Egyre több szeretethiányos, társtalan, magányos férfi-nő van körülöttem és ugy általában. Miből adódik ez szerintetek?

(én vagyok aki először írta ezeket a százalékokat, és ezennel folytatnám is a gondolatmenetet :D )

21-es, igazad van, de ez a vielkedésmód a férfiak nagy átlagára azért nem jellemző (saját korosztályomról, 25-30 közöttiekről beszélek). Ez a nagyon nagyképűekre jellemző, a már említett felső 10%-ra, meg a nők felső 20%-tól esetleg nagyobb sérelmeket elszenvedett, és ezen túllépni képtelen átlagos, vagy átlag alatti férfiakra.

A legtöbben azért nem dőlnek a kardjukba egy visszautasítástól, azt pedig még kevesebben gondolják, hogy ez a nő hibája. Itt vagyok pl én, tök rendes nővel hozott össze a sors, aki rákérdezett, hogy mik a szándékaim, mert feltűnt neki a hirtelen jött érdeklődés részemről, és nem akar félreértést. Erre én is egyenesen megírtam, hogy bizony ám, ismerkedni szeretnék vele, nem csak barátkozni. Erre megírta, hogy hát azt sajnos nem, a beszélőviszony részéről maradhat, de döntsem el én, hogy akarom-e. Mondtam mivel szerencsére 5 db még csak nem is négyszemközti találkozásnál azért több kell ahhoz, hogy valaki iránt érzelmeim alakuljanak ki, ezért mondtam, hogy részemről is maradhat a jó viszony. Ennyi, kész. Nem is olyan nehéz ez az őszinteség, nem marad tüske, stb. Persze ehhez épeszű ember (direkt nem írok nemet) kell mindkét részről.