Volt itt egy kérdés,ahol emlitette valaki hogy a gyerekének ad 20 ezer ft zsebpénzt és abból nőzik?

Az enyém is az mert amikor elmennek magának ruhát venni és látja hogy a lánynak tetszik egy ruha kéréss nélkül meglepi vele.

Tiszta szégyen mekkora stricit nevelek....

Igazad van, mint párkapcsolati szakértőnek. 15 évesen nem szülinapi ajándékot kell adni, hanem tanulni. Rendben.

Rád is rádfért volna.

Igen te tehetsz róla. Ez a hozzáállásodból is látszik.

Te figyelj már szerinted nem lehet egyszerre kapcsolatod és jó jegyeid?

Amikor gimis voltam az első barátommal rendszeresen együtt tanultuk, egymást kikérdeztük majd ha ezek megvoltak elmentünk csavarogni.

Kérdező, látszik, hogy soha nem voltál átlagos szociális téren (sem).

Egy általános iskolás, alig gimis nem az anyagi részét nézi egy kapcsolatnak. Nekünk is volt általános iskolában olyan fiú az osztályban, aki periférián volt. Nem az anyagi helyeztük miatt, bár, mindketten szívesen fogták erre. De, ez nem magyarázat arra, hogy barátaik se legyenek.

Én nagyon szerettem mindkettőt, talán az egyetlen voltam az osztályban, akivel kapcsolódtak egymáson kívül.

Mindketten furák voltak, szociálisan alulfejlettek. Már akkor 11-12 évesen is és 14-15 évesen csak feltűnőbb lett ez a dolog. A személyiségük más volt, máshogy sérültek. Az egyikük már akkoriban is stabilabb volt, kiszámíthatóbb, csak olyan kis nyomika, aki képtelen jól kommunikálni, nem méri fel jól a helyzeteket, bizonytalan, gyámoltalan. A másik érzelmileg instabilqbb volt, vagányabbnak próbálta eladni magát, sokkal nagyobb volt a szája, de ő se ismerte fel a szociális határokat, normákat. Az egyikük részben szerencse, részben tudatos önfejlesztés nyomán jó társaságba keveredett gimiben és felfejlődött. Mostmár házas. A másik srácról keveset tudok, de gimi végén még tartottuk a kapcsolatot. Addigra incel tanokat vallott és egyre antiszociálisabb lett. Hatalmas érzelmi kilengései voltak, szormorú, néha agresszív (velem csak verbálisan) megnyilvánulásai voltak. Nem bánom, hogy már nem az életem része, pedig őszintén szerettem, nem szerelemmel, de nagyon, nagyon mélyen szerettem. Pedig, nagyon nehéz volt őt szeretni, főleg a végén. Végül ő szakította meg a kapcsolatot, mert belém szeretett és ezt nem tudta kezelni. Addigra szinte napi váltásokban küldött el az anyámba, vagy kért bocsánatot és keresett. Soha nem lehetett tudni, mikor robban a semmin.

Az egészet csak azért írtam le, mert, egyiküknél se volt téma soha az anyagiak. Se velem, se az osztályban. De, érezhető volt, hogy van velük valami gond, minden megnyilvánulásukból sütött, hogy nem kerek egész a dolog. Az egyikük kijött belőle és megtalálta a helyét, a másik 18-20 évesen még mindig csak durcizott a világra. Pedig, az anyagi helyzetük se változott semmit annyiidős korunkra se.