Hülye kérdés, de aki nem érzi jól magát kövéren, az miért nem veszi az akaraterőt, és fogy le?

A szociofóbiás gettó miatt. Amiért a társadalom már az iskolában is azt tanítja, hogy jónak kell lenni, nem azt, hogy egyre jobbnak. Vannak kövérek, akik annak ellenére, hogy tisztában vannak mindennel még tagadnak is, hogy nekik ez így jó.

Gyakorlatilag ugyan az a jelenség, mint amikor valaki a fizetetlen számláit eldugja és mintha nem is lenne.

Trükkös dolog ez s bizonyára igen összetett kérdéskör... Mert az egy dolog, hogy én anno nem is tudtam, hogyan lehetnék képes nem rengeteget enni és a rövidtávú élvezetek is elég fontosak tudnak lenni, plusz van akaraterőm, de nem használom evéssel kapcsolatban... Nekem nem volt zavaró a plusz és amúgyis fogytam 20 kilót egy-két sikeres s azt hiszem, drasztikusnak nevezhető életmódváltással. De itt is az egészségem, közérzetem volt a fontosabb, mint a súly.

Szóval 1-2 pontot azért megértek. A szokás extra erős hatalmát is, a hedonizmust, de némi rálátásom még az önsorsrontásra is van. De tényleg vannak meghökkentő esetek.

Az extrém elhízottak, akik már tisztálkodni sem tudnak egyedül, menni határeset, millió tablettát szednek, emiatt persze szenvednek, sírnak... De a táplálkozásukon még eme stádiumban sem tűnik fel, hogy komolyan vennék a dolgot. Valami furcsa hozzáállás lehet egyesekben. Lehet, hogy belehalok, nagyon fáj, de a napi 6 csokis fánkomat azért nem adom. Ez nekem érthetetlen, igaz, sosem voltam oda a fánkért... Napi sok édesség mellett pedig azért le lehet fogyni, nekem is ment egy ideig, mindössze a szénhidrátot csökkentettem erősen (amiben egyes házi édességek még tudtak is segíteni).

De ha az egészségem menne rá, akkor én még az édességekről is simán lemondanék, a prioritásaim azért nem olyan rosszak...

Sokszor szerintem sokszor gyengék vagy rosszul gondolkodók azok, akik a rövidtávú kis gyönyörökért beáldoznak mindent, akkor is, amikor már a napjuk nagy része is szenvedés a túlsúly miatt. Nem kreatívak, nem találják meg az élvezetes egészséges evést (igazából pl. az egészségtelen ételek konkrét zabálása nem is élvezetes, legalábbis nekem tuti nem lenne az), illetve a kalóriadeficites jóllakottságot. Mert elég könnyű olyan embert s étrendet találni, ahol az ember a falat kaparja az éhségtől már picike deficitnél, sőt akár nullánál is. Egyszerűen éhes a szerencsétlen, azért eszik sokat. Ezt megértem, én is utálok éhesen hagyni magam, ha van mit ennem s alaposan igyekeznem kell, ha viszonylag kevés evéssel jól akarok lakni, s ha egy étkezésre kevesebb kalória jut, mint ami egyes oldalak szerint a napi igényem, az azért olykor necces, apait-anyait bele kell adnom, hogy menjen. Ha nem lennék stagnáló típus (messze kalóriadeficit fölött kell ennem évi 1-2 kiló pluszért), elég nagy bajban lennék, azt hiszem. Mivel enni kell, kövérnek lenni pedig nem poén, bizonyára rávenném magam a sok mozgásra valahogy... Mindenesetre örülök, hogy e téren szerencsésebb a szervezetem működése.

De az emberi lélek tényleg bonyolult. Írtam az önsorsrontást, a gyk-n is látható, hogy van, aki láthatólag szabad akaratból megy a romlásba... Megeszik egy fél sütit, eh akkor már miért ne együk fel a fél házat... Vannak nehezen érthető dolgok.

Én 160/80 vagyok. Eddig azt mondtam, hogy inkább eszek finomakat, mint hogy vékony legyek (nem mintha annyi megerősítést kapnék, de alapból szépnek tartom magam). Meg úgy voltam vele, ha tényleg fogyni akarok akkor simán lefogyok. Mármint úgy simán hogy csak azt ehetek amit nem szeretek.

Imádom a kenyér féléket, péksüteményeket, tészta ételeket. Nem a csoki, sütik, rágcsák miatt vagyok ilyen, hanem csak simán a szendvicsek miatt

Meg valamiért a tükörben még most is a 60 kilós önmagamat látom. Fura testkép zavarban szenvedek.

De így 85 kiló felé gondoltam akkor inkább mégis jó alakom legyen minthogy megehessek pár finom szendvicset. Le is adtam 1 hónap alatt 3 kilót. Remélem most jobban kitartok mint a kb 3 évvel ezelőtti két hónapos "életmód váltásom"kor :D