Szoktatok vitázni/veszekedni a gyerekeitek előtt?

ha nem fajul el a vita, szerintem nincs gond azzal, ha a gyerek is tanúja, abban az esetben, ha látja a megegyezést, kibékülést is a végén. Ez is egy tanulási folyamat, megtanulni, hogy lehet kulturáltan vitázni, megegyezni. Jó, ha van róla tapasztalata.

Természetesen nem az üvöltözős veszekedésekre gondolok.

szerintem valahol ez természetes dolog

ha titkolnátok és és mondjuk odáig fajulna h váltok

akkor a gyerek még jobban kiborulna -- mert h nem volt előjele -- olyan szépen megvoltak a szüleim akkor miért????

másik ha azt látja h ki is tudtok békülni az építő jellegű a gyereknek is

megtanulja h ha van is konfliktus akkor azt meg lehet oldani is

lehet h ti kiabáltok egymással de ha a végén tudtok nevetni akkor a gyerek is érzi h nem volt ez olyan nagy dolog

én is szoktam veszekedni a párommal volt h a gyerekek előtt, de elmondtam neki ez még nem a világ vége oksa kiabálunk egymással de a végégre mindig megoldjuk a dolgot szal nem kell annyira komolyan venni

elvégre ti is veszekedtek egymással nem ?

és 10 perc és megint együtt játszotok :-)

A nyugodt hangulatú vita (jobban mondva eszmecsere) még hasznos is lehet, de az indulatos veszekedés mindenképpen rossz. Viszont a gyerek azt is megérzi, ha nem előtte veszekedtek :-s

Próbáljatok olaszos veszekedés helyett példamutatóan vitázni. Azzal nem lehet baj, főleg, ha a végén megegyezésre tudtok jutni. Ezt fogja mintaként beépíteni a gyerek saját repertoárjába is.

Előző vagyok

Nyilván mi is szoktunk nagyritkán hevesen vitázni a férjemmel, de megpróbáljuk elkerülni a napközbeni "kitöréseket". Az sem jó, ha lenyelsz mindent, és estig hurcolod magaddal a feszültséget, de lehet középutat találni! :-)))

Szoktunk. Én vagyok a temperamentumosabb, és nem mindig tudom visszafogni magam.

Elvileg nem szabadna gyerek előtt veszekedni, de a nézeteltéréseket meg azonnal tisztázni kellene...na ez szerintem egy átlag, bébiszittert nélkülöző háztartásban kivitelezhetetlen.

Nekem szerencsére nem érzékenyek rá a gyerekek, de ha nagyon belelovalom magam, a 2,5 éves fiam is elkezd "kiabálni" vigyorogva, akkor azért észreveszem magam:)

Én amúgy így nőttem fel, nekem az apukám nagyon kiabálós volt, de igy 30 évesen már immumis vagyok rá. Ez valahol jó is, a barátnőm pl két nap után felmondott egy munkahelyen, mert a főnök nem volt az a babusgató típus, és ő nem bírta a kiképzést. Én valószínű vígan dolgoztam volna a pali mellett, engem nagyon nem hat meg, ha erősebben szólnak rám, nem rágódom rajta napokig.

az én szüleim napi rendszerességgel üvöltöznek, kiabálnak velem és egymással is...

higgyétek el meg lehet szokni aki ebben nő fel annak fel se tűnik h megint veszekedés van...

azért nem azt mondom h ez jó a gyereknek, de nem fog belehalni...

17/L