Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mivel tudnám segíteni, ösztönö...

Mivel tudnám segíteni, ösztönözni 15 hónapos babámat, hogy elkezdjen sétálni?

Figyelt kérdés

Tudom, hogy nem kell erőltetni, majd elindul magától. Ezt vallom én is. Védőnő szerint sincs elkésve, nem lát semmi bajt.


Kicsi korában feszes volt a válla és kicsit a csípője is, ezért gyógytornászhoz kezdtünk járni. Azóta is járunk. Azt mondta, hogy addig járjunk, amíg elindul a kicsi. Ez személyes foglalkozás, ahol én is bent lehetek, de egyáltalán nem foglalkozik a gyógytornásszal. Azzal játszik, amivel akar, hozzám bújuk, velem akar játszani. Szinte minden olyan, mint itthon, csak más helyen. Így már nem láttam annyira értelmét, de mivel kis kikapcsolódás, új játékok, nem volt baj, szívesen vittem.

Lehet, hogy át fogunk kerülni másik gyógytornászhoz, ahol egy másik gyerkőccel lesz bent. Csak a két gyerek és a szakember, csoportos foglalkozásra nem mehet be a szülő. Eddig nem nagyon volt nélkülem. Pár alkalommal volt csak, ha vissza kellett mennem orvoshoz, de akkor is az apja volt vele. Nem jár bölcsibe és nem is akarjuk beadni. Mindig nézi a gyerekeket messziről, felnőtteknél nem szereti az idegeneket. Nem szeretném, hogy trauma legyen neki, hogy ott hagyom idegenekkel. Igaz, hogy csak egy óra, de nem szeretném kint a sírását hallgatni.


Jelenlegi gyógytornász szerint inkább lustaság és biztonság érzete miatt marad a mászásnál. Szerinte jól tartja a lábát, erős a törzse és jó az egyensúlyérzéke, úgyhogy képes lenne az elindulásra. Sokszor feláll, bútorok mellett sétál is.

Próbáltam itthon járássegítővel, gyerekbabakocsiba is tettem kedvenc babáját, hogy azt toljuk meg, de semmi. Apával is próbáltuk, hogy közel voltunk egymáshoz és egyikünktől átmegy-e a másikhoz.



jan. 19. 07:42
1 2 3 4
 11/33 anonim ***** válasza:
49%
Az ötös válaszoddal nem értek egyet.Egy másfél éves gyerek is megérti amit mondasz neki.Mióta megszületett a gyerekem beszélek neki. Más meg úgy van vele hogy elgagyarászik a gyerekével babanyelven aminek semmi értelme.Nem hülye a gyerek. Fura hogy ennyire lenézed a gyereked agykapacitását.
jan. 19. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/33 anonim ***** válasza:
45%

9 amúgy azegvan,hogy nem mindenki tehetieg,hogy otthon üljön?.

Nagyon sajnáltam,de sajnos fel nyolckor vittem az oviba,nyolcra munkába kellett mennem...és aha tudni akarod két hónappal később próbaidő alatt azért bocsájtottak el mert kórházba kerültem vele,egy elég komoly szalmonella fertőzéssel

Akkor volt három éves

Hat éves koráig nem is találtam munkát,mert ahogy meghallották,hogy ovis gyerekem van,nem kellettek sehova


Ítélkezni nagyon könnyű.

Nincs mindenkinek nagymama meg nenike,meg a tököm tudja ki,hogy vigyázni tudjon a gyerekre...így marad az ovi, bölcsi opció,meg akkor is ha sír.

8

jan. 19. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:
87%

Nálunk volt egy kedvenc könyve erre a célra, ami valószínűleg azért volt kedvenc, mert nem adtuk oda neki, így sosem unta meg :) Ha épp az önállóan állást gyakoroltuk, akkor vettük elő, utána ment vissza a szekrény tetejére.

Egy ilyen álldogálós gyakorlásnál egyszer csak fogta magát és lèpett is felé párat :)

Szóval azt tanácsolom, hogy legyen valami olyan, amit csak ilyenkor van lehetősége megszemlélni (ez lehet egy vonzó új játék is, vagy akár egy telefon vagy más kütyü, amit amúgy nem adtok oda neki soha).

Az önálló "felállás és elindulás" ösztönzése pedig egy zacskó bulátával történt, ezért még teli hassal is elindult :)

Amúgy mi is pont azért próbáltuk siettetni, mert közeledett a kontroll ideje, és nálunk is az önálló járásig írták elő a tornát, szerettem volna, ha nem kell ráhúzni még pár hónapot a következő kontrollig.

Ja, és nálunk sem magával a tornával volt baj (kisfiam akkor már csoportos órára járt, ahová a szülő ugyanúgy bemehetett, és egész jól elvolt), csak áttették pont délutáni alvásidőre a foglalkozást, ami tönkrevágta az egész napunkat.

jan. 19. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 anonim ***** válasza:
40%
9# vagyok. Bocsi,most felröhögtem 12. Minden oké veled?:D Hogy jön ide,hogy be kellett adnod oviba,ami mindenkinek kötelező egyértelműen egy egészségügyi ellátáshoz????:D Nem értetted,amit írtam? Nem azt írtam,hogy majd 3 évesen ne vigye oviba! Azt se írtam ne vigye bölcsibe. Elsiklottál,hogy 15 hónapos a gyermek jelenleg? Csak egy picit figyeltél volna,azt írtam ellátáson nem hagyom ott. Ahogy az oltásnál is. Elég sok szülőt kiküldenek kórházi vérvételnél is,ott sem hagyom a gyerekem. így érthető -e? Ez nem bölcsi,ovi, ők pedig nem szakemberek ilyen téren. Ki az isten ítélkezett? :D atya ég mi van ma itt. Olvasd el még egyszer amit írtam, mielőtt összehordasz annyi baromságot,hogy csak nézek kb.
jan. 19. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 anonim ***** válasza:
60%
11# Akkor az enyém sérült,pedig erősen előre áll mindenben,de amikor két hét kórházba kerültem, elmagyaráztam neki,de zokogott az ajtóban és még utána is sokáig, jött volna velem. A látogatások alatt sem értette meg, hiába mondtam. Szuper zseni gyereked van.
jan. 19. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/33 anonim ***** válasza:
64%
10# Tőled meg elnézést,nem neked címeztem a 9-est. Elnéztem.
jan. 19. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 anonim ***** válasza:
31%

#15 Azért sír mert anyás, szüksége van rád és nem azért mert nem érti 🤔

Az hogy sérült ezt te mondod, én egy szóval sem állítottam ilyesmit.

jan. 19. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:
21%

8# Beakadt a lemez az óvoda témán nálad vagy mi?


Én erre reagáltam.

Bár nem én hoztam fel az ovi témát,de szerintem te ezt nekem címzeted..

Tudjuk,hogy 15 hónapos ről beszélünk.

Az ovit csak mellékesen írtam,alatta ha nem vetted volna észre a kérdésre válaszoltam,hogy motiválja a kérdező a kicsit.

Úgy látszik te csak félig olvasol,aztán ami nem tetszik abba kotsz bele.

A többi mellékes

8

jan. 19. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 anonim ***** válasza:
33%
Még egyszer írom,nem neked címeztem. Korábban írták az ovit. Idd meg a reggeli kávéd és hűtsd le magad. Nem bionygatom idegeneknek, elnézést kértem,nem neked címeztem. Hihetetlen.:D Amit a 12-be írtál totál semmi köze ahhoz,amit én írtam a 9-be. Semmi köze az egészhez. Össze vissza beszélsz. Belém álltál holott írtam,hogy marhára nem neked címeztem. De ha elolvastad volna rendesen,akkor rájöttél volna,hogy neked nem is címezhettem volna,mert nem is azt írtad az óvodáról,amire én reagáltam a 9-be. Innen látszik,hogy el se olvastad csak gyors lehetőséget kaptál kis vitára. Ebbe nem vagyok partner,bocsi.
jan. 19. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 A kérdező kommentje:

Nem akartam ilyen vitákat gerjeszteni.


Mindenki azt gondol, amit akar és úgy neveli a gyerekét, ahogy akarja. Sajnálom, hogy ekkora veszekedés lett. Ne bántsátok egymást, nem éri meg egyik oldalnak sem!


Továbbra is azt gondolom, hogy egy óvoda előtt álló gyerek megérti már teljesen, amit mondanak neki. Persze ettől még sírhat reggel, mert az anyukájával akar lenni, otthon akar maradni az anyukájával vagy nem szereti az ovit vagy bármi. Itt az volt a lényeg a mondatomban, hogy szerintem megérti. Az más kérdés, ha mást akar.

Lehet, hogy másnak extra okos gyereke van, aki már úgy születik, hogy 6 diploma van a kezében... Továbbra is saját véleményemet tudom elmondani, de szerintem egy ilyen kicsi baba még ezt részleteiben nem érti meg. Pedig rengeteget beszélek vele, neki, olvasunk. Tudom, hogy sok mindent megért már, de ezt nem hiszem. Azt biztos megérti, hogy tornára megyünk. Azt a részét szerintem nem érti meg, hogy kint várom és nem hagyom ott, nem kell félnie.


Nem szívesen hagyom ott úgymond idegennel. Persze a folyosón várakoznék és nem tesz semmi rosszat az új gyógytornász se. Ezeket tudom, de akkor sem szívesen hagynám egyedül. Főleg úgy, hogy tudom jól, hogy nem szereti az új embereket. Jelenlegi gyógytornásznál is sír többnyire, ha felveszi és elviszi a terem másik felében egy másik játékhoz. Ez van azokkal a rokonokkal is, akiket ritkábban lát.


9-es válaszolónak teljesen igaza van. Ilyen esetleg lehet a védőnői vizsgálat, orvosi vizsgálat. Aki ennyire hülyének nézi a véleményemet, ő ilyen helyekre is csak beadja a babáját egyedül és kint várakozik?


10-es válaszoló: Pont nem igaz ránk az, amit írsz. Igen, tényleg anyás, szeretünk együtt lenni. Mikor legyek vele, mikor ölelgessem, szeretgessem, ha nem most??? Ha felnő, akkor lesz saját élete és nem lesz minden nap velem. Ami teljesen rendben van, csak most igényli még anya és apa szeretetét. Másrészt a kérdésedre válaszom, hogy NEM. Sokat vagyunk együtt, sokat játszunk, ez igaz. Ha kimegyek a szobából, ő mászik utánam. Nem zavar, másszon csak a házban, biztonságban van. Például főzésnél, mosogatásnál ott mászik mellettem, játszik, konyhaszekrény és sarokülő mellett feláll. Megcsináljuk együtt, amit kell.


13-as válaszoló: Sajnos nekünk is délelőtti alvásidőben van ez a jelenlegi heti egy alkalom. Ezt már elengedtem, hogy azt a napot teljesen feldönti. Szerencsére utána aludni szokott szinte egyből.


Köszönöm a hasznos válaszokat. Megpróbálom azért többször motiválni, hátha egyszer sikerül.

jan. 19. 10:29
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!