Akiknek nem harmadik fél miatt következett be válás, mi volt a kiváltó oka, és hány év házasság után?

Soha nem tudtunk összecsiszolódni szexuálisan. Próbált nyitottnak tűnni meg olyannak, aki benne van a dolgokban, de sosem sikerült elérni nála az erre megfelelő hangulatot. Bármit csináltam, csak hülye fejjel nézett rám és késő volt, mire kapcsolt vagy le sem esett neki a célzás vagy az, hogy próbálok vele épp romantikus/szexi lenni. Vagy elbohóckodta zavarában. És ettől én is egyre inkább kínosan éreztem magam, valahányszor próbálkoztam. Belefáradtam abba, hogy ilyesmivel küzdök, pedig rég voltunk már szüzek, megvolt a lehetőségünk rá, hogy több partner után ezt együtt, normálisan megéljük szerelemben, hűségben numerák helyett. Emberileg maximálisan rendben volt, de mindig éreztem köztünk egy falat, ami miatt sosem fogom neki tudni megmutatni ezeknek a dolgoknak a szépségét, mert nem érdekelt benne. Én pedig anélkül, hogy megélném valakivel az intim pillanatokat és felszabadultan tudnám élvezni, nem tudok belé teljesen szerelmes lenni. Úgy éreztem, szégyenkeznem kell előtte a vágyaim miatt, a lényem miatt, mert semmi lelkesedést nem mutatott, semmi nem mozgatta meg, indította be és ez már önértékelési gondokhoz vezetett. Úgy éreztem, hogy megbuktam, mint nő, mert ha megfeszülök, sem vagyok képes felizgatni egy férfit, aki ráadásul állítólag szerelmes is belém.

5 évig voltunk együtt, 3 év házasság.

Nem azt választottam, akit kellett volna. Bejött a harmadik és milyen jól tettem. Ha olyan boldog lettem volna, nem jön be a harmadik.

Én nem bántam meg! Jól döntöttem.

Kezdetben azonos volt az értékrendünk a feleségemmel, én nagyon szerelmes voltam belé, ő annyira nem, mint az utólag kiderült. Ellenben nagyon ragaszkodott hozzám.

Ez egy fiatal kori szerelem volt.Sok mindenen keresztül mentünk együtt, ez is összekovácsolta a kapcsolatunkat. Hosszas együttélés után vállaltunk gyereket. Innentől kezdve jöttek elő a problémák, amiken azelőtt átlendültünk, de később már nem sikerült.

Az anyagi nehézségek, leterheltség, hormonok csak elmélyítették az árkot kettőnk között, végül már csak mint két nyugdíjas házaspár, úgy éltünk egymás mellett. Én kívántam a szexet, ő nem. Tudtommal mással sem volt kapcsolata, de az kiderült, hogy nem szeret és nem is szeretett soha. A biztonság, amit nyújtottam neki, az tartotta mellettem, ezért szülte a gyerekeket is. Mindenből hatalmas problémát kreált, amivel azelőtt nem foglalkozott, a szexért a végén már győzködnöm kellett, amiből elegem lett. A válás előtt elkezdett különböző szerepekben tetszelegni, amit azelőtt nem csinált, vagy nem tűnt fel nekem. Jártunk párterápiára, ott elég nyilvánvalóvá vált ez a dolog. Most pl. áldozati szerepet játszik, akivel kegyetlenül kitoltam, hogy elhagytam a családot. Holott ő maga volt az, aki elhidegült tőlem, és a párbeszédeink 90%-a arról szólt, hogy engem kritizál, szid. Ő mindenféle kritikát nehezen visel.

Gyakorlatilag elmart maga mellől, most pedig a gyerekektől szeretne elmarni. Velük normális a viszonyom, nagyon sokat voltunk együtt, sok közös programunk volt azelőtt is, a ház körüli teendőkbe is rendszeresen bevontam őket, amíg el nem költöztek.

Többször elmondta még válás előtt, hogy sajnálja, hogy nem megyek nemzetközi kamionosnak, mert akkor nem lennék folyamatosan a közelében, és lenne pénzünk is. Mondtam neki, ha elmennék nemzetközizni, akkor nekem lenne pénzem, neki nem. Szóval ennyire tartott 24 év együttélés után.

Nekem nőm rajta kívül nem volt. Volt alkalmam rá, de akkor még szerettem. A válságos időszakban viszont egyáltalán nem is kerestem nőt, bíztam abban, hogy megjavítható még a kapcsolat. Most érdekes módon nem is szeretnék komoly kapcsolatot, pedig azt terveztem, hogy a válás után keresek valakit, akivel normálisan együtt lehet élni. A szex nagyon hiányzik, de én már nem akarok odaköltözni senkihez, pénzelni sem akarok, és nem is tudok senkit. A szüleimnél élek, nekik nem lenne ellenükre, de én nem akarok senkit ideköltöztetni. Úgy vagyok vele, ha sikerül találnom valakit, akinek ebben-abban tudok segíteni, és időnként összebújunk, az okés, de új család már nem kell nekem.

44f.

Terhes lettem a gyerekünkkel, és nagyon nehéz terhességem volt az első "félidőben". Ő nem igazán állt mellettem sem érzelmileg, sem fizikailag, viszont folyamatosan vágta a pofákat, mert sokazor az ágyból sem bírtam felkelni a rosszulléttől. Aztán megszületett a lányunk, aki nagyon nehéz, folyton síró csecsemő volt, én meg alig aludtam. A férjem egyáltalán nem volt tekintettel rám, szinte semmiben nem lehetett rá számítani, pedig ő legalább annyira akarta a gyereket, mint én. Én fizikailag egyre jobban lerobbantam a túlterheltségtől, és egyre több volt a veszekedés. Ő ugyan alig segített bármilyen téren is megkönnyíteni a hétköznapokat, viszont folyamatosan éreztette, hogy szar feleség és szar anya vagyok. Végül otthagyot, mert szerinte aki vele nem tud konfliktusmentesen együtt élni, az senkivel sem. 10 évig voltunk együtt.

Azóta új kapcsolatom van, és érdekes módon az derült ki, hogy nem az én készülékemben van a hiba.