Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Bölcsődék » A hivatalos szabályok érdekeln...

A hivatalos szabályok érdekelnek.2 és fél éves kisfiamat felvették bölcsibe, most kaptam a levelet. De nem kezdheti el, ha nincs papírom. Vagy mégis?

Figyelt kérdés

Tehát: van egy 5 évesem is, aki ovis. Ő nem volt bölcsis, mert terhes voltam már a tesójával, mire mehetett volna, ekkor egyetemről volt iskolalátogatásim, így vették volna fel. Amikor megszületett a kicsi, rögtön vittem beíratni, mert iszonyú sokan vannak ebben a városban. A papírom ismét iskolalátogatási volt. Felírtak minket (2011 tavaszán) 2013 őszre. Vagyis így is csak a minimum időt töltheti ott, pedig én 2 éves korától szerettem volna, vagy mondjuk januártól. Felvették tehát, így a nyáron el kell kezdenem munkát keresni. A szülőin ezt el is mondtam, tehát azt, hogy nekem jobb lenne augusztus végén a beszoktatás, meg is beszéltük, de mikor kiderült, hogy nincs hová visszamennem dolgozni, furcsán néztek rám. De hát akkor miért is viszem a bölcsibe?? Mondom, azért, mert muszáj, szeretnék dolgozni már, van x szakmám, x nyelvvizsgám, biztos találok valamit nemsokára. Erre at mondta a vezetőnő, hogy addig nem kezdheti el a kisfiam a bölcsit, amíg nincs munkahelyem, munkáltatói igazolással. Vagy iskolalátogatásim.

Nem értem ezt a logikát. Hogyan legyen munkahelyem, ha nincs lehetőségem keresni? Mármint, persze keresek, remélem minél előbb lesz majd, de hát mennyi az esélye, hogy pont augusztus végére lesz, és pont akkor kell kezdenem?

Mi a szabály erre hivatalosan? Tényleg nem engedik be a már felvett gyereket, amíg nincs papírom?


2013. máj. 19. 07:48
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
Utolsó vagyok. Köszi az infót! Tanfolyamra én is készülök, legkésőbb augusztusban el kell kezdeni, hogy a régi rendszer szerint lehessen csinálni. Én a TB és bérügyi szakelőadót néztem ki magamnak. :)
2013. máj. 28. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!