Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Mi a jó szénhidrát?

Mi a jó szénhidrát?

Figyelt kérdés

én, mint testes egyén próbálok mindig egészségesen és diétásan étkezni, poénból csináltam kalóriaszámítást is, hogy lássam, mi mennyi és kiderült, hogy baromi kevés szénhidrátot viszek be (30-80 gramm mondjuk) azt is nagyrészt rizsből meg gyümölcsökből, mert kenyeret meg péksütiket ilyesmit nem fogyasztok évek óta. Zsírból kb. a kívánatost (kicsit több), fehérjéből meg jóval több. Namost voltam diatetikusnál is, aki azt mondta, hogy ez mind szép és jó, de egyrészt a rizs nem olyan jó, egyek krumplit, de még jobb, ha zöldséget eszek, de amikor felhívtam rá a figyelmet, hogy abba még kevesebb szénhidrát van, plusz mennyiséget kell belőle enni, ami meg anyagi csőd, arra nem tudott semmit mondani. Meg, hogy a kenyér nem evésnél jobb, ha ennék fekete meg teljes kiörülésű meg ilyesmi kenyereket mert kell a szénhidrát. De nem gondolnám, hogy a semminél jobb a kissé rossz, de javítsatok ki.

Szóval melyek azok az ételek, amik diétásak, de össze lehet belőlük hozni a napi nemtudom 130-150 gramm szénhidrátot (ja, naturjoghurtot is szoktam enni még abban van valamennyi, meg túrót, meg csirkét, a gyümölcs tényle kevés, de hát én nem hallottam róluk sem semmi jót, úgyhogy van, hgoy csak heti 1-2 megy le, pedig naponta kéne)


2014. szept. 30. 12:24
 1/6 anonim ***** válasza:

Nem olvastam végig, bocs.

A jó szénhidrátok: minden ami nem egyszerű cukrokból áll. Tehát zárd ki a lisztet, cukrot, gyümölcscukrot, meg a többi cukrot, és már láthatod is, hogy miket ehetsz.

Ami gond nélkül mehet: rizs, köles, zabpehely, lencse, bab, burgonya is még elfogadható, stb.stb.

2014. szept. 30. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

jó szénhidrát a tepertős pogácsa, a mákosrétes és hasonlók.

Egyébként meg egészen biztos, hogy rosszul mérted fel a kalóriabeviteledet. A "testes" egyén soha nem gondol arra, hogy az ő hőszigetelése annyira jó, hogy a hőleadásra fordított energia nála jóval kevesebb, mint egy normál testalkatúnál, aki több hőt ad le. Mivel a hőháztartás fenntartásához normál egyénnél a napi kalóriabevitelnek kb. a fele megy el, ezért a "testes" egyénnél ennek a félnek a fele, azaz az egésznek a negyede biztosan felesleges. Azaz férfinél 2000 kalória helyett biztosan elég 1500, nőnél meg 1500 helyett 1200. Olyan is van, hogy glukoneogenezis, azaz, amikor a fölös fehérje cukorrá, glikogénné alakul.

2014. szept. 30. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Mit mondjon arra hogy drága az egèzsèges kaja? Az. De ettől mèg a te variációd sz.r, gyorsan felszìvódó szènhidráttal ami szeret zsìrba menni. Ezzel szemben mondjuk a krumpli kemènyìtője klasszisokkal jobb.
2014. szept. 30. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Szerintem a legjobb a natúr zabpehely. Laktatós, lassan szívódik fel, olcsó na és persze finom is :) Simán kihozod belőle a Ch adagodat.

Árpagyöngyöt is szoktam enni, lecsóba pl rizs helyett azt teszek. A rizset nem szeretem, de az árpakását igen :)

És a köles is jó :)

2014. szept. 30. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Második, ez így ebben a formában nem igaz, én huszonpár kiló feleslegnél 2000 kalóriával fogytam... Kevesebbet nem is tudtam enni, mert a falat kapartam volna az éhségtől.


Kérdező, szerintem teljesen jó a szénhidrátbeviteled (jó, nekem jelenleg sok lenne :D). A szénhidrátcsökkentés jó fogyáskor, az inzulinszintednek is jót tesz s a szénhidrát az egyetlen nem eszenciális makrotápanyag ;)


A sok fehérje problémás lehet, cukorrá alakul, s mindenféle bajokat okoz. Hogy mennyi a túl sok, arról megoszlanak a vélemények.


A zsírt nyugodtan növelheted, ez a költségeknek is jót tesz, a jóllakottságérzetnek is... Nézz utána, melyek a jobbféle zsírok, illetve döntsd el, többféle vélemény van... Személy szerint kókuszzsírt, tojást, olajos magvakat eszem.


Nem tudom, mi a baj a rizzsel, bár a fehér rizs gyors szénhidrát, de azzal együtt is, ha ez a táplálkozásod gyenge pontja, akkor ritka egészségesen eszel :D


Szénhidrátot nagyon könnyű bevinni, mivel rengeteg ételben van, boltban alig tudsz venni valamit, ami nincs tele vele... Nekem aszalt gyümölccsel szokott megugrani, de az igencsak megcibálja az inzulint (ami engem alkalmilag semmiképpen nem zavar). De ehetsz keményítődús zöldségeket is. De ne hidd, hogy olyan sok szénhidrát kell a létezéshez, mert nem.

Gyümölcs sem kell, legjobb tudomásom szerint... Jónak tartom a gyümölcsöt, de nem feltétlenül szükségesnek. A zöldséget viszont fogyasztom lelkesen, sajna a szénhidrát miatt óvatosan, később majd lazítok.


Zöldségből mennyiséget enni nem anyagi csőd, számoltam már az olcsó zöldségek ár/kalória arányát... Pl. 2 kg káposzta 500 kcal, 116g ch s 200 ft alatt is kijöhet. Persze, kell mellé enni fehérjét, zsírt, miegymást is egy rendes naphoz, de talán látszik, hogy nem ez drágítja meg az étkezést. A répából hasonló mennyiségű kalóriát és szénhidrátot szintén megkapsz ennyiből, sőt. S vannak még lehetőségek.

2014. szept. 30. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

#2 válaszoló: lehet, hogy fűteni nem kell a testnek, de gondoljál már bele, hogy mennyivel több felesleges súlyt cipel, ami a szívre is és az egész szervezetre hatással van.

Szóval egy kisebb séta során még talán több energiát éget el mint egy 60kg-os emberke.

2014. szept. 30. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!