Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Betegen kisgyerekkel egyedül...

Betegen kisgyerekkel egyedül egész nap?

Figyelt kérdés

Aki volt már ilyen helyzetben, az hogy oldotta meg, hogyan gyógyul?

Erősebb megfazas szinten vagyok, jól esne pihenni, de egyszerűen nem tudok.

Folyton nyaggat valamivel a gyerek, ezt csináljam, azt csináljam, be nem áll a szája, pörög ezerrel.

Máskor ez nem zavar, de most kész vagyok tőle. Úgy érzem a teljes kimerules szélén vagyok. A lakás úszik arról már nem is beszelek.

Parom reggel elmegy dolgozni este 6-7 óra körül ér haza. Őt is megértem, hogy le kell ülnie egy kicsit munka után, csak így mire bármibe is belefogna a gyerekkel, már lefekvés van.

Gyereket is megértem, mert ő meg energikus, ezt várná a felnőttől is, ráadásul már hetek óta ebben van (2 hét beteg voltam, aztán ő került karanténba kontaktként 4 fal között, most pár napja megint beteg vagyok).

Szóval a kérdés, hogy egy túlpörgött 5 éves mellett betegen hogyan gyogyultok, és vezettek háztartást segítség nélkül?


Előre is köszi a válaszokat.



2020. dec. 22. 10:53
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
0%
Rászólsz hogy fejezze be, és menjen a szobájába. Aztán lefekszel aludni. Ha megzavar, akkor büntetést kap. 5 évesen fel tudja fogni, ha a felnőtt beteg. Ha meg nem, akkor most megtanulja. Enni adj neki és magadnak is a szokott időben, a többit meg töltse el a játékaival.
2020. dec. 22. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
54%
fogod ės be kapcsolsz neki egy mesėt vagy kettöt.te meg pihensz.
2020. dec. 22. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
100%
Mikor én régen beteg voltam, influenzás, akkor a hasonló korú kisfiam oda ült a francia ágy közepére, könyveket,kirakókat,legót mindent körénk pakoltunk és ő játszott mellettem, én pedig feküdtem, pihentem. Nagyon jól elvoltunk így. Ha jobban voltam, együtt is építettünk, társasoztunk.
2020. dec. 22. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 A kérdező kommentje:

Az a baj, hogy ezeket a kb 4 hétben már mind végig próbáltuk, egy idő után unalmas neki, teljesen érthető szerintem. Akkor is, ha 5 éves, monoton. Tv-t nem szeretem, mert mindig hiszti a vége, amikor le kell kapcsolni, mindegy 20 perc bagy 1 óra után. Igen, nincs egyszerű gyerekem és ez nem mindig nevelés kérdése.

#11 no comment.

Ez az ágyra /-ban fekve játszunk jó ötlet, holnap ezt fogom megpróbálni.

Köszönöm a válaszokat!

2020. dec. 22. 21:48
 15/15 anonim ***** válasza:
Végeztesd el vele a házimunka egy részét játékosan. Pl. Eldugsz valahova egy kis csokit vagy meglepit, és még kell keresnie, de portörlő ronggyal a kezében, az a "detektor".
2020. dec. 23. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!