Hogyan győzhetném le a beteges félelmemet a nőktől?

Olykor már a sírógörcs kerülget, hogy egy nő közelében totálisan leblokkolok, de minimum teljesen tehetetlen vagyok egy véletlenszerű élethelyzetben, ha egy olyan nő van a közelemben, aki jól néz ki, s akit nem ismerek.

40-es, 50-es munkatársakkal, családanyákkal, némelyikük már nagymama, velük nagyon jól érzem magam, de ebben az is közrejátszik, hogy ezek az "öreglányok" (én csak így titulálom őket magamban viccesen) rendkívül nyitottak, barátságosak, közvetlenek.

De amikor egy huszonéves lány a közelemben van, mélyen a szemembe néznek, majd ha észreveszem őket, ijedten elfordulnak, csendesek, nem beszélnek. Olyan, mintha láthatatlan lennék számukra. Erre pedig plusz egy lapát az én hülye fóbiám is.

Ne mondjátok, hogy legyek többet a társaságukban, ne mondjátok, hogy gyakorolni kell, ez nekem évek óta nem megy. Tíz évvel ezelőtt is balfék voltam, most is az vagyok, hiába jártam el nyaranta is társaságba.

A huszonéves nők olyanok számomra, mint egy örökké elérhetetlen, megközelíthetetlen floridai nyaraló. Tudom, hogy léteznek, sok van belőlük, de sosem fogom megtudni, milyen az, amikor megküzdöttél egyért is.

Huszonévesen nem lenne kínos kijelenteni ezt, de 34 évesen már annak számít: cikinek.