Kinél hogy derült ki,hogy autista a kamasz gyereke? Milyen tünetek, viselkedések voltak árulkodóak? Hogyan lehet az ilyen helyzetet elfogadni,megérteni,kezelni? Milyen lehet a jövő,a családi élet?

Vitára, további beszélgetésre érdemes a gondolatmeneted.

Szerintem viszont a példám jó. Egy nagycsaládi (bár közelről nem részletetett) helyzetet ír le, ami alapesetben egy félig védett helyzet. Ez alatt azt értem, hogy valószínűleg jobban hajlanak az ottlévők arra, hogy mások furcsa/normasértő/szokatlan viselkedese hátterében segítséget igénylő okot (pl szorongas) feltételezzenek, és abban segítsenek is. Emellett már nem kis családi közeg, hanem már várható, hogy a kommunikációs hiányosság szociális hátránnyal fog alakulni, ilyen értelemben modellezi is a külvilágot

Pl 2 unokatestvéred családja közúl azzal fogsz tovább külön is barátkozni, aki szimpatikusabb.

Ha vki nem tud kommunikálni, az mindenképp hátrány abban hogy szimpatikussága megítélését legyen és érintkezni lehessen vele.

Már nem családi közeget nézve, pl munkahelyi ebéd - már senki nem fogja más zavaró viselkedeset simogatni és terelgetni. Ez nem is elvárható szerintem, de ha szerinted igen (hisz helyes/helytelen rendszerbe soroltad), akkor sem reális. Ha vki ledumalja a főnóköt/kollégákat, az egy nagyon nagy hátrány lesz neki. De nem csak ebben q viselkedési anomáliában lehet gondolkozni, bármelyik problémás.

Természetesen lehet olyan helyzet/közeg, ahol egyes szélsőséges viselkedési elemek egyenesen előnyösen vagy lehet vki annyira szakmai monopól helyzetben, hogy szinte mindegy, hogy adja elő magát. De ez ritka.

Szülőként viszont szerintem az is feladatunk, hogy a viselkedési anomáliák javítására legalább lehetőséget adjunk, tehát ha a gyerek pl bármiért is de nem tud társaságban viselkedni, akkor okot kell keresni, és akkor még mindig el lehet dönteni, hogy kell-e/lehet-e mást is tenni vagy egy kamasz/fiatal éppen akar-e ezzel vmit tenni.

A szociális szorongás is ilyen, amit írtál, de speciel annak is egy jellemző oka lehet a kommunikációs skillek hiánya, ami pedig lehet autizmus részjelensége. Ezeken nagyon sokat lehet javítani, másként kell persze kezelni ha vki szociális fóbiás mert megszegyenítette a tanár vagy ha Aspergeres és nem érzi jól a célzásokat, nem érti jól a gesztusokat,csak azt hogy valahogy nem jó, amit csinál.

Szóval szerintem ha már szociális deficit van, akkor nem érdemes homokba dugni a fejet, ettől még nem kell mindenáron hivatalos orvosi papírt ragasztani a gyerek pólójára.

Pl gyermekkori krónikus fájdalommal egy ok lehet egy fél nem ismert enyhe részletesség zavar, amit a magas IQ kompenzál. Hiába nem hoz rossz jegyet a gyerek, stresszbetegsegig, fájdalomszindrómáig terheli túl magát az érintett tantárgyakkal. De nem tanulási zavarral hanem fejfájással fog orvoshoz kerülni. Ez is ilyen. Ha már van tünet, akkor nem mindegy az oka.

"egy magasan funkcionáló autista nem a világ vége", de ha tönkremegy belé egy egész család, akkor talán mégse funkcionál annyira magasan.

mondjuk a milyen gondok kifejtése lehet hogy segítene rajtunk, de nem baj. én pszichológushoz vinném először, az már elég sok mindent látott életében, és tudja merre küldjön titeket tovább. meg talán amíg időpontra vártok másutt is tud valamicskét mérsékelni a helyzeten.

kezdetnek tölts ki ezt, nem szentírás, de azért valamit mutat

[link]

[link]

ezek meg helyek

14: Azta, ez nem semmi. Manapság már egy másfél éves gyereket is képesek diagnosztizálni. Szinte ha kell, ha nem alapon.

Sokat változott a világ.

Egy értelme van ennyi idős korban, sni-kóddal kaphat pluszpontot egyetemi felvételin. De ahogy már előttem is írták, nehogy öngól legyen, mert meg kell nézni a suli alapító okiratát, nehogy kitegyék.

Alapvetően állami iskolákban integrálható autistákat fogadnak, egyháziban és alapítványiban nem nagyon.

Egyébként autista fejlesztés magasan funkcionáló autistáknak tapasztalatim szerint nem nagyon létezik Magyarországon.

A fiam adhd-s, de az óvodában meg voltak róla győződve, hogy autista, szóval autista tagozatos gyógypedagógust hívtak hozzá. Mondtam neki, hogy mindenben nagyon okos a gyerek, a szociális készségeivel vannak gondok. Erre ő azt mondta, hogy azt nem lehet így fejleszteni, csak csoportban, majd az óvónők fejlesztik. Aha, ők meg nem értenek hozzá. Szóval a nesze semmi, fogd meg jól.

Ha ő maga felismeri, hogy autista, az lehet, hogy segít, mert rájön, hogy nem ő tehet róla, de az is lehet, hogy inkább még jobban elkeseredik. Magasan funkcionáló autistáknak szoktak pszichológiai terápiát nyújtani, hogy segítsenek elfogadni önmagukat.

Egyébként elvileg taníthatók ezek a készségek. A legtöbb ember a szüleitől meg a közösségtől utánzás révén sajátítja el, az autistáknak úgy kell megtanítani, mint másnak a matematikát. Viszont én nem nagyon tudok ilyen foglalkozásról, ha már az autista tagozatos gyógypedagógus is széttárta a kezét...

Nyilván attól is függ, hogy ő mennyire akarja ezeket megtanulni. Van, akit zavar, hogy nincsenek barátai, van, akit nem. A kolléganőm autista fia pl. teljesen jól elvan magában. Gimnáziumba jár, elég jó tanuló, a magyar irodalom nyilván nem nagyon megy neki, nem érdekli. Nem köszön soha senkinek, mert véleménye szerint az egy értelmetlen szokás. És hiába mondja neki az anyja, hogy lehet, hogy értelmetlen, de a mi társadalmunkban elvárt, kicsit sem érdekli. Kap ő is fejlesztést, szövegértés, olvasás, számolás, kb. mint az óvodásoknak, de komolyan. Fogalmuk sincs mit kéne csinálni már ennyi idősen. Csak időpocsékolás.

Szerintem is nagyon sok diagnosztizálatlan magasan funkcionáló autista van, akik eléldegélnek boldogan, vagy kevésbé boldogan.

Volt itt korábban kérdés, ahol egy tini kesergett, hogy őt nem diagnosztizálták, ott mindenki leírta neki, hogy mivel járt volna, ha kapott volna diagnózist. Kirekesztés, szegregáció. Nem én írtam, sokan mások.