiszteld meg annyival, hogy nem irsz ra. Vagy akarsz valamit tole? Az ilyet nem értettem sosem.

Gondold at jol mit teszel, mert mar tul vagytok ezen es mindenki uj életet kezdett.

Szerintem ez erős túlzás hogy örökké az igaz szerelem marad.

Én is nagyon szerettem az első barátomat, vele vesztettem a szüzességem, ő is velem, ő volt az első aki előtt igazán megnyíltam stb... De amikor vége lett utána teljesen elfogadtam hogy már nem leszünk együtt.

Ha nagy ritkán összefutok vele (kb 2 évente egyszer) akkor normálisan vidáman beszélgetünk egy kicsit. És bennem az az érzés van hogy örülök neki hogy életem első szerelme egy normális fiú volt, aki nem kihasznált stb... hanem akivel szerettük egymás.

Lehet te nem tudtad elfogadni azt a tényt hogy elveszítetted, vagy hogy nem lehettek többé együtt.

De amikor megtalálom majd életem szerelmét, biztos hogy nem fogok az első barátomról ábrándozni.

Nem akarlak megbántani, de szerintem ez nem normális dolog. Olyannak tűnik mint egy gyerekes fellángolás.