Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Éjszakai bepisiléssel hány...

Éjszakai bepisiléssel hány évesen vittétek a fiatokat kivizsgálásra?

Figyelt kérdés
4,5 éves a fiam, márciusban vettem le a pelust róla éjjelre. Utána egyszer bepisilt, egyszer nem. Aztán volt, hogy hetekig minden éjjel, nyáron meg hetekig semmi. Most szeptemberben is talán egy hét volt, hogy nem pisilt be. Azon már túl vagyunk, hogy keveset igyon, fekvés előtt pisi, és szerintem nem is ezen múlik mondjuk. Háziorvosnál nézték a vizeletet, azt mondták nincs benne semmi. Adott beutalót, de a klinikát felhívtam, kb kiröhögött a nővér, hogy csak 6 éves kortól foglalkoznak ilyennel, bár ahogy beszélgettünk lejjebb ment a 5 évre. És hogy zajlott a kivizsgálás? A háziorvos azt mondta, pár napra bentfoghatják, mert nem lehet mindent ambulánsan vizsgálni.

2014. okt. 21. 22:38
 1/3 anonim ***** válasza:

én is 4,5 évesen kérdeztem az orvost.

nem foglalkoznak még ennyi idősen vele. van egy hormon, ami 3-6 éves kor között kezd el termelődni. ez felel azért, hogy alvás közben lelassítsa a pisi termelődést, jelez a vesének, így nem telítődik a hólyag. amíg ez nem indul be, addig teljesen normális, hogy bepisil. emiatt nem is kell kivizsgálni 6 éves kor alatt.

enyém 2 hónap múlva lesz 5 éves, most ott tartunk, hogy havonta kb. 1x pisil be, de minden nap éjfélkor kiviszem pisilni, fel se ébred rá, sokat pisil így bírja reggelig.

de pont ezért nem merem nem kivinni, mert tényleg sokat pisil.

az a baj nálunk, hogy 5kor érünk haza és szomjas, sokat iszik, lefekvés előtt meg kakaózik, igaz már 1 decit se iszik mert ennyire már le tudtuk csökkenteni, de ehhez még ragaszkodik.

én nem aggódok. igaz hétvégén napközben iszik rendesen (oviban valamiért keveset iszik), akkor nem is pisil sokat vagy ki is marad.

szerintem ne aggódj még, olvass utána, neten sok cikk van ami részletesen leírja miért nem gond ez még 4,5 évesen :)

2014. okt. 21. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
4évesen vittem pszichologushoz, neki volt egy hosszabb ágytiszta időszaka, de amint oviba került mindennap bepisilt, a pszichológus tanácsát megfogadtam és onnantól nincs gond!
2014. okt. 22. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Nekem még nincs fiam, se lányom. De egészen 13-14 éves koromig néha bepisiltem. A szüleim sokszor nem is tudták, nem is vittek kivizsgálásra. De aztán csak kinőttem!
2014. okt. 26. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!