Van olyan kisfiú babát váró kismama, aki fanatikusan kislányt szeretne?

Én 7 éve nagyon lányt akartam. Aztán mikor mondták, hogy fiú, sírva jöttem ki. Mióta megszületett, azóta imádom, nem cserélném 100 lányra sem.

Most ismét babát várunk, mondtam, hogy nekem csak fiam lehet. Közölték 21 hetesen, hogy lány. Azóta mindig megkérdezem minden UH-on, hogy biztosan lány? Bár már várjuk nagyon, nagyon szeretem, hiszen ő a mi gyermekünk. A testvére is nagyon várja már, sőt talán ő várja a legjobban (ő választott neki nevet is).

Tesóméknál 3 fiú van. A legkisebb előtt 2 évvel elváltak, akkor terhes volt sógornőm, nem tartották meg. Válás után fél évvel kibékültek, kiderült az újabb terhesség, remélték, hogy végre lány lesz. Fiú lett. Sógornőm azóta is ostorozza magát, hogy elvetette azt a babát, mert mi van, ha az lány lett volna.... (az ő nővérének meg 3 lánya van, sors fintora).

Én is nagyon lányt akartam, de mostanra már megszoktam, hogy fiunk lesz. Már nem cserélnék, még ha lehetne se.

36hkm

Nálam a lány mindig ki volt zárva! Fel sem merült bennem a lehetősége...

Hetekig magam alatt voltam mikor kiderült hogy lányom lesz :/

Második babánál már nagyon lányt akartam... fiam lett. Hát nem örültem! Itt van mellettem, 5 hónapos, mondhatnánk hogy végre megkaptam a gyermeket akire mindig vágytam, de nem ezt érzem. Szeretem, de mintha nem ő lenne az "igazi" :/

Én a negyedik lányomat várom.

Harmadikra én is nagyon szerettem volna fiút, negyedikre már "mindegy volt", igazából éreztem volna valami különleges bizsergést, ha fiú, de lány, és most már rákészültem (22. hét)

Én inkább az emberek reakcióján tudok kiakadni.

Amikor megtudták hogy baba lesz, először azt kellett "bizonygatnom" (nem is tudom minek), hogy tervezett volt, aztán van, aki azt mondta erre, hogy "persze, hogy legyen egy fiú is", illetve pl. a szomszéd néni jajveszékelve mondta, hogy "ő annyira szeretne egy fiút, mert az kellene már nekünk...".

Én meg mindig mondtam, hogy oké, de nem azért akartunk GYEREKET...

Aztán most a saját anyám annyit mondott, hogy "jajj..." amikor megmondtam neki, meg úgy általában mindenkitől nagyon hülye reakciókat kapok, van aki nevet (mintha vicc lenne).

De mindegy, igazából én azt gondolom, hogy nem véletlen, hogy ez így alakult. Jó dolog lányos anyukának lenni. :)

Mi a férjemmel mindig is fiút szerettünk volna, úgy voltunk vele, hogy lány szóba sem jöhet, nem tudnánk mit kezdeni vele.

Aztán mikor terhes lettem mindketten a terhességi teszt pillanatától azon imádkoztunk, hogy fiú legyen (és persze egészséges). A 12. heti ultrahangon a doki azt mondta, hogy szerinte lány. Borzalmas csalódás volt. Én próbáltam leplezni, de majdnem elsírtam magam. Férjem arcán látszott, hogy mennyire csalódott. Hát a doki nem ilyen reakcióra számított.

Én próbáltam beletörődni hogy lány, neveken is elkezdtem gondolkozni, de a férjem még reménykedik, hogy a 18. heti UH-n mégis fiút mondanak majd. Ha valaki kérdezi, hogy fiú-e vagy lány, mindig azt mondja, hogy még nem tudjuk. Egyszerűen nem akarja elfogadni, hogy lányunk lehet.

Én is borzalmas anyának érzem magam emiatt, de nyilván ez a csalódottság elmúlik majd, és imádni fogjuk ha megszületik akkor is ha lány lesz.

Mindig kislányt akartam, világ életemben fel sem merült bennem, hogy nekem elsőre fiam születhet. Nagyon-nagyon nem akartam fiút. Az első terhességem (ikerterhesseg volt) elment az első trimeszterben. Nagyon sokszor eszembe jut, hogy onnantól, hogy teherbe estem, azon pörögtem, hogy csak ne legyen fiú. Amikor közölték, hogy sajnos üresek a petezsákok, volt némi lelkifurdalásom, hogy talán fiúk voltak, és érezték, hogy nem akarom őket. Amúgy nem hiszek az ilyesmiben, és utólag hülyeségnek tartom, de ott és akkor nem hagyott ez a gondolat békén.

Másodjára igyekeztem másképp állni a dologhoz, bár nem volt nehéz inkább arra koncentrálni, hogy megmaradjon a baba. Ennek ellenére reméltem, hogy lány, nagyon örültem, mikor kiderült 16 hetesen, hogy bizony az. Már 1 éves, és sokszor eszembe jut, hogy milyen jó, hogy lány. Biztos el tudtam volna fogadni a kisfiút is, és nyilván szerettem volna akkor is, de akkor is úgy érzem, hogy így az igazi. Egyelőre függőben a kérdés, hogy lesz-e még. Ha nem, pláne örülök, hog az egyetlen gyerekem lány. Ha igen, akkor megint lányt akarok :D de már nem érezném akkora gondnak, ha kisfiú lenne.

Jöhet a lepontozás!

Soha nem értettem, de valószínű ez a modern kor szelleme lehet, hogy mindig mindent megkapnak az emberek, aztán meg,ha valami nem úgy alakul,vagy épp nincs beleszólásuk a dolgokba (mint a baba neme), akkor meg ki vannak borulva!

Én meg világ életemben milliárdos akartam lenni! (nem jött össze még, és nagyon valószínű, hogy sosem fog :)

Mégsem ettől teszem függővé a boldogságom!

Nem fair a gyerekeiddel szemben, de a te dolgod,hogy hogyan is látod a helyzeted!

Igen 18-as, te egy szent vagy, nincsenek vágyaid, te mindennek örülsz, amit kapsz, neked minden mindegy. Melletted meg mindenki más egy önző barom, mert merészelnek vágyni valamire, és még kimondani is van pofájuk, esetleg csalódni, ha mást dob a gép. Pfujjj, minekazilyennekgyerek.

Tudod én meg ezt az álszentséget és öntömjénezést nem tudom megéTudod, nem vagyunk egyformák.