Felelőtlen rossz szülők vagyunk a kialakult anyagi helyzet miatt?

Mondjuk nem engedném meg, hogy a kamasz gyerekem kritizaljon, onnan indulunk. Akkor tegye, ha ő jobban tudja, ergo ha oda áll elém a megoldással, akkor oké, anélkül tartsa meg magának a kritikáját.

Nyilván dolgoztok ti is a helyzet javitasan.

Amikor a szüleim elvaltak, anyámnak egy fizetésből meg a nevetséges összegű gyerektartasbol kellett eltartania két gyereket. Megoldotta. Xar érzés volt, hogy nekem nem volt Adidas cipőm meg Monchichim? Xar volt. Kritizaltam érte anyamat? Nem.

Éheznek a gyerekek? Nincs fedél a fejük fölött? Nem tudtok télen fűteni?

Ha egyik sem áll fenn, akkor nincs nagy gond, nyilván ez egy nehezebb időszak, de nem fog örökké tartani.

Bevonod a gyerekeket a költségvetés készítésébe? Ha hónapról hónapra éltek, akkor mindenképp érdemes csinálni, és nagyon fontos, hogy ezt is megtanulják. Nameg sokkal könnyebben fogadják el, hogy erre-arra van pénz vagy nincs, ha ők osztották be.

#2 vagyok, visszatérnék a kritizálásra. Semmiképp sem torkollnám le. Meghallgatnám, és beszélnék róla. Mit miért, miért gondolja így, szerinte hogy lehetne jobban, te is elmondod az érveidet, hogy az adott feltételek mellett szerinted miért ez a legjobb megoldás. Aztán ha megbeszéltük, akkor - ha szükséges - arról is beszélnénk, hogy milyen stílusban kellett volna elmondania. Hogy hogyan kell úgy véleményt mondani, hogy az ne legyen bántó, és milyen esetben kell megtartani magadnak. De nem tiltanám le, mert fontos, hogy kifejezhesse az érzéseit, legalább otthon.

Amiatt nem aggódnék, hogy így nem vagytok példaképek. De, azok vagytok, ha az elmúlt 10 évben ezt megfelelően megalapoztátok. Nyilván kamasz gyerek ezt nem mondja, de ez egy elhajlás, túllesznek ezen a koron és reálisabban fognak titeket szemlélni. Azzal szembesülni nekik, hogy nem vagytok tökéletesek, éppen ideje volt.

Mondjuk abban, hogy mennyire van igazad az se mindegy, hogy a férjed aktívan munkát keres vagy semmit nem csinál.

Mert nyílván mindenkivel előfordulhat, hogy elveszti a munkáját.

Hát azért azon elgondolkodnék, igen, miért nincs megtakarításom. Mi minden hónap elején félrerakunk X összeget, amihez nem nyúlunk, az arra van, ha nagy gáz lenne, pl. munkanélküliség, betegség, bármi, ami tartós zavart jelent az anyagiakban.

És ez nem a kamaszok nagy vágyairól szól, alap lenne, hogy minden család azzal indítsa a hónapot, hogy félrerak valamennyit, ha nem tud, akkor vissza kell venni az életszínvonalból vagy nem vállalni annyi gyereket. Nekünk pl. egy autónk van csak - mindenkinek 2 körülöttünk -, mert ez fér bele anyagilag, ha elvinne havi 100-at még egy kocsi, az luxus lenne.

Azért az nem baj, ha a szülő is képes a visszajelzések alapján önreflexióra. A felnőtt sem tévedhetetlen, és nem esik le az aranygyűrű az ujjáról, ha elismeri ezt.

Nekem is voltak meglátásaim kamaszként az anyagiak terén, és immár a harmincas éveim közepén járva kijelenthetem, hogy jobban értek a pénzügyekhez, mint akár apámék, akár anyósomék valaha. Vagy a hivatalos ügyintézéshez.

Nekem pl. nehéz volt megemészteni kamaszként, apró dolgokon miért megy a fillérb*szóskodás, miközben apámék láncdohányosok voltak. Értettem, hogy hárman voltunk gyerekek, sokszor 1 keresetből éltünk, de mondjuk az a pénz, amit ketten elfüstöltek, máshova sokkal jobban jött volna. És nem márkás cipőre gondolok, hanem minőségi, változatos étrendre, szar állami orvosi ellátás helyett megfizetett magánorvosra, aki valóban segített volna a problémákon. Ezt önzőségnek tartom.

Apám sosem értette meg, a mai napig sem, hogy azzal nem spórol, ha megveszi mindig mindenből a legolcsóbb, legsilányabb sz*rt, és semeddig sem tart.

Nekem fontos az ár/érték arány. Ő meg csak az árat nézi.