Sok anyuka miért érzi magát "bezárva" és magányosan, mialatt otthon van a babával, kisgyerekkel?

Hadd érezzem már úgy magam, anélkül hogy jönne egy ilyen okostojás, aki meg akarja mondani, hogy kéne érezzem magam, “ez az idő sosem jön vissza”. Megsúgom, egyik időszak sem jön vissza az életedben.

Az én gyerekem 5 perc után ordított a kocsiban. 1,5 évesen tudtam elkezdeni kimozdulni vele egyedül. Utáltam. (Beleesett a covidba is, ez tuti ráerősített, de akkor is) És semmi szükségem nem lett volna, hogy megmondja valaki, hogy hogy kéne érezzem magam.

Nem vagyunk egyformák, ezt kéne elfogadni, és nem azt lesni, hogy a másik hogy él, hogyan érez, mit csinál.

Én főleg télen éreztem magam elég rosszul itthon a gyerekkel. Tavasszal jobb volt, ki tudtunk mozdulni a házból. Én is alig vártam, hogy vissza tudjak menni dolgozni. Anyám is bolondnak nézett. Ő 10 évre kiíratta magánt méltányossági gyesre a húgommal, annyira utált emberek közé járni. Nekem meg az a fura. Még boltba sem ment, mert a férje bevásárolt. Én meg attól bolondulnék meg.

Egyébként tényleg nem minden gyerek egyforma. Én is hallgattam eleget a bezzeganyákat, akik közölték velem, hogy ők nem fogják feladni az életüket azért, mert gyereket vállaltak. A gyereket úgy kell szoktatni, úgy kell nevelni stb, stb. Hát az enyémet próbálja meg bárki úgy szoktatni! 3 évesen sem tudtam vele messzire menni, mert ha nem a megszokott környezetében volt, már ordított. Van, amelyik gyerekkel meg repülőre ülhetsz, még azt is élvezi. És nem azért, mert anyuka annyira szuperül rugalmasnak nevelte a gyereket. A rugalmasság egy viszonylag adott tulajdonsága az embereknek, lehet kicsit erőltetni, de nagyon nem. A fiam most 13 éves, és meg is mondta, hogy nem igazán szeret kimozdulni itthonról. Ő ilyen, ilyennek kell elfogadni. Kicsinek sem lehetett rángatni sehova, mert balhé volt. Emlékszem 5 éves volt, amikor a húgom esküvőjére mentünk, haza kellett vele jönni 9-kor mert hangos volt a zene, hangosan kiabált a vőfély, meleg volt, stb.

Ez nekem azért is volt kihívás, mert én pont az ellenkezője vagyok, pörgök, mennék mindig mindenhova.

Enyém tudott szopizni,de elaludni nem. Ezért mindig hamar haza kellett menni mert csak otthon tudott aludni,pedig újszülött kora óta mentünk vele. Csak otthon tud enni( gluténmentes ételt ehet csak), nem szereti a tömeget, mindig megszúrja a nap nyáron és mindig lebetegszik télen .

Pedig mindig,mindenhova vittük,természetbe,tömegbe stb de ő ilyen. Játszótéren is aztbszereti ha kevesen vannak.

Ja és mindig akkor alszik el vagy beteg amikor programozni szeretnénk valahogy megérzi ha időre kell menni valahova.

Szóval nem minden babóca nyugis csak ezt nem minden anyuka tudja mert neki nyugis babákat dobott a gép.

Annyira bírom ezt a "tudta, hogy be lesz zárva, mire számított, minek vállalt gyereket" dumát.

Nyilván SOHA előtte nem volt ilyen helyzetben. Valószínűleg úgy gondolta, hogy jó lesz, hogy bírni fogja. Aztán menet közben derül ki úgyis, hogy milyen lesz. Vagy hogy milyen a gyerek, mennyire lehet mellette programot csinálni. Mert ezt előre nyilván el sem tudod képzelni. Mert jaj, amíg pici a baba, addig bárhova lehet vele menni, mert elvan a babakocsiban. Vagy nem. Van baba, aki nem viseli el. Szóval nem minden fekete vagy fehér.

Én nagyon szeretek most itthon lenni, élvezem a "semmittevést". Viszont teljesen megértem azt is, aki nem. Nem vagyunk egyformák.

Sőt, egy ember életében is másképp alakulhat 2 vagy 3 gyereknél.

Huhuuuu pont egy másfél évessel igazi kihívás bárhova menni.

Konkrétan én vagyok az, akik miatt születnek a "minek viszik a bőgő, sikító, futkározó gyereket a boltba" kérdések.

Ha nem viszem, az életben nem tanulja meg, hogyan kell viselkedni..... ha soha nem viszem olyan szituba, ahol egy helyben kell maradni, nem nyúlunk semmihez, akkor soha nem tanulja meg.

De szerintem tartunk egy kis szünetet... úgyhogy pl. boltba már nem tudok vele menni :D

De étterembe, kávézóba se, mert nem ül meg egy helyben (bezzeg ha a mama is ott van, akkor végig üli az ebédet az étteremben... 😅)

Reggelente megpróbáltunk eljutni a bölcsibe, de képtelenség egy célhoz eljutni, feszt nem arra megy, amerre kellene és persze megy a hiszti ha nem a kutyust követjük, hanem más irányba indulunk.

Boglári bornapokon iszonyú cuki volt, de hát mint a mérgezett egér úgy szaladgált mindenhová. 1 óra alatt kipurcantam.

Játszótérre lehet menni, de annál unalmasabb hely a földön nincs 😆

+ egy másfél évesnek még végig a fenekében kell lenni. Nem tudok leülni és élvezni a napsütést :D

Jah de babakocsihoz meg már nagy, nincs el benne annyira már, nem tudunk a világ végére elgurulni.

Introvertált, inkább otthonülő típus vagyok mégis bezárva érzem magam a gyerek miatt, ugyanis a szabad választás esélye elveszett egy időre. Ha mennék valahova már nem csak gondolok egyet és indulok, hanem saját magam mellett össze kell készítenem a gyereket, megvárni míg evett/felébred, átöltöztetni a leevett ruhából tisztába, tisztába tenni, elcsomagolni a pelenkázó táskába mindent ami kellehet, rágcsa, víz stb. Mindezt úgy hogy közben 100% figyelmet igényel, ha pillanatra nem nézek oda elesik és megüti magát aztán vigasztalnom kell, amuíg sír, vagy a tiltólistán megy végig pl konnektorok. És akkor mire elkészülünk bekakil és kezdhetem előről.

Így kedve sincs elindulni az embernek. És hiába nem vagyok társasági ember mégis néha vágyok felnőttek között lenni, de a természetbe mindenképp mert lenyugtatja az ideigeim.

De számomra itt a szabad választás, szabadság veszik el. Nem én döntöm el hogy mikor hova mennyi időre mehetek. Ezt nehéz megemészteni elsőre.

#25 vagyok

Jah és próbálj meg beszélgetni egy 1-1,5 gyerek mellett 😅

Lehetetlen.

Vagyis ha ketten ugyanahhoz a gyerekhez tartoztok és mindketten követitek, úgy kb lehet, bár akkor is minden második mondat a gyerekhez szól.

De ha egyedül mész, kb esélytelen bárkivel normálisan beszélgetni.

Volt egy anyuka, vicces volt, beszéltünk 4-5 mondatot aztán mindenki ment a saját gyereke után, aztán egymás mellé kerültünk, megint beszéltünk kicsit, aztán megint 4 felé ment a két gyerek 😅✌