Ötödikes gyermekednek mennyit kell otthon készülni? Mennyi szóbelit kapnak? Többet, mint alsóban, vagy ugyanannyit? Minden nap készül, vagy csak dolgozatok előtt?

Egy ötödikesem és egy hatodikosom van, úgyhogy egyrészt benne vagyok, másrászt élénken élnek még a tavalyi emlékek.

Írásbeli sokkal kevesebb van, mint alsóban. Pár matek feladat, más tárgyakból is max. 1-2 feladat a munkafüzetben. Szóbeli tanulás viszont sokkal több. Töriből, természetismeretből komoly mennyiségeket kell egy dolgozatra megtanulni, az irodalom, nyelvtan meg olyan, hogy azt már érteni kell, és ez sajnos a fiamnak nem igazán ment. És ez már nem olyan, mint alsóban, hogy ha odafigyelt az órán, akkor is ötös dolgozatot írt, ha itthon ki se nyitotta a könyvet.

A napról napra készülés egyiknek sem erőssége sajnos. Az írásbelit megírják, de a szóbelivel kínlódnak doga előtt. Vagyis ez csak a nagyobbikkal való tapasztalatom tavalyról, a kicsi még nem írt dolgozatot idén.

Mi is azt tapasztaljuk, ahogy a 2-es írja. Alsóban sok írásbeli házi volt, szóbeli semmi. Felsőben alig egy-két írásbeli, de órán sokat írnak és sok a szóbeli tanulnivaló. Most lett hatodikos. Tavaly ő is hanyagolta, hogy óráról órára meg is tanulja a szóbelit, de idén egyenlőre minden nap tanulja, amit aznap feladnak. És ezt magától elhatározta, ennek úgy örülök. Mert ugye tavaly megtapasztalta milyen rossz volt egy egy dolgozat előtt nekiállni.

Szerintem nálunk nagy volt a kontraszt a 4. és 5. között. Jó lett volna valami átmenet, mert az elején szerintem nem is tudatosodott benne, hogy amit írnak azt tényleg meg is kell tanulni.

Nálunk viszont annyira nem volt durva az 5.

Most hatodikas a fiam.

A 4.-es környezetkönyvben volt azért tanulnivaló bőven, szerintem az 5.-es sem sokkal több.

Nyelvtanból kellett definíciókat megtanulni, az most sem több.

Irodalom talán több, bár verstanulás alsóban is volt.

A törivel kínlódunk viszont rendesen.

A fiamnak pont az ilyen mesélős tárgyakkal van baja, nem is értem, szerintem sokkal könnyebb, mint a matek. A lányomnak egyszer elmondom, jobban tudja, mint én. A fiammal sokat tanulunk együtt, de így is szenved. Egyedül ki sem nyitná.

Az átmenet szerintem annyiban rosszabb inkább, hogy felsőben teljesen magukra vannak hagyva. Nincs már tyúkanyó, aki terelgeti őket. Szaktanár bemegy, megtartja az órát, kimegy.

A fiam adhd-s, és vannak gondjai a közösséggel. Alsóban néha bementem, beszélgettünk a tanárral, megértette mi a gond.

Nem is nagyon volt beírása.

5-től meg folyamatosan beírásokat kap. Minden héten. Már most is van 2 szaktanárija. Értem én, hogy nehéz vele, de azt viszont nem értem, hogy mit várnak ettől a tanárok. Beír minden órán, hogy a gyerek zörög a padban? És én oldjam meg? Ott vagyok?

De igazán majd a 7.-től félek, hogy a természettudomány szétválik. Akkor én már biztos nem tudok vele minden órára együtt tanulni.

[link]

az akit érdekel nézze meg mert ö is 5 gyereket nevel

Én péntek kivételével mindennap tanulok a gyerekkel. Hétvégén is. Sőt, akkor a legtöbbet, hogy hét közben már csak ismételni kelljen, és hozzávenni az újat, amit azért nem annyira sok. Próbáljuk napirenden tartani a tananyagokat, hogy ha nagy felmérő van, de legyen nagyon fárasztó, és sok, vagy ismeretlen. A természetismeret, amire a legtöbbet tanulunk, egyelőre.

Heti lebontásban egy kb 1-1,5 órát jelet naponta.

Nem tudom miért pontozzátok le a 6-ost, pedig így csinálják sokan, mi is.

Tudom, hogy divat azt mondogatni, hogy hagyjuk a gyereket önállósodni. De nem minden gyerek érik egyformán. Én tanultam egyedül, a bátyám nem. Nekem diplomám lett, neki szakmunkásképzője. A mai napig szidja anyámat, hogy miért nem kérdezte ki tőle a leckét. Annak idején fel sem merült a szülőben, hogy ezzel nekik kéne foglalkozni.

Most meg egyre inkább mondják a pszichológusok, hogy bizony-bizony nem árt ránézni a gyerekre, hogy tanul-e.

Nekem adhd-s a fiam, és ott már teljesen egyértelműen elismerik a gyerekpszichológusok is, hogy nem szabad a gyereket egyedül hagyni. Tanulok vele, 4-5 tanuló. Ha nem segítenék, elő sem venné a könyvet. Egyszerűen nem érzi, hogy neki ez dolga lenne. Én viszont nem szeretném, ha nem lenne érettségije emiatt, amikor agyilag meg képes rá.

Mi is óráról órára tanulunk. A természetet általában már órán megtanulja, meg szerintem nem lehetnek valami nehezek azok a dogák, mert tavaly végig 5 volt belőle. A törivel többet küzdünk, bár ott a tanár minden órán röpdogát íratott tavaly, szóval azt nagyon kellett tudni.

Idén a fél tanári kar lecserélődött, úgy nézem a töri könnyebb lesz, a természetről még nem tudok nyilatkozni.

Az angolt szerencsére órán annyit gyakorolják, hogy itthon elég ha az írásbelit megírja. Irodalomból néha van tanulnivaló, az is elég nehezen megy neki, szerencsére ott nincs minden órán. De ott is érdekes a tanár, mert ha egy definícióból kihagy egy szót, már nem kap rá pontot. Tavaly így kapott minden dogájára hármast, de sok verset kellett felmondani, azokból meg mindig ötöst kapott, szóval így megvolt a négyese év végén.

Nyelvtanból is van néha-néha egy-két szabály, a hangképzésen elbőgte magát tavaly, aztán utána a többi már ment, pedig a mássalhangzó törvényeket általában nehezen értik a gyerekek.

Abszolút egyet értek a 7-es válaszolóval.

Egyébként egyénenként változik, ki, mennyit tanul, illetve az se mindegy, milyen gyerekről van szó, van-e nagyobb testvére, szülők mennyire érnek rá.

Az én fiam se önálló még, de nem baj, mert már simán leül velem tanulni. Örül, ha tudja, és megdicsérik a suliban, és jó jegyet hoz. Mi tavaly is sokat tanultunk együtt, főleg környezetet. Írtak egy bemenetit a negyedikes anyagból úgy, hogy nem is szóltak előre, tehát egyáltalán nem tudtunk ismételni. Ötös lett neki, mert emlékezett az anyagra, annyit tanultunk tavaly.

Szerintem, ha tanulunk a gyerekkel, és az meg is térül, akkor megéri az energiát. Akkor van gond, ha nem hozza az eredményeket ennek ellenére sem.

Hát nem tudom, én is minden nap tanulok a gyerekkel, a hatodikossal is, de erre egyáltalán nem vagyok büszke. Szerintem már rég képesnek kellene lenniük erre önállóan, és valahol a saját kudarcomnak tartom, hogy nem jutottunk még 10-12 évesen el idáig. A fiam osztálytársa, akinek az anyja a legjobb barátnőm, úgy lett kitűnő ötödikben, hogy a szülei soha egy percet sem tanultak vele. Ez már tényleg valami. De az, hogy még mindig ott kell ülnöm mellette, és soronként tölteni a fejébe a megtanulandó verset, meg végigmenni a Krétában, hogy miből mi volt a lecke, és még így is hiányt kap (fogalmam sincs, hogyan), szerintem egyáltalán nem dicsőség se rám, se rá nézve.

Ettől még persze imádom a gyerekeimet, tök jófejek, és szerintem okosak is a maguk módján, de ezt valahol nagyon elcsesztük.