Nem túl bátrak, merészek sőt vakmerőek a mai szülők? Mindenkit és mindent megkérdőjeleznek, csakis az ő döntésük lehet helyes, hülye az orvos, szemét a tanár, buta a nagyszülő, idióta a védőnő és sorolhatnám.

Hááát...

Két példa jutott eszembe.

1. Az öcsém áprilisi születésű, hatévesen nagyon aktív, játékos kisfiú volt, akinek tíz percre is alig lehetett lekötni a figyelmét. Pedagógus édesanyám szerette volna, ha marad még egy évet az oviban, de ez akkor még nem volt ekkora divat, és sem az óvónők, sem a nevelési tanácsadó nem javasolta. Az eredmény: a gyerek totál éretlenül került iskolába, nem tudott figyelni az órákon, otthon nem volt energiája leckét írni, minden nap sírt, hogy vissza akar menni az oviba, és a rengeteg kudarcélmény egy életre elvette a kedvét a tanulástól. Talán ha a szüleim akkor meg merik kérdőjelezni "mindenki" döntését, méshogy alakultak volna az iskolás évei. Ezt nem ítélkezésből írom, hiszen ők maguk mondták el számtalanszor, hogy nagy hiba volt, hogy akkor nem voltak erőszakosabbak.

2. Ez kicsit más. Amikor hazjöttem a szülés után, a dokinő és a védőnő a lelkemre kötötték, hogy háromóránként szoptassak, és ebben anyukám is egyet értett. A gyerek bőgött, én tartottam az időpontokat, a mérleg pedig azt mutatta, hogy alig van tejem. A védőnő egyhtesen már a tápszert javasolta, de én kértem, várjunk pár napot. Elkezdtem igény szerint szoptatni akár óránként, egész hétvégén a mellemen csüngött, anyukám ájuldozott, hogy "ilyen nincs, tökremész", és lám, a tejem beindult, pár nap múlva már más programunk is volt a szopizáson kívül, a gyerek meg úgy elkezdett gyarapodni, hogy havonta egy kilót hízott csak az anyatejtől. A doki ugyan elmondta, hogy hülye vagyok, de nem érdekelt. Lassan a 3 óra is beállt, és a kisfiam soha nem látott tápszert. Mindezt azért, mert nem hallgattam az okosabbak és tapasztaltabbak tanácsaira.

Pedig nem vagyok az a harcias típus.

Szerintem azért lehet ennyi túlbíráló szülő (de igaz, nem csak szülő) mert a szakembereknek sincs az esetek többségében egybehangzó véleményük. Se a gyerekorvosok, se a védőnők, sem a nőgyógyászok, de beszélhetek itt akár ortopédus, gasztros stb szakorvosról is. (nekem még csak ezekkel volt kapcsolatom) Gondolok itt arra, hogy: vegyünk egy normál anyukát, aki hallgat a szakorvosokra. Az ő nőgyógyásza terhesség alatt javasolja a magnézium szedését. Egy másik nőgyógyász feleslegesnek tartja, csak ha baj van, akkor kell. Kinek higgyen.

Az egyik védőnő harcol az anyatejért, elmondja, hogy ne 3 óránként szoptasson, hanem igény szerint és beindul majd. A másik már a tápszert javasolja és ragaszkodik a 3 órás szoptatáshoz. Kinek higgyen? Az egyik gyerekorvos antibiotikumot ad vírusos megbetegedésre a felülfertőződés elkerülésére kisbabánál. A másik csak normál gyógyszert és a természetes gyógymódot javasolja. Melyik lesz jobb? Az egyik ortopédus a harántemelős siesta cipőket javasolja, a másik azt már elavultnak tartja, nem kell egy egészséges lábnak harántemelő. Milyen cipőt vegyen a gyereknek? És még sorolhatnám a különbségeket. Ok, hogy én hiszek a dokinak, de ha mondjuk a másik doki lenne a mi orvosunk, akkor teljesen máshogy alakul az életünk/gyerekem élete?

Sőt, ebben az információkkal teli világban (internet, tv, stb) a szakorvosokon kívül még máshonnan is jönnek a jobbnál jobb tanácsok. Egy egyszerű ember hogy döntse el, melyik a jó?

Egyébként meg ugyanez lehet a helyzet a gondozónőkkel, pedagógusokkal stb kapcsolatban: csak a véletlen műve, hogy a fiam melyik csoportba kerül a bölcsibe, a gondozónéni hogyan bánik vele, ő mennyire fogja szeretni a gondozónénijét, és így szeretni fogja e a bölcsit vagy nem. Ugyanez óvodával, iskolával kapcsolatban is.

Ez az oka szerintem az általad említett szülői viselkedésnek. Egyfajta önvédelem.